Elkészült Magyarország leghosszabb szurkolói sálja

Elkészült Magyarország leghosszabb szurkolói sálja

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Ha sportról van szó, az online térben leginkább a világesemények mozgatják meg a magyarokat, a sportolókat pedig nemcsak a karrierjük, hanem a példamutató személyiségük, esetenként a magánéletük miatt is követik a közösségi médiában – derült ki a Telenor friss kutatásából. A szolgáltató a nyári sportesemények kapcsán az online szurkolási szokások feltérképezése mellett egyúttal rekordot is döntött Magyarország leghosszabb, több mint 1,7 kilométeres szurkolói sáljának elkészítésével.

MTI

2021. június 17., 13:592021. június 17., 13:59

A cégnek – amint azt csütörtöki közleményében jelezte – az volt a célja, hogy összehozza a magyarokat a közös szurkolás erejével. A felhívásra 1787-en küldtek be magyar csapatot biztató üzenetet, amelyek mindegyike felkerült és egy méterrel járult hozzá a kötött szurkolói sálhoz, amely így 1787 méter hosszú lett.

A szurkolói üzeneteket az ország minden részéről, több mint 500 különböző településről küldték be a sportbarátok.

A legtöbb, az üzeneteknek csaknem a fele Budapestről érkezett, de nagyon sok jókívánság jött a megyeszékhelyekről is, többek között Szegedről, Debrecenből vagy Miskolcról.

A Telenor szurkolói szokásokat feltérképező kutatásából kiderül, hogy a hazai felnőtt internetező lakosság körében leginkább a világesemények mozgatják meg az embereket, ezek viszont be tudnak vonni olyanokat is, akik általában nem követnek figyelemmel semmilyen sportot. A kitöltők közel fele (49 százaléka) jelezte, hogy nem néz rendszeresen sportot, de háromnegyedük (73 százalék) rendszeresen követi a világeseményeket, 44 százalékuk pedig a kontinentális eseményeket.

Guld Ádám médiakutató, kommunikációs szakember szerint ennek oka amellett, hogy ezek a tartalmak mindenki számára elérhetőek, az, hogy

Idézet
a globális médiatérben megjelenő sportolói karakterek óriási láthatóságuknál fogva nagyon erős közösség-összetartó erővel bírnak, ami országhatárokon és kontinenseken átívelő rajongói közösségeket képes összekovácsolni.”

A sporteseményeket jellemzően inkább férfiak követik, és a válaszok alapján a televízió ma is a legmeghatározóbb felület erre. A válaszadók 70 százaléka jelölte meg ezt a platformot, viszont ezzel együtt jól látszik az online tér jelentősége is – derül ki a kutatásból –; sokan figyelik a kedvenc sportjukat az internetes sajtóban, weboldalakon, blogokon (42 százalék), valamint a közösségi médiában (34 százalék), 31 százalék pedig online közvetítésen vagy streaming-felületen keresztül is. Ez utóbbi kettő kifejezetten a 18-35 éves korosztályra jellemző.

Galéria

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

A kutatásban részt vevők több mint fele azért követi a sportolók online profilját, mert érdekli a sportág, az adott személy sportolói tevékenysége (53 százalék), de sokan figyelik a példamutató magatartása, személyisége vagy tevékenysége (40 százalék) miatt is. A nemek közti különbségek közül szembeötlő, hogy a férfiakat sokkal nagyobb arányban érdeklik a menetrendek, statisztikák és eredmények, mint a nőket (26 százalék szemben 17 százalékkal), ugyanakkor a sportolók magánélete sokkal inkább a nők számára jelent nagyobb vonzerőt a férfiakhoz viszonyítva (22 százalék-14 százalék)

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 11., csütörtök

Bár csapata a másodosztályba való feljutásért küzd, újabb erdélyi város kaphat négycsillagos stadiont

Újabb erdélyi városban rukkoltak elő stadionépítésik tervekkel: a Beszterce-Naszód Megyei Tanács új sportlétesítményt akar építeni a megyeszékhelyen.

Bár csapata a másodosztályba való feljutásért küzd, újabb erdélyi város kaphat négycsillagos stadiont
2024. április 10., szerda

Erdélyi születésű úszó döntött meg egy közel 25 éves csúcsot a Budapesten zajló országos bajnokság nyitónapján

A Duna Arénában zajló úszó országos bajnokság keddi nyitónapján megdőlt a legrégebbi országos csúcs, miután Fángli Henrietta 100 méter mellen átadta a múltnak Kovács Ágnes 2000-ben elért rekordját.

Erdélyi születésű úszó döntött meg egy közel 25 éves csúcsot a Budapesten zajló országos bajnokság nyitónapján
2024. április 09., kedd

Kiváló időeredménnyel tért vissza Milák Kristóf, Hosszú Katinka is elsőként döntős

Milák Kristóf kiváló időeredménnyel tért vissza a versenyzéshez a 126. úszó országos bajnokság keddi nyitónapján, melyen Hosszú Katinka is újra medencébe ugrott.

Kiváló időeredménnyel tért vissza Milák Kristóf, Hosszú Katinka is elsőként döntős
2024. április 07., vasárnap

A balesetek és a piros zászló sem akadályozták meg a kettős Red Bull-sikert Japánban

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Japán Nagydíjat, ezzel megerősítette vezető pozícióját a vb-pontversenyben.

A balesetek és a piros zászló sem akadályozták meg a kettős Red Bull-sikert Japánban
2024. április 06., szombat

Újabb nyolcezres meghódítására indul Varga Csaba, magyar hegymászó még nem járt a csúcson (Videó)

Újabb nyolcezer méternél magasabb hegycsúcs oxigénpalack nélküli megmászására készül Varga Csaba. A nagyváradi hegymászó szombaton indul a világ 14. legmagasabb hegycsúcsa, a 8027 méter magasan fekvő Sisapangma meghódítására.

Újabb nyolcezres meghódítására indul Varga Csaba, magyar hegymászó még nem járt a csúcson (Videó)
2024. április 05., péntek

Magyar tornászfiút bántalmaztak társai a román ifjúsági válogatott edzőtárborában – Vizsgálatot követel az RMDSZ

Jókora botrány rázta meg a romániai sportéletet: mint kiderült, román társai bántalmazták és – nemzetisége miatt – megalázták az ifjúsági férfi tornászválogatott egyik magyar tagját.

Magyar tornászfiút bántalmaztak társai a román ifjúsági válogatott edzőtárborában – Vizsgálatot követel az RMDSZ
2024. április 04., csütörtök

Van rá esély, hogy Budapest adjon otthont a labdarúgó Bajnokok Ligája döntőjének, a kormány nyitott rá

A magyar kormány támogatja a labdarúgó Bajnokok Ligája döntőjének budapesti megrendezését.

Van rá esély, hogy Budapest adjon otthont a labdarúgó Bajnokok Ligája döntőjének, a kormány nyitott rá
2024. április 04., csütörtök

Halottnak „nyilvánította” Jenei Imrét a román sajtó

Jenei Imre neves labdarúgóedző állítólagos halálhíréről számolt be csütörtökön számos román hírtelevízió és portál, mint utólag kiderült, teljesen tévesen.

Halottnak „nyilvánította” Jenei Imrét a román sajtó
2024. április 04., csütörtök

FIFA-világranglista: Magyarország javított, Románia rontott

A magyar válogatott egy pozíciót javított, így a 26. helyen áll a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) legfrissebb világranglistáján, melyet továbbra is a világbajnok Argentína vezet.

FIFA-világranglista: Magyarország javított, Románia rontott
2024. április 03., szerda

Kiengedték a börtönből Dănuţ Lupu egykori válogatott labdarúgót

Elrendelte szerdán a bukaresti törvényszék Dănuţ Lupu feltételes szabadlábra helyezését. Az egykori válogatott labdarúgót két alkalommal is jogosítvány nélküli vezetésen érték, amiért hét hónap és tíz nap letöltendő börtönbüntetésre ítélték.

Kiengedték a börtönből Dănuţ Lupu egykori válogatott labdarúgót