EURO-2020: halálcsoportba kerül a magyar válogatott, ha kiharcolja a részvételt

•  Fotó: Agerpres

Fotó: Agerpres

A világbajnok francia és a címvédő portugál válogatott is a részben budapesti rendezésű csoportba került szombaton a jövő évi labdarúgó Európa-bajnokság bukaresti sorsolásán, azaz mindkettő a Puskás Arénában játssza két mérkőzését.

MTI

2019. november 30., 22:002019. november 30., 22:00

Mivel Budapest rendezői párja München, így ebben a négyesben szerepel még Németország, amely mindhárom találkozóját hazai pályán játszhatja. Amennyiben a magyar válogatott a márciusi pótselejtezőn kijut a kontinensviadalra, akkor ezzel a három csapattal kerül egy kvartettbe, a világbajnokkal és az Európa-bajnokkal ráadásul hazai pályán küzdhetne meg.

Kvalifikáció esetén a magyarok június 16-án Portugália ellen kezdenének, majd 20-án Franciaországgal játszanának, újabb négy nappal később pedig Németország vendégei lennének Münchenben.

„Mondtam már korábban is, hogy sosem volt szerencsém a sorsolásokon és ez ma is bebizonyosodott. Egyértelműen ez a legnehezebb csoport, amelybe kvalifikáció esetén kerülhettünk: három nálunk sokkal erősebb ellenfélről beszélünk, hiszen a 2016-os Európa-bajnokság négy elődöntőséből három a mi csoportunkban van, a negyedikkel pedig a selejtezők során játszottunk” – értékelte a sorsolást Marco Rossi, a magyar válogatott szövetségi kapitánya, aki leszögezte, nem szeretne ennyire előreszaladni, mert egyelőre a rájátszás két mérkőzésére kell koncentrálni.

Az olasz tréner szerint már a Bulgária elleni meccs sem lesz könnyű a pótselejtezőben, és ha azt megnyerik, akkor elképzelhető, hogy a „roppant erős” Izlanddal kell majd játszaniuk hazai pályán. A másik ellenfél a kijutásról döntő fináléban Románia lehet. A Nemzetek Ligája A divíziójának pótselejtezőjéről még Izland és Bulgária kerülhet az F csoportba, de ha Románia nyerné a négyest, akkor rendezőként a részben bukaresti C csoportba kerülne, így a D divízió győztese jönne negyediknek a „halálcsoportba”. A legalsó osztály pótselejtezőjében Koszovó, Fehéroroszország, Észak-Macedónia és Georgia érdekelt.

A sorsolás másik érdekessége az volt, hogy Horvátország és Anglia azonos négyesbe került, így „megismétlődik” a tavalyi világbajnokság elődöntője, amelyet hosszabbításban 2-1-re a későbbi ezüstérmes horvátok nyertek, akik most éppen a magyarok selejtezőcsoportjából jutottak ki első helyezettként. Az angoloknak másik ellenfelük, Csehország is ismerős lesz, mivel azonos selejtezőcsoportban szerepeltek. Így járt a spanyol és a svéd válogatott is.

A sorsoláson az is kiderült, hogy Rómában olasz–török nyitómeccsel veszi kezdetét június 12-én a rendhagyó Eb, amelyet 12 ország egy-egy városában rendeznek. Budapesten három csoportmeccs mellett június 28-án egy nyolcaddöntőt rendeznek. A legjobb 16 között az egyik budapesti fellépő a C csoport győztese lesz, ennek a négyesnek jelenleg Hollandia, Ukrajna és Ausztria a biztos tagja.

A 2020-as Eb csoportjai:
A csoport (Róma és Baku): Törökország, Olaszország, Wales, Svájc
B (Koppenhága és Szentpétervár): Dánia, Finnország, Belgium, Oroszország
C (Amszterdam és Bukarest): Hollandia, Ukrajna, Ausztria, a D divízió győztese, vagy Románia
D (London és Glasgow): Anglia, Horvátország, a C divízió győztese, Csehország
E (Bilbao és Dublin): Spanyolország, Svédország, Lengyelország, a B divízió győztese
F (München és Budapest/Puskás Aréna): A divízió győztese (kivéve Románia, mert akkor a D divízió győztese), Németország, Franciaország, Portugália

A pótselejtezők elődöntői (március 26.):
A divízió: Bulgária-Magyarország és Izland-Románia
B divízió: Bosznia-Hercegovina - Észak-Írország és Szlovákia-Írország
C divízió: Skócia-Izrael és Norvégia-Szerbia
D divízió: Georgia-Fehéroroszország és Észak-Macedónia - Koszovó
A finálékat március 31-én rendezik, a győztesek jutnak ki az Eb-re.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 22., péntek

Konferencia-liga: csúnyán elpáholták a Kolozsvári CFR-t, Dan Petrescu ott is hagyta a csapatot

Nem csupán a svéd Häcken elleni meccset vesztette el a Kolozsvári CFR a labdarúgó Konferencia-liga rájátszásának első körében, hanem az edzőjét is: a megalázó, 7-2-es vereség után Dan Petrescu bejelentette a lemondását.

Konferencia-liga: csúnyán elpáholták a Kolozsvári CFR-t, Dan Petrescu ott is hagyta a csapatot
2025. augusztus 20., szerda

Belekötött a Román Labdarúgó-szövetség az FK Csíkszeredába, amiért a Székelyföldet népszerűsítette egy meccs előtt

Eljárást indít a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) az FK Csíkszereda ellen, amiért a klub a Craiovai Universitatea elleni, egyébként 2-1-re elvesztett vasárnapi hazai mérkőzés előtt a Székelyföldet népszerűsítette.

Belekötött a Román Labdarúgó-szövetség az FK Csíkszeredába, amiért a Székelyföldet népszerűsítette egy meccs előtt
2025. augusztus 20., szerda

Bajnokok Ligája-rájátszás: Jól kezdett a Ferencváros, de a szünet után jött a hideg zuhany

Az első félidő után még vezetett a Ferencváros az azeri Qarabag ellen kedd este a Groupama Arénában a labdarúgó Bajnokok Ligája rájátszásának első mérkőzésén, szünet után azonban fordított az ellenfél, és 3-1-re nyert.

Bajnokok Ligája-rájátszás: Jól kezdett a Ferencváros, de a szünet után jött a hideg zuhany
2025. augusztus 16., szombat

Férfi kosárlabda vb-előselejtező: románveréssel jutott tovább a magyar válogatott

A magyar férfi kosárlabda-válogatott 86-66-ra legyőzte Romániát szombaton Szolnokon a világbajnoki előselejtező harmadik fordulójában, ezzel továbbjutott a csoportjából.

Férfi kosárlabda vb-előselejtező: románveréssel jutott tovább a magyar válogatott
2025. augusztus 15., péntek

Jól haladnak a kézdivásárhelyi uszoda építésével (fotókkal)

Terv szerint haladnak Kézdivásárhely modern kori története legnagyobb beruházásával, a fedett uszoda építésével, így jelen állás szerint jövőre elkészülhet a sportlétesítmény.

Jól haladnak a kézdivásárhelyi uszoda építésével (fotókkal)
2025. augusztus 13., szerda

Bejutott a Ferencváros a BL-selejtező rájátszásába

A Ferencváros bejutott a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező negyedik, utolsó fordulójába, mivel 3-0-ra nyert a bolgár PFC Ludogorec ellen a harmadik kör keddi, hazai visszavágóján.

Bejutott a Ferencváros a BL-selejtező rájátszásába
2025. augusztus 07., csütörtök

Bojkottálták a temesvári focicsapat játékosai és szurkolói az Iliescu halála miatt megtartott gyászszünetet

Bojkottálták a Temesvári Politehnica labdarúgócsapatának játékosai a Ion Iliescu egykori államfő halála miatt elrendelt egyperces gyászszünetet a csapat Mercyfalva elleni szerdai kupamérkőzésén.

Bojkottálták a temesvári focicsapat játékosai és szurkolói az Iliescu halála miatt megtartott gyászszünetet
2025. augusztus 07., csütörtök

Kosárlabda: magyar vereséget hozott a románok elleni nagyváradi világbajnoki előselejtező

A magyar férfi kosárlabda-válogatott remek kezdés után sima vereséget szenvedett szerdán a román csapattól Nagyváradon a világbajnoki előselejtezőben.

Kosárlabda: magyar vereséget hozott a románok elleni nagyváradi világbajnoki előselejtező
2025. augusztus 04., hétfő

Pászka Lóránd a Fradiból „hazatért” Csíkszeredába

Pászka Lóránd hétfőn távozott a magyar bajnoki címvédő Ferencváros labdarúgócsapatától és a román élvonal újoncához, az FK Csíkszeredához igazolt.

Pászka Lóránd a Fradiból „hazatért” Csíkszeredába
2025. augusztus 03., vasárnap

Norris nyerte a 40. futamot a Hungaroringen

A világbajnoki pontversenyben második Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a 40. Forma-1-es Magyar Nagydíjat vasárnap Mogyoródon.

Norris nyerte a 40. futamot a Hungaroringen
Norris nyerte a 40. futamot a Hungaroringen
2025. augusztus 03., vasárnap

Norris nyerte a 40. futamot a Hungaroringen