Angol rangadó és Barcelona–Manchester United-párharc a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében

•  Fotó: UEFA

Fotó: UEFA

A Manchester City a Tottenhammel, míg az FC Barcelona a Manchester Uniteddel találkozik a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjében.

MTI

2019. március 15., 13:412019. március 15., 13:41

2019. március 15., 15:012019. március 15., 15:01

A Nyonban rendezett pénteki sorsoláson így eldőlt, hogy a négyből egy angol csapat biztosan ott lesz a négy között. A Barcelona és a Manchester United közel tíz éve több emlékezetes csatát is vívott egymással a BL-ben: a 2008-as elődöntőben az angolok bizonyultak jobbnak, a katalánok az egy évvel későbbi fináléban 2-0-ra, míg a 2011-es döntőben 3-1-re verték a manchesterieket.

A címvédő Real Madridot kiejtő, négyszeres BL-győztes Ajax a nyolc között a kétszeres bajnok Juventusszal találkozik, a tavaly döntős, ötszörös bajnok Liverpool pedig az 1987-es és 2004-es első Portóval mérkőzik.

A sorsolás alapján mindkét manchesteri csapat hazai pályán játszhatná a visszavágót, ám az európai szövetség (UEFA) a helyi hatóságok kérésének eleget téve a United esetében felcserélte a pályaválasztói jogot, így Ole Gunnar Solskjaer együttese hazai pályán kezdi a negyeddöntőt.

Az UEFA azzal indokolta döntését, hogy a Premier League legutóbbi, 2017-2018-as kiírásában a Manchester City előkelőbb helyen végzett (bajnok lett), mint városi riválisa.

Pénteken kialakult az elődöntő párosítása is: eszerint a 3. negyeddöntő továbbjutója az első párharc győztesével játszik, míg a negyedik összecsapás győztese a Liverpool-Porto találkozók nyertesével találkozik.

Az első negyeddöntőket április 9-én és 10-én játsszák, a visszavágókra egy héttel később kerül sor. Az elődöntők első felvonását április 30-án és május elsején rendezik, a második mérkőzéseket egy héttel később tartják. A döntőt június 1-jén Madridban, az Atlético Madrid stadionjában játsszák.

A negyeddöntő párosítása:
Ajax Amsterdam (holland)-Juventus (olasz) 
Liverpool FC (angol)-FC Porto (portugál)
Tottenham Hotspur (angol)-Manchester City (angol)
Manchester United (angol)-FC Barcelona (spanyol)

Európa Liga: Arsenal–Napoli párharc az elődöntőért

Az angol Arsenal és az olasz Napoli párharca lesz a labdarúgó-Európa Liga negyeddöntőjének slágertalálkozója. A pénteki nyoni sorsoláson az is eldőlt, hogy az első mérkőzést annak ellenére az angolok otthonában rendezik, hogy eredetileg ők a második összecsapáson lettek volna a pályaválasztók. Ennek az az oka, hogy az európai szövetség (UEFA) döntése értelmében a két londoni együttes, az Arsenal és a Chelsea nem játszhat ugyanazon a napon otthon, és mivel a Premier League előző kiírásában Unai Emery csapata végzett hátrébb, így neki kell hazai környezetben kezdenie a negyeddöntőt.

Összekerült a versenyben maradt két spanyol együttes, a Villarreal és a Valencia, míg az ötszörös első Sevillát kiejtő cseh Slavia Praha a Chelsea-vel találkozik.

A negyedik párban az Eintracht Frankfurt a Benficával csap össze úgy, hogy az első mérkőzést a lisszaboniak otthonában rendezik.     A sorsoláson eldőlt az is, hogy az elődöntőben az Arsenal–Napoli párharc továbbjutója a spanyol csata győztesével találkozik, míg a másik párosításban a prágai együttes vagy a Chelsea játszhatja hazai pályán a második meccset. A negyeddöntőben az első meccseket április 11-én, a visszavágókat egy héttel később rendezik. Az elődöntő játéknapjai május 2. és 9., a döntőt május 29-én Bakuban játsszák.

A negyeddöntő párosítása:
Arsenal (angol)-SSC Napoli (olasz)
Villarreal CF (spanyol)-Valencia CF (spanyol)
Benfica (portugál)-Eintracht Frankfurt (német)
Slavia Praha (cseh)-Chelsea (angol)

 

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 17., kedd

Címét megvédve aranyérmes a magyar férfi kardcsapat

Címét megvédve aranyérmet nyert a magyar férfi kardválogatott kedden a genovai vívó Európa-bajnokságon.

Címét megvédve aranyérmes a magyar férfi kardcsapat
2025. június 17., kedd

A Paksi FC lesz a Kolozsvári CFR ellenfele az Európa-liga selejtező első fordulójában

A keddi sorsolás alapján a Kolozsvári CFR ellen játszik a Paksi FC a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének első fordulójában.

A Paksi FC lesz a Kolozsvári CFR ellenfele az Európa-liga selejtező első fordulójában
2025. június 16., hétfő

Forma–1: Mercedes-győzelmet hozott a Kanadai Nagydíj

George Russell, a Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Kanadai Nagydíjat vasárnap Montréalban, míg a negyedikként záró Oscar Piastri, a McLaren ausztrál pilótája növelte az előnyét az összetett élén.

Forma–1: Mercedes-győzelmet hozott a Kanadai Nagydíj
2025. június 12., csütörtök

Ronaldinho és barátai Kolozsváron rúgják a bőrt Mutuék ellen

Ronaldinho és barátainak játékát csodálhatja meg élőben a kolozsvári közönség azon a sportfesztiválon, amelynek fénypontja az egykori világsztár futballisták bemutató mérkőzése a román válogatott volt jeles képviselői ellen.

Ronaldinho és barátai Kolozsváron rúgják a bőrt Mutuék ellen
2025. június 11., szerda

Románián belül válthat klubot a magyar válogatott játékos

A Magyarország színeiben Európa-bajnoki bronzérmes Kácsor Gréta a román CSM Slatina női kézilabdacsapatához igazol a román nyelvű szaksajtó szerint.

Románián belül válthat klubot a magyar válogatott játékos
2025. június 09., hétfő

Ronaldóék újabb Nemzetek-Ligája győzelmet ünnepelhettek

A portugál válogatott 2-2-es döntetlen után tizenegyesekkel legyőzte vasárnap az Európa-bajnok és címvédő spanyol csapatot a Nemzetek Ligája müncheni döntőjében, így elsőként tudott másodjára diadalmaskodni a negyedik alkalommal kiírt sorozatban.

Ronaldóék újabb Nemzetek-Ligája győzelmet ünnepelhettek
2025. június 08., vasárnap

Románia kikapott Ausztriától a 2026-os világbajnokság selejtezőinek harmadik mérkőzésén

A román labdarúgó-válogatott szombaton Bécsben vereséget szenvedett Ausztriától a 2026-os FIFA világbajnokság európai selejtezősorozatának harmadik mérkőzésén, a H csoportban. Ausztria 2–1-re (1–0) győzött, ez volt az első meccsük a selejtezősorozatban.

Románia kikapott Ausztriától a 2026-os világbajnokság selejtezőinek harmadik mérkőzésén
2025. június 06., péntek

Kikapott felkészülési mérkőzésen a magyar labdarúgó-válogatott

A magyar labdarúgó-válogatott 2-0-s vereséget szenvedett a tartalékos svéd csapattól a telt házas Puskás Arénában rendezett pénteki barátságos mérkőzésen.

Kikapott felkészülési mérkőzésen a magyar labdarúgó-válogatott
2025. június 06., péntek

Ibériai döntőt játszanak a Nemzetek Ligájában

Nem mindennapi, kilenc gólt hozó mérkőzésen a címvédő spanyol válogatott 5-4-re nyert a franciák ellen a labdarúgó Nemzetek Ligája németországi négyes döntőjének második, csütörtöki elődöntőjében.

Ibériai döntőt játszanak a Nemzetek Ligájában
2025. június 05., csütörtök

Ronaldo a Nemzetek Ligája döntőjébe lőtte Portugáliát

A portugál válogatott hátrányból fordítva 2-1-re legyőzte a házigazda német csapatot a labdarúgó Nemzetek Ligája szerdán rendezett müncheni elődöntőjében.

Ronaldo a Nemzetek Ligája döntőjébe lőtte Portugáliát