World Liszt Day: koncertek világszerte

A nemzetközi World Liszt Day (Liszt-világnap) keretében a zeneszerző egyik legjelentősebb műve, a Krisztus című oratórium előadásával tisztelegnek emléke előtt. Az alkotás a világ 11 pontján csendül fel szombaton este, Liszt születsénapján.

MTI

2011. október 21., 09:562011. október 21., 09:56

 Liszt Ferenc, a 19. század művészetének emblematikus alakja annyi területen alkotott jelentőset, annyiféle vonatkozásban hatott kortársaira és az utókorra, hogy sokkal inkább Európa egyik legkülönlegesebb zenei és kulturális jelenségének nevezhető, mintsem csupán zeneszerzőnek vagy zongoristának. Az ezerarcú géniusz Franciaországtól Németországon át egészen Oroszországig bejárta a kontinenst, koncertezett, oktatott és zenét szerzett, nyomott hagyott bárhol járt. Már jóval a Liszt-év kezdete előtt kezdeményezte a Hungarofest Klassz Zenei Irodája, hogy a 2009. május 31-ei World Haydn Day mintájára, a World Liszt Day keretében a világ minél több városában hangozzék el a Krisztus című oratórium október 22-én. Liszt Ferenc maga is élete egyik főművének tekintette a Krisztust, amelynek komponálási folyamata 1853-ban indult.

A teljes mű ősbemutatójára csak két évtizeddel később, 1873. május 29-én Weimarban került sor. Szombaton olyan városokban szólal meg a mű, amelyek Liszt életében jelentős szerepet játszottak, vagy ahol – mint például Szöulban – virágzik a Liszt-kultusz. Bayreuthban nem az egész mű, hanem a csúcspontjai lesznek műsoron. A város, ahol Liszt nyugszik, egész éves fesztivált rendezett. Szombaton a bajor tartományi államminiszter, Marcel Huber és Bayreuth főpolgármestere, Michael Hohl köszönti a vendégeket. A németországi Liszt-év védnöke Detlef Altenburg is megemlékezik.

A budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem ének és zenekarát nem Fischer Ádám, hanem Kovács Zoltán, a Miskolci Szimfonikusok zeneigazgatója vezényli. (Fischernek egy sürgős műtéten kellett keresztülesnie.) Az előadásban Rácz Rita, Balogh Eszter, Pataki Potyók Dániel énekel, Krisztus szólamát Szegedi Csaba szólaltatja meg. A franciaországi Liszt-év csúcspontjaként szombaton este Párizsban, az invalidusok templomában a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara, Peskó Zoltán vezényletével adja elő a Krisztust. A hangversenyen a Magyar Köztársaságot Hende Csaba honvédelmi miniszter képviseli. A koncertet élőben közvetíti a France Musique közszolgálati zenei rádiócsatorna, amely a teljes estét a magyar zeneszerző műveinek szenteli. A felvétel egy hónapon keresztül visszahallgatható lesz a rádió honlapján.

Bécsben a Radio Stephansdom felvételről sugározza a darabot, a Bonni Beethoven Zenekar és a Cseh Filharmónia Kórusa (Brno) CD-je 2005-ben készült. Vilniusban a Nemzeti Hangversenyteremben, Prágában a Szent Vitus-székesegyházban, Szöulban pedig a Koyang Armnuri Aram Concert Hallban élőben hallható az oratórium. Az egri bazilikában délelőtt szólal meg az oratórium. A koncert a Király Csaba Liszt-díjas orgonaművész által komponált átirat premierje is, vezényel Gergely Péter Pál, az egri Cantus Agriensis kórus karmestere és művészeti vezetője. Győrben a Richter Terem, Kecskeméten a Nagytemplom, Sopronban a Szent Mihály-templom ad helyet a megemlékezésnek. Budapesten a Szent István-bazilika a World Liszt Day Krisztus-előadásának helyszíne.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 29., kedd

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa: kettős esemény a Mikes-kastélyban

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa címmel kötetbemutatót és kiállításmegnyitót tartanak csütörtökön a háromszéki Zabolán a Mikes-kastélyban.

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa: kettős esemény a Mikes-kastélyban
2025. július 29., kedd

Radu Jude Drakulájával jubilál a TIFF horrorfilm-fesztiválja a Szeben megyei Berethalomban

Tizedik alkalommal szervezi a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezőcsapata augusztus közepén a horrorfilmek fesztiválját a Szeben megyei Berethalomban.

Radu Jude Drakulájával jubilál a TIFF horrorfilm-fesztiválja a Szeben megyei Berethalomban
2025. július 28., hétfő

Kertkönyvtár nyílik Sepsiszentgyörgyön, várják az érdeklődőket

Kertkönyvtár címmel szervez foglalkozást az érdeklődők számára a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.

Kertkönyvtár nyílik Sepsiszentgyörgyön, várják az érdeklődőket
2025. július 28., hétfő

Népi kultúrával köt össze generációkat a nagykárolyi Rekettye egyesület

Néptánc- és népzeneoktatás, kézműves foglalkozások, nagycsaládos programok, minden korosztályt megszólító táborok szerepelnek a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület tevékenységei között, melynek elnöke céljaikról, terveikről beszélt a Krónikának.

Népi kultúrával köt össze generációkat a nagykárolyi Rekettye egyesület
2025. július 24., csütörtök

Szent László halálának évfordulóján tart előadást Jánó Mihály a középkori falképekről

Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.

Szent László halálának évfordulóján tart előadást Jánó Mihály a középkori falképekről
2025. július 22., kedd

Bartók Béla életművéhez kapcsolódva erősítik a kulturális kapcsolatokat Mórahalom és Nagyszentmiklós között

Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.

Bartók Béla életművéhez kapcsolódva erősítik a kulturális kapcsolatokat Mórahalom és Nagyszentmiklós között
2025. július 18., péntek

Színház, kosárlabda, autóverseny – Damokos Csaba designer plakátjaiból nyílik kiállítás

A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.

Színház, kosárlabda, autóverseny – Damokos Csaba designer plakátjaiból nyílik kiállítás
2025. július 18., péntek

A Magyar Rendőrség is körözi a mezőméhesi gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját

A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.

A Magyar Rendőrség is körözi a mezőméhesi gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját
2025. július 16., szerda

Tusványos előrendezvénye: a nagyváradi festészet meghatározó alakjának állít emléket az EMŰK tárlata

Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).

Tusványos előrendezvénye: a nagyváradi festészet meghatározó alakjának állít emléket az EMŰK tárlata
2025. július 15., kedd

Erdélyi dokumentumfilmek versenyeznek idén a 25. Filmtettfeszten

Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.

Erdélyi dokumentumfilmek versenyeznek idén a 25. Filmtettfeszten