2010. április 14., 09:282010. április 14., 09:28
„Faludy például nem népben vagy nemzetben gondolkodott, hanem felülemelkedett ezeken a kategóriákon, s amit kimondott, az az emberiségre volt méretezve és az emberre vonatkozott, akire mindig mint alapértékre tekintett” – mondta a költőről Farkas Wellmann Endre, a fesztivált szervező, márciusban létrejött Antropocentrum Egyesület elnöke.
„Mint az egyesület neve is utal rá, ez a szervezet emberközpontú és emberek központja kíván lenni, célunk pedig a kortárs művészet, kultúra népszerűsítése, hozzáférhetővé tétele” – magyarázta Bonczidai Éva, az egyesület egyik ötletgazdája. Elmondta: első rendezvényükkel elsősorban Faludy életművét szerették volna népszerűsíteni főként a diákok körében, akikkel meg kell értetni, hogy az irodalom nem egy teher, aminek ismeretét az iskola megköveteli, hanem egy élvezetes játék, ami gyönyörködtet. A 100 éve született költő mellett József Attilának is ajánlják a rendezvényt, ezért is kezdődött a születésnapja és a Magyar Költészet Napja utáni napon.
Az előadásokkal, zenés estekkel kecsegtető fesztiválon minden versekkel van tele: „Ha valaki teát kér, egy verset is kap mellé, olvasósarkot hoztunk létre, ahol kortárs szerzőket olvashat bárki, de klasszikusokat: Faludy kortársait is meg lehet találni” – magyarázta Bonczidai Éva. Az első napon a Székelyföld kulturális havilap munkatársai, Fekete Vince, György Attila és Molnár Vilmos beszéltek a szerkesztői munkáról, és arról, hogyan befolyásolják az irodalmi folyóiratok az irodalmi kánon alakulását, de a héten a Cimbora szerkesztőivel is találkozhatnak az érdeklődők, és Cseh Tamás-emlékestre is sor kerül.
A Kolozsvári Magyar Opera szombaton 19 órától tartja a Valahol Európában című nagy sikerű musical premierjét.
Sólyom Jenő Széchenyi-díjas fizikus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja vehette át az Akadémiai Aranyérmet az MTA 199., ünnepi közgyűlésének hétfői ülésén.
Szerelmi történetbe ágyazva a magyar néptáncot mutatja be a Magyar menyegző című játékfilm, a kalotaszegi világba betekintést nyújtó alkotás várhatóan jövő év elején kerül a mozikba.
Mihail Afanaszjevics Bulgakovnak A Mester és Margarita című művéből készült előadás premierjét tartja pénteken a szatmárnémeti Harag György Társulat.
A bukaresti „I.L. Caragiale” Színház és Filmművészeti Egyetem (UNATC) nemzetközi konferenciát és workshopot szervez, melynek tematikája az úgynevezett „oktatófilmek” felhasználási gyakorlata a volt szocialista országokban.
A romániai magyar színházakról és az IFesztről is szó esett a Nemzeti Kisebbségi Színházak Nemzetközi Találkozóján, de felmerült egy budapesti helyszínű erdélyi fesztivál lehetősége is.
Film- és könyvbemutatóval tisztelegtek Janovics Jenő, a magyar filmgyártás úttörőjének munkássága előtt a kolozsvári Művész moziban. A magyar film napja alkalmából szervezett eseményen a „Szamos-parti Hollywoodba” kaphattak betekintést az érdeklődők.
Magyarország és Európa egyik legeredetibb és legkeményebb underground együttesének, a Vágtázó Halottkémeknek a koncertje is szerepel a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) programjában.
Bár a világon az egyik legnagyszerűbb dolog a tánc, hiszen egyetemes, mindenki számára befogadható „nyelv”, amely az életerőt és az életörömöt hordozza, a virtuális „nézelődéshez” szokott mai társadalom ellustult – jelentette ki Könczei Csongor.
A Déryné Program Határtalan alprogramja részeként a magyar nyelvű színjátszás válik elérhetővé Felvidék, Kárpátalja, Vajdaság és Erdély mintegy 60, magyarok által lakott településén – jelentette be Novák Irén.