Szabó Katalin és a róla szóló könyv szerzője, Csinta Samu
Fotó: Kocsis B. János
Bemutatták Szabó Katalin négyszeres olimpiai bajnok erdélyi tornász életregényének magyar kiadását szerdán Budapesten.
2018. január 24., 19:242018. január 24., 19:24
2018. január 24., 22:052018. január 24., 22:05
A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) székházában tartott rendezvény egy rövid filmvetítéssel kezdődött, majd Orendi Mihály MOB-alelnök úgy fogalmazott, a „szép mozgás a szemek zenéje, márpedig nehezen elképzelhető, hogy az ember ennél szebb muzsikát láthat az életben.” Ady Endrét idézve hozzátette, ha valakire igazán illik az Értől az Oceánig jellemzés, az Szabó Katalin, hiszen szülőfalujától, a Kovászna megyei Zágontól egészen Los Angelesig jutott, ahol az 1984-es olimpián négy aranyérmet nyert. Ugrásban, gerendán és talajon, valamint csapatban a román válogatottal győzött, egyéni összetettben pedig második lett.
Az ötödik szer – Szabó Kati életei című könyv szerzője, Csinta Samu – a Krónika egykori főszerkesztője – elárulta, régi vágya volt a kötet megírása, mivel az 50 éves sportember a férjével és két gyermekével 25 éve a franciaországi Chamalieres-ben él, ezért már nincs reflektorfényben, bár márciusban elkezd utánpótlásedzőként tevékenykedni.
Szabó Kati 50. születésnapján mutatják be Sepsiszentgyörgyön a székelyföldi sport egyik legnevesebb személyiségéről szóló, Az ötödik szer című kötetet.
Az újságíró és a legendás sportoló közös munkája tavaly tavasszal kezdődött, és Csinta elmondása szerint a kötet leszámol néhány félreértéssel és téveszmével. Ezek közül az egyik, hogy a tornasport a kívülállók számára nagyon kemény világnak tűnik, a versenyzőknek viszont a rengeteg edzés, az extrém erőkifejtés, a koplalás és egyéb áldozatvállalás ellenére nem az, sőt szinte az életüket jelenti.
Csinta Samu a könyv címére utalva kifejtette, Szabó Katalin számára az ötödik szer, vagyis az ötödik kihívás a mérleg volt, mivel rendkívül sokat küzdött a fogyasztással, amit nem kilókban, hanem dekagrammokban mértek. Szabó Katalin – aki 1983-ban, 15 évesen aranyérmet nyert talajon a budapesti világbajnokságon – elárulta, már évek óta foglalkoztatta, hogy könyv készüljön a pályafutásáról, de korábban nem volt megfelelően felkészülve lelkileg, hogy meséljen az életéről.
Hozzáfűzte, a könyv egyfajta gyógyszer a számára, mert sok dolgot kimondhatott, amire korábban nem volt lehetősége. Elhangzott, hogy nagyon sok barátja volt a magyar tornászok között, de a román válogatottnál megtiltották neki, hogy magyarul beszéljen velük. „Nem volt könnyű helyzet számomra, mert mindig sokat segítettek, nagyon jó volt a viszony közöttünk” – árulta el Szabó, aki 1983-ban és 1984-ben 17 alkalommal mutatott be hibátlan, 10 pontot érő gyakorlatot. Megjegyezte, még ma is rendszeres kapcsolatban van korábbi csapattársaival, köztük az ötszörös olimpiai bajnok Nadia Comănecivel is. Szintén szóba került, hogy a körülmények – például volt olyan év, hogy egyetlen szabadnapot sem kaptak – és a rendkívüli terhelés miatt többször abba akarta hagyni a sportolást, de minden alkalommal gyorsan meggondolta magát. Amikor valóban véget ért a karrierje, kilépett a civil életbe és elkezdte tanulmányait a bukaresti testnevelési egyetemen, nagyon nehéz dolga volt, mert a tornán kívül eleinte semmi máshoz nem értett.
Szabó szerencsésnek tartja magát, hogy pályafutása során komoly sérülése és műtétje sem volt, bár az utóbbi időben már jelentkeztek nála az élsportból adódó fájdalmak. A 2000-es évek eleje óta egyre többször meghívják különböző rendezvényekre Romániába, és bevallása szerint, amikor csak tudja, mindig elfogadja az invitálást. A könyv román nyelvű kiadását tavasszal mutatják be.
A sörárusítást és -fogyasztást is lehetővé tenné a romániai stadionokban az a törvénymódosító tervezet, mely a futballszurkolókra vonatkozó szabályokon változtatna.
Címét megvédve aranyérmet nyert a magyar férfi kardválogatott kedden a genovai vívó Európa-bajnokságon.
A keddi sorsolás alapján a Kolozsvári CFR ellen játszik a Paksi FC a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének első fordulójában.
George Russell, a Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Kanadai Nagydíjat vasárnap Montréalban, míg a negyedikként záró Oscar Piastri, a McLaren ausztrál pilótája növelte az előnyét az összetett élén.
Ronaldinho és barátainak játékát csodálhatja meg élőben a kolozsvári közönség azon a sportfesztiválon, amelynek fénypontja az egykori világsztár futballisták bemutató mérkőzése a román válogatott volt jeles képviselői ellen.
A Magyarország színeiben Európa-bajnoki bronzérmes Kácsor Gréta a román CSM Slatina női kézilabdacsapatához igazol a román nyelvű szaksajtó szerint.
A portugál válogatott 2-2-es döntetlen után tizenegyesekkel legyőzte vasárnap az Európa-bajnok és címvédő spanyol csapatot a Nemzetek Ligája müncheni döntőjében, így elsőként tudott másodjára diadalmaskodni a negyedik alkalommal kiírt sorozatban.
A román labdarúgó-válogatott szombaton Bécsben vereséget szenvedett Ausztriától a 2026-os FIFA világbajnokság európai selejtezősorozatának harmadik mérkőzésén, a H csoportban. Ausztria 2–1-re (1–0) győzött, ez volt az első meccsük a selejtezősorozatban.
A magyar labdarúgó-válogatott 2-0-s vereséget szenvedett a tartalékos svéd csapattól a telt házas Puskás Arénában rendezett pénteki barátságos mérkőzésen.
Nem mindennapi, kilenc gólt hozó mérkőzésen a címvédő spanyol válogatott 5-4-re nyert a franciák ellen a labdarúgó Nemzetek Ligája németországi négyes döntőjének második, csütörtöki elődöntőjében.
szóljon hozzá!