Zenekar nélküli táncegyüttes Kínában

A Nagyvárad Táncegyüttes után a csíkszeredai Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes is lehetőséget kapott, hogy a Sanghaji Világkiállításon népszerűsítse az erdélyi népi kultúrát. A megszorítások miatt azonban az együttesnek meg kellett válnia zenészeitől.

Forró Gyöngyvér

2010. szeptember 16., 09:312010. szeptember 16., 09:31

Tegnap érkezett meg Sanghajba a csíkszeredai Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes 26 fős csapata, ahol másfél hónapig Romániát és a Székelyföldet képviselik minden idők legnagyobb világkiállításán. A gazdasági válság azonban az együttest sem kímélte, a megszorítások miatt ugyanis zenészeik nagy részétől kénytelenek voltak megválni.

Kínába is csupán két prímást vittek magukkal. Az együttes vezetője, András Mihály szerint a megmaradt két zenészük képes átlátni az előadások zenei anyagát, jövőbeli fellépéseikhez pedig hivatásos zenészeket terveznek ideiglenesen szerződtetni, de az is elképzelhető, hogy egyes műsoraik zenéje felvételről szól majd. András Mihály keserűen fogadta a helyzetet, azonban igyekszik orvosolni a problémát – amellett, hogy megpróbálják elérni, hogy a fizetések ne csökkenjenek, igyekszik támogatást szerezni Magyarországról bizonyos produkciókra.

A Nagyvárad Táncegyüttes után a csíkszeredai már a második erdélyi magyar csapat, amely a román pavilonban szerepelhet a világkiállításon. A Hargita táncegyüttes gyimesi, moldvai magyar, valamint szász és román táncokat is bemutat majd az érdeklődőknek. András Mihály elmondta: egyes táncokba a közönséget is bevonják majd. Az együttes kiutazását Korodi Attila parlamenti képviselő és Gyerkó László szenátor támogatta.

„Megtiszteltetés számunkra, hogy itt lehetünk, hogy Csíkszeredát képviselhetjük ezen a rendezvényen, ami világviszonylatban a legnagyobbak közé tartozik” – mondta az együttes vezetője. Hozzátette: nem kirándulásra, hanem kemény munkára vállalkoztak. „Másfél hónapig mindennap délelőtt és délután is folyamatos fellépéseink lesznek” – magyarázta András Mihály. Az együttes a tervek szerint két csoportban fog dolgozni, így remélik, alkalmuk nyílik megnézni az országméretű várost is.

A hargitások életében nem ez az első kínai kirándulás, hisz néhány évvel ezelőtt már felléptek az országban. „A kínaiak sok mindent tudnak a magyarokról, szeretnek bennünket, és empátiával viseltetnek irántunk” – emlékezett vissza András Mihály. A világkiállítás elsősorban a jövő városairól szól, arra keresik a választ, hogyan válhatnak környezetkímélőbbé az egyre növekvő nagyvárosok. „Mi a népünk múltbéli tudását mutatjuk be Sanghajban, ahol éppen a jövőre koncentrálnak” – fogalmazott az együttes vezetője.

Elmondta: érdekes az, ahogyan a kínaiak tisztelik múltjukat, történelmüket. „A múlt és a jelen együtt él bennük. Néha kimonóban látjuk őket, máskor nyakkendőben. Néha a számítógép előtt ülnek, máskor pedig ősi színházi hagyományaikból kapunk ízelítőt” – mesélte a művészeti vezető. Az együttes tagjai november elején térnek haza Csíkszeredába.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 29., kedd

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa: kettős esemény a Mikes-kastélyban

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa címmel kötetbemutatót és kiállításmegnyitót tartanak csütörtökön a háromszéki Zabolán a Mikes-kastélyban.

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa: kettős esemény a Mikes-kastélyban
2025. július 29., kedd

Radu Jude Drakulájával jubilál a TIFF horrorfilm-fesztiválja a Szeben megyei Berethalomban

Tizedik alkalommal szervezi a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezőcsapata augusztus közepén a horrorfilmek fesztiválját a Szeben megyei Berethalomban.

Radu Jude Drakulájával jubilál a TIFF horrorfilm-fesztiválja a Szeben megyei Berethalomban
2025. július 28., hétfő

Kertkönyvtár nyílik Sepsiszentgyörgyön, várják az érdeklődőket

Kertkönyvtár címmel szervez foglalkozást az érdeklődők számára a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.

Kertkönyvtár nyílik Sepsiszentgyörgyön, várják az érdeklődőket
2025. július 28., hétfő

Népi kultúrával köt össze generációkat a nagykárolyi Rekettye egyesület

Néptánc- és népzeneoktatás, kézműves foglalkozások, nagycsaládos programok, minden korosztályt megszólító táborok szerepelnek a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület tevékenységei között, melynek elnöke céljaikról, terveikről beszélt a Krónikának.

Népi kultúrával köt össze generációkat a nagykárolyi Rekettye egyesület
2025. július 24., csütörtök

Szent László halálának évfordulóján tart előadást Jánó Mihály a középkori falképekről

Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.

Szent László halálának évfordulóján tart előadást Jánó Mihály a középkori falképekről
2025. július 22., kedd

Bartók Béla életművéhez kapcsolódva erősítik a kulturális kapcsolatokat Mórahalom és Nagyszentmiklós között

Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.

Bartók Béla életművéhez kapcsolódva erősítik a kulturális kapcsolatokat Mórahalom és Nagyszentmiklós között
2025. július 18., péntek

Színház, kosárlabda, autóverseny – Damokos Csaba designer plakátjaiból nyílik kiállítás

A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.

Színház, kosárlabda, autóverseny – Damokos Csaba designer plakátjaiból nyílik kiállítás
2025. július 18., péntek

A Magyar Rendőrség is körözi a mezőméhesi gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját

A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.

A Magyar Rendőrség is körözi a mezőméhesi gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját
2025. július 16., szerda

Tusványos előrendezvénye: a nagyváradi festészet meghatározó alakjának állít emléket az EMŰK tárlata

Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).

Tusványos előrendezvénye: a nagyváradi festészet meghatározó alakjának állít emléket az EMŰK tárlata
2025. július 15., kedd

Erdélyi dokumentumfilmek versenyeznek idén a 25. Filmtettfeszten

Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.

Erdélyi dokumentumfilmek versenyeznek idén a 25. Filmtettfeszten