Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
A magyar női vízilabda-válogatott magabiztos, 23-5-ös győzelmet aratott az új-zélandi csapat felett a fukuokai olimpiai kvalifikációs világbajnokság harmadik fordulójában, így százszázalékos teljesítménnyel, közvetlenül a nyolc közé jutott.
2023. július 20., 07:552023. július 20., 07:55
Bíró Attila együttesének így lesz egy extra pihenő napja, legközelebb csak hétfőn kell medencébe ugrania, jó eséllyel az Európa-bajnok spanyolok ellen.
A 15 fős keretből ezúttal Faragó Kamilla és Dömsödi Dalma maradt ki. A magyar és az új-zélandi együttesnek több közös kapcsolódási pontja van, hiszen Bíró Attila korábban éppen a szigetországi válogatottjának szövetségi kapitánya volt, Parkes Rebecca Hamiltonban született, Szilágyi Dorottya pedig ugyanitt ismerkedett meg a sportággal.
Ugyan a helyi idő szerint délben kezdődő összecsapáson az új-zélandiak szerezték az első gólt,
– először volt eredményes a tornán Rybanska Natasa – és 6-3-mal zárták a nyitó nyolc percet.
A második játékrészben főként a védekezésre koncentrált a magyar válogatott, ennek eredményeképpen kapott gól nélkül hozta le a nyolc percet (9-3).
majd a rivális megtörte közel másfél negyedes gólcsendjét. Nem sokkal később érkezett a magyar kapuba Neszmély Boglárka, őt a játékrész utolsó másodperceiben fel tudták avatni az új-zélandiak, igaz, előtte több nagy védést is bemutatott. A magyarok kilenc szerzett góllal zárták a negyedet (18-5).
A záró nyolc percben sem változott a játék képe, óriási volt a két csapat között a különbség, a vége 23-5 lett.
Eredmények:
női torna, csoportkör, D. csoport, 2. forduló:
Magyarország - Új-Zéland 23-5. (6-3, 3-0 9-2, 5-0)
gólszerzők: Szilágyi 5, Parkes 4, Leimeter 3, Keszhelyi, Vályi, Rybanska, Hajdú, Gurisatti 2-2, Mahieu 1, illetve Houghton, Doyle 2-2, Shorter-Robinson 1
Magyarország:
Magyari - Szilágyi, Vályi, Gurisatti, Parkes, Rybanska, Keszthelyi - Hajdú, Mahieu, Máté, Garda, Leimeter, Neszmély (kapus)
2-1-re nyerték a 2024-es labdarúgó Európa-bajnokság szerdai elődöntőjét az angolok, Hollandia válogatottja búcsúzott a kontinens tornától.
Minden szezon elején az a célkitűzése az aradi UTA labdarúgócsapatának, hogy kicsit jobban szerepeljen, mint az előző idényben, ennek megfelelően Mészár Sándor, a klub tulajdonos-elnöke szerint a bajnoki cím még messze van.
A címvédő magyar férfi vízilabda-válogatott 12-10-re legyőzte az ősi rivális szerbeket a Buenos Airesben rendezett U18-as világbajnokság döntőjében, ezzel megszerezte az aranyérmet.
A franciák számára kedvező első tizenöt perc után Spanyolország hamar átvette a vezetést, kettő-egyre verte a kék-fehéreket, ezzel az Európa-bajnokság döntőjébe verekedve magát.
A Szuperliga hétvégén kezdődő új idényében már csak a csapatkapitányok kommunikálhatnak a labdarúgó-mérkőzés bírójával – közölte Kirosz Vasszarasz, a romániai játékvezetők ténykedéséért felelős bizottság (CCA) első embere.
Továbbra is rendkívül előkelő helyen áll az FK Csíkszereda a romániai futballakadémiák rangsorában, miközben a Sepsi OSK is helyet szorított magának a legjobbak között.
Hollandia 2-1-re legyőzte Törökországot a németországi labdarúgó-Európa-bajnokság szombati berlini negyeddöntőjében.
A legutóbb ezüstérmes angol válogatott 1-1-es döntetlen és hosszabbítás után tizenegyesekkel 5-3-ra legyőzte Svájcot a németországi labdarúgó-Európa-bajnokság szombati negyeddöntőjében.
A spanyol labdarúgó-válogatott hosszabbítás után, a 119. percben fejelt góllal 2-1-re legyőzte a házigazda német csapatot az Európa-bajnokság első, pénteki negyeddöntőjében.
Két mérkőzésre eltiltották Merih Demiralt, az Európa-bajnoki negyeddöntős török labdarúgó-válogatott középhátvédjét „szélsőjobboldali jelkép” megjelenítése miatt. Jude Bellingham angol labdarúgót obszcén gesztus miatt szankcionálták.
szóljon hozzá!![Hozzászólások](https://kronikaonline.ro/template/kronika_new/images/dropdown.svg)