A BL-re készülő Fradi örökrangadóval nyitja az NB I új idényét

A BL-re készülő Fradi örökrangadóval nyitja az NB I új idényét

Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

A címvédő Ferencváros és az élvonalba visszajutott MTK Budapest örökrangadójával rajtol pénteken a labdarúgó OTP Bank Liga 2020/21-es szezonja.

MTI

2020. augusztus 13., 14:132020. augusztus 13., 14:13

A legesélyesebbnek a mostani kiírásban is a zöld-fehérek tűnnek, akik az NB I előző idényében történetük 31. bajnoki elsőségét harcolták ki.

Nagy kérdés ugyanakkor, hogy a Ferencváros meddig jut a nemzetközi kupaporondon:

jelenleg a Bajnokok Ligája-selejtező első körére készül, amelyben a svéd Djurgarden együttesét fogadja jövő szerdán. Az előző szezonban az FTC az Európa-liga csoportkörébe jutott, s akkor helytállt mindkét fronton, a nemzetközi szereplése ellenére kiegyensúlyozottan teljesített az NB I-ben is.

A kettős terhelés ezúttal nemcsak a Ferencvárost „fenyegeti”, mivel a koronavírus-járvány miatt megcsúszott a nemzetközi kupaporond rajtja, így az előző idényben ezüstérmes Mol Fehérvár FC és a bronzérmes Puskás Akadémia FC, valamint a kupagyőztes Budapest Honvéd az Európa-ligában harcolhat a magyar bajnokság mellett.

A nyitókör legérdekesebb összecsapása az örökrangadó lesz, a két patinás fővárosi gárda 216. alkalommal találkozik egymással az élvonalban. A zöld-fehérek 89-szer, a kék-fehérek 78-szor győztek 48 döntetlen mellett. Az elmúlt időszakban az FTC volt eredményesebb, ugyanis a legutóbbi négy örökrangadót megnyerte, az MTK lassan négy éve nem győzte le riválisát.

Az FTC kihívói közül a Fehérvár a Zalaegerszeg vendége lesz, amely az előző idényt nagyszerűen fejezte be, de számos kulcsjátékosát, valamint vezetőedzőjét, az éppen a székesfehérváriakhoz szerződött Márton Gábort elveszítette. A válogatott és válogatott kerettag futballistákkal erősített Budapest Honvéd a Puskás Akadémiához látogat, az előző idény meglepetéscsapataként negyedik Mezőkövesd pedig a Diósgyőr vendégeként lép pályára. A forduló hétfőn zárul, amikor az újonc Budafoki MTE a Kisvárdát fogadja.

A 12 élvonalbeli együttesből négy – a Fehérvár, a Honvéd, a Kisvárda és a ZTE – kezdi az új idényt új edzővel, de három csapat címert is váltott: a kispestiek visszatértek a 90-es években használt jelképhez, a Kisvárda újat alkotott, míg az Újpest jelenleg a régi és az új "összecsúsztatott" változatát használja.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 14., vasárnap

Lányok a fiúk után: kijutott a párizsi ötkarikás játékokra a magyar női kézilabda-válogatott

Magyarország női kézilabda-válogatottja kvótát szerzett a párizsi olimpiára, miután a debreceni selejtezőtorna vasárnapi zárónapján 37-28-ra legyőzte Japán csapatát.

Lányok a fiúk után: kijutott a párizsi ötkarikás játékokra a magyar női kézilabda-válogatott
2024. április 12., péntek

Óriási lépést tettek a párizsi olimpia felé Klujber Katrinék

A magyar női kézilabda-válogatott 28-25-re legyőzte Svédországot a debreceni olimpiai selejtezőtorna második fordulójában, pénteken, és csak akkor nem szerez kvótát, ha vasárnap öt vagy több góllal kikap Japántól.

Óriási lépést tettek a párizsi olimpia felé Klujber Katrinék
2024. április 12., péntek

Szankcióval sújtották a magyar társukat megalázó román válogatott tornászokat

Kizárták a korosztályos román tornaválogatottból azt a három sportolót, akik bántalmazták, nemzetisége miatt megalázták magyar nemzetiségű társukat. Az érintettek nem vehetnek részt a közelgő kontinenstornán sem.

Szankcióval sújtották a magyar társukat megalázó román válogatott tornászokat
2024. április 11., csütörtök

Bár csapata a másodosztályba való feljutásért küzd, újabb erdélyi város kaphat négycsillagos stadiont

Újabb erdélyi városban rukkoltak elő stadionépítésik tervekkel: a Beszterce-Naszód Megyei Tanács új sportlétesítményt akar építeni a megyeszékhelyen.

Bár csapata a másodosztályba való feljutásért küzd, újabb erdélyi város kaphat négycsillagos stadiont
2024. április 10., szerda

Erdélyi születésű úszó döntött meg egy közel 25 éves csúcsot a Budapesten zajló országos bajnokság nyitónapján

A Duna Arénában zajló úszó országos bajnokság keddi nyitónapján megdőlt a legrégebbi országos csúcs, miután Fángli Henrietta 100 méter mellen átadta a múltnak Kovács Ágnes 2000-ben elért rekordját.

Erdélyi születésű úszó döntött meg egy közel 25 éves csúcsot a Budapesten zajló országos bajnokság nyitónapján
2024. április 09., kedd

Kiváló időeredménnyel tért vissza Milák Kristóf, Hosszú Katinka is elsőként döntős

Milák Kristóf kiváló időeredménnyel tért vissza a versenyzéshez a 126. úszó országos bajnokság keddi nyitónapján, melyen Hosszú Katinka is újra medencébe ugrott.

Kiváló időeredménnyel tért vissza Milák Kristóf, Hosszú Katinka is elsőként döntős
2024. április 09., kedd

Segítséget ajánl a magyarsága miatt bántalmazott erdélyi tornászfiúnak Nagy Elek üzletember

Nagy Elek erdélyi származású üzletember teljes körű szponzori és továbbtanulási támogatást ajánl fel a bántalmazott erdélyi tornászfiúnak, amennyiben úgy gondolja, a történtek miatt alternatíva lehet Magyarországon folytatnia a sportkarrierjét.

Segítséget ajánl a magyarsága miatt bántalmazott erdélyi tornászfiúnak Nagy Elek üzletember
2024. április 07., vasárnap

A balesetek és a piros zászló sem akadályozták meg a kettős Red Bull-sikert Japánban

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Japán Nagydíjat, ezzel megerősítette vezető pozícióját a vb-pontversenyben.

A balesetek és a piros zászló sem akadályozták meg a kettős Red Bull-sikert Japánban
2024. április 06., szombat

Újabb nyolcezres meghódítására indul Varga Csaba, magyar hegymászó még nem járt a csúcson (Videó)

Újabb nyolcezer méternél magasabb hegycsúcs oxigénpalack nélküli megmászására készül Varga Csaba. A nagyváradi hegymászó szombaton indul a világ 14. legmagasabb hegycsúcsa, a 8027 méter magasan fekvő Sisapangma meghódítására.

Újabb nyolcezres meghódítására indul Varga Csaba, magyar hegymászó még nem járt a csúcson (Videó)
2024. április 05., péntek

Magyar tornászfiút bántalmaztak társai a román ifjúsági válogatott edzőtárborában – Vizsgálatot követel az RMDSZ

Jókora botrány rázta meg a romániai sportéletet: mint kiderült, román társai bántalmazták és – nemzetisége miatt – megalázták az ifjúsági férfi tornászválogatott egyik magyar tagját.

Magyar tornászfiút bántalmaztak társai a román ifjúsági válogatott edzőtárborában – Vizsgálatot követel az RMDSZ