Vizsgálóbizottság a vásárhelyi román színházban

Vizsgálóbizottság ellenőrzi Kelemen Hunor művelődésügyi miniszter utasítására a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház román társulatának belső ügyeit, miután az intézmény három volt igazgatója, Zeno Fodor, Ioan Cristian és Mihai Gingulescu több vásárhelyi fórumon súlyos vádakkal illette a jelenlegi ideiglenes igazgatót, Vlad Rădescu színművészt, egyetemi tanárt.

Máthé Éva

2010. szeptember 01., 09:492010. szeptember 01., 09:49

„Hamarosan megkapom a bizottság jelentését. Többször tárgyaltam a vásárhelyi színház vezetőségével, elsősorban azt kértem, hogy készítsenek egy kivitelezési tervet az épület tatarozásának befejezésével kapcsolatban. Nyolc hónap alatt arra sem voltak képesek, hogy a tervet összeállítsák. Nyilvánvaló, hogy ebben a színházban valamit tenni kell, mert ha nem lesz változás, eltűnik a hazai kulturális palettáról. Ahogy a jelentést megkapom, azon leszek, hogy sürgősen megoldást találjak a problémákra” – mondta lapunknak Kelemen Hunor.

A korábbi igazgatók többek között azt sérelmezik, hogy a Liviu Rebreanu Társulat az elmúlt évadban csupán egyetlen előadást mutatott be, leszámítva azt a verses összeállítást, amit az egyik színészük adott elő. Szerintük Rădescu a Spiru Haret Egyetem tanáraként Bukarestből telefonon és e-mail üzenetekben vezeti a vásárhelyi színházat, állítólag megfélemlítette a társulatot, terrorizálja a színészeket, nem használta fel azt az összeget, amit a minisztérium a bemutatókra a román társulatnak kiutalt, nem hagyja rendezni például Ioan Cristiant, akinek a színházzal kétéves szerződése van, nem foglalkoztatja a társulat „nagy öregjeit”, mint például Mihai Gingulescut. Szerintük Rădescu a társulat vezetését átengedte Victor Ioan Frunză rendezőnek. A törvénytelen pénzügyi machinációk vádja sem hiányzik a lajstromból.

Kárp György színművész szerint az előadásokra szánt pénzt elköltötte a társulat: a tervezett bemutatókhoz vásároltak kellékeket, az egyikhez például két méregdrága vetítőgépet. „A tervek szerint szeptember 20-áig két olyan bemutatót tart a román társulat, amelyeket Victor Ioan Frunză rendez, a díszleteket pedig Frunză felesége tervezi. Ezekre az előadásokra 2008 decemberében kötöttünk szerződést, de azóta is halogatják a bemutatókat” – mondta lapunknak Kárp.

Kárp György szerint, miután a volt igazgató, Ioan Cristian mandátuma lejárt, a volt művelődésügyi miniszter, Theodor Paleologu Rădescut nevezte ki ideiglenes vezérigazgatónak, akinek máig sincs menedzsmentszerződése a minisztériummal, tehát nincs meghatározva a tevékenységi köre, az sem, hogy hány bemutatót kell tartania évadonként. Az igazgatói állásra nem írtak ki versenyvizsgát.

Vlad Rădescu lapunknak telefonon röviden nyilatkozott, azzal a megjegyzéssel, hogy amikor szeptemberben visszatér Vásárhelyre, sajtótájékoztatót tart az üggyel kapcsolatban. „A volt igazgatók tették tönkre a román társulatot. Valóban igaz, hogy kevés bemutató volt a múlt évadban, mert késtek a produkciók, szeptemberben viszont egyből két bemutatóval indítunk. Ioan Cristian pedig azért nem rendez, mert nem képes jó produkciókat színre vinni. Ezt már sokszor bebizonyította” – mondta lapunknak Rădescu. Az igazgató azt állítja, hogy a vizsgálóbizottságot ő kérette Marosvásárhelyre, hogy a minisztérium képet tudjon alkotni arról, „hova juttatta a korábbi hibás menedzsment az intézményt”.

Kelemen Hunor azonban elmondta: a vizsgálóbizottságot ő küldte a színházba.
Victor Ioan Frunză ellen egyébként az egyik műszaki munkatárs, Puiu Chiţac ügyelő írásbeli feljelentést tett nemrég, s azt a szaktárcához is elküldte, ugyanis több műszaki alkalmazott kórházba került. Puiu Chiţac azt állítja, a rendező reggeltől éjfélig a színházban tartotta a műszakiakat, még akkor is, ha nem volt dolguk. Az ügyelő azt is leírta, hogy a társulat színészei helyett Frunză importszínészeket vagy színiseket foglalkoztat.

Kárp György elmondta: a múlt héten kétszer is járt a rendőrség a színházban, először Rădescu jelentette, hogy a titkárnő eltüntette a színház pecsétjét, a pecsét azonban a helyén volt. Két nappal később a titkárnő hívta ki a rendőrséget amiatt, hogy a vezérigazgató ellopta tőle a pecsétet.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 29., kedd

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa: kettős esemény a Mikes-kastélyban

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa címmel kötetbemutatót és kiállításmegnyitót tartanak csütörtökön a háromszéki Zabolán a Mikes-kastélyban.

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa: kettős esemény a Mikes-kastélyban
2025. július 29., kedd

Radu Jude Drakulájával jubilál a TIFF horrorfilm-fesztiválja a Szeben megyei Berethalomban

Tizedik alkalommal szervezi a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezőcsapata augusztus közepén a horrorfilmek fesztiválját a Szeben megyei Berethalomban.

Radu Jude Drakulájával jubilál a TIFF horrorfilm-fesztiválja a Szeben megyei Berethalomban
2025. július 28., hétfő

Kertkönyvtár nyílik Sepsiszentgyörgyön, várják az érdeklődőket

Kertkönyvtár címmel szervez foglalkozást az érdeklődők számára a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.

Kertkönyvtár nyílik Sepsiszentgyörgyön, várják az érdeklődőket
2025. július 28., hétfő

Népi kultúrával köt össze generációkat a nagykárolyi Rekettye egyesület

Néptánc- és népzeneoktatás, kézműves foglalkozások, nagycsaládos programok, minden korosztályt megszólító táborok szerepelnek a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület tevékenységei között, melynek elnöke céljaikról, terveikről beszélt a Krónikának.

Népi kultúrával köt össze generációkat a nagykárolyi Rekettye egyesület
2025. július 24., csütörtök

Szent László halálának évfordulóján tart előadást Jánó Mihály a középkori falképekről

Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.

Szent László halálának évfordulóján tart előadást Jánó Mihály a középkori falképekről
2025. július 22., kedd

Bartók Béla életművéhez kapcsolódva erősítik a kulturális kapcsolatokat Mórahalom és Nagyszentmiklós között

Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.

Bartók Béla életművéhez kapcsolódva erősítik a kulturális kapcsolatokat Mórahalom és Nagyszentmiklós között
2025. július 18., péntek

Színház, kosárlabda, autóverseny – Damokos Csaba designer plakátjaiból nyílik kiállítás

A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.

Színház, kosárlabda, autóverseny – Damokos Csaba designer plakátjaiból nyílik kiállítás
2025. július 18., péntek

A Magyar Rendőrség is körözi a mezőméhesi gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját

A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.

A Magyar Rendőrség is körözi a mezőméhesi gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját
2025. július 16., szerda

Tusványos előrendezvénye: a nagyváradi festészet meghatározó alakjának állít emléket az EMŰK tárlata

Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).

Tusványos előrendezvénye: a nagyváradi festészet meghatározó alakjának állít emléket az EMŰK tárlata
2025. július 15., kedd

Erdélyi dokumentumfilmek versenyeznek idén a 25. Filmtettfeszten

Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.

Erdélyi dokumentumfilmek versenyeznek idén a 25. Filmtettfeszten