Visszatérni a kiindulóponthoz a lüktető-villódzó jelenben: Incze Mózes festőművész a digitális korszak festészeti lehetőségeiről

Incze Mózes erdélyi származású festő alkotásait az elmúlt években számos díjjal és alkotói ösztöndíjjal értékelték •  Fotó: Facebook/Incze Mózes

Incze Mózes erdélyi származású festő alkotásait az elmúlt években számos díjjal és alkotói ösztöndíjjal értékelték

Fotó: Facebook/Incze Mózes

Az elmúlt évtizedekben nemzetközi elismertségre tett szert Incze Mózes erdővidéki származású, jelenleg Magyarországon élő festőművész, akinek alkotásai szeptember végéig tekinthetők meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban. Incze Mózes alkotói pályájának lépcsőfokairól és a digitális korszakba ágyazott festészet szerepéről beszélt a Krónikának.

Oláh Eszter

2022. augusztus 28., 19:152022. augusztus 28., 19:15

2022. augusztus 28., 19:362022. augusztus 28., 19:36

– Erdővidéken, Baróton született 1975-ben, a képzőművészet iránti érzékenysége viszonylag korán megmutatkozott. Milyen hangulatokat őriz ebből a korszakból, festőként vissza szokott nyúlni a gyerekkor élményanyagához?

– A szüleim mesélték, hogy már kisgyerekként arra kértem őket, rajzoljanak nekem mindenfélét. Az a „mágikus” gesztus, hogy az ember nyomot hagy a papíron, és megelevenedik egy világ, már egészen apró koromtól vonzott, és azóta is szinte megállás nélkül firkálok. Mindegy volt, hogy egy újságlap széle vagy bármilyen más felület – ami nem feltétlenül rajzolásra volt rendelve –, én megtöltöttem a képzeletem figuráival. Negyedik osztályos korom körül tűntem fel először egy rajztanárnak egy rajzversenyen, aki aztán szólt a szüleimnek, hogy érdemes valamit kezdeni a gyerkőccel. Ekkor dőlt el az is, hogy felvételizni fogok a Marosvásárhelyi Művészeti Líceum képzőművészet szakára. A gyerekkorom alaphangulatát különben egy olyan világrendszer adta meg, amely mindkét irányból – anyai és apai ágról is – tönkretette a családomat: nagygazdálkodókból lettek a semmi szélén álló, gyári munkások. Ugyanakkor ami eltűnt anyagi szinten, az nem feltétlenül történt meg a szellemiekben: volt egy „csak azért is” attitűd bennük. A kommunizmus gyakorlatilag megállt a kertkapunál, és azon belül az a világrend működött, amely előtte is éltette a közösséget. Ez a mentalitás – amely nagy adag határozottsággal és kitartással is jár – végigkísért az eddigi utamon. Ha voltak is holtpontok menet közben, a „menni kell”-alapélmény szinte döccenő nélkül segített átugrani a nehéz helyzeteken.

•  Fotó: Facebook/Incze Mózes Galéria

Fotó: Facebook/Incze Mózes

– 1986-tól a Marosvásárhelyi Művészeti Líceumba járt iskolába, 1994-ben festészet szakon érettségizett. Mit adott az ott töltött nyolc év?

– Ötödik osztályos gyerekként kerültem Marosvásárhelyre. Apró növésű emberke voltam, akinek az iskolatáska szélesebb volt a vállánál: lehet, hogy kezdetben nagy volt a kurázsi, de aztán jött az albérletekhez és a kollégiumi élethez kapcsolódó, romantikus túlélősdi is. Jó évek voltak, mindenképp szerencsés helyzet, hogy abban a klasszikus képzésben, ami akkor lehetőségként adott volt, részt tudtam venni. Akkoriban nem minden nagyvárosban volt művészeti iskola, így tulajdonképpen Erdély-szinten válogatták ki azt a tíz-tizenkét gyereket, akit felvettek. Az ott szerzett tudás elég volt arra, hogy az ember megtanuljon vizuális értelemben beszélni. Ennek a képzettségnek a híján sokkal nehezebb megtalálni a kifejezőeszközöket ahhoz, ami az emberben munkál. Ennek a tanulási lehetőségnek később már nincs pótlási módja: vagy tudunk finoman nyúlni az anyaghoz, vagy nem. A filozófia, az egó és a különböző művészeti küldetések nem tudnak hiánypótlóként működni.

•  Fotó: Facebook/Incze Mózes Galéria

Fotó: Facebook/Incze Mózes

– 2000-ben a Magyar Képzőművészeti Egyetemen szerezett diplomát, Budapesten. Nagy lépés lehetett ez a korábban jól ismert, zárt világhoz képest.

– Inkább az értelmezésben kellett megugrani bizonyos szinteket, mert alapkészségként már elég kiművelt fegyvertáram volt. Olyan ez, mint amikor a meglévő tudás egyfajta szorzótényezőként a következő lépcsőfokokhoz adódik.

Idézet
A festésnek és a képekben való gondolkodásnak az öröme vitt mindig tovább, hiszen egyszer csak kiderül, hogy az ember nem várhatja a végtelenségig a további igeneket és nemeket, hanem saját magának kell kikapirgálnia a vásznon a válaszokat.

Persze ugyanúgy beépültek a hatások, amik értek, de ez már nem egy lineáris mester-diák viszony volt: ha látok egy jó El Greco-képet, pillanatnyilag ő a mesterem. Így van ez manapság is, ha valamilyen értelemben megható élmény ér – legyen az pozitív vagy negatív –, katalizátorként működik, és bizonyos szinten beépül a képbe is.

– Ezzel egyúttal megválaszolta, hogy van-e technika, irányzat vagy hatás, ami inspirálja és formálja alkotásai látványvilágát? Gondolom, ez mindig alakul, és bármi lehet az.

– Igen, nagyjából bármi, de mindig szerettem lapozgatni az ismeretterjesztő irodalmat. Érdekes világot élünk ezekkel a kvantumfizikai valóság-megkérdőjelezésekkel, amelyek néha képbe is átfordíthatók.

•  Fotó: Facebook/Incze Mózes Galéria

Fotó: Facebook/Incze Mózes

– Mi jelentett lényeges fordulópontot alkotói pályája során? Mikor kezdett körvonalazódni az egyéni stílus, a felismerhető jegyek, amelyek visszaköszönnek az alkotásain?

– Már egyetemistaként megfogalmaztam, hogy az önkeresés abszurdum: ha én azonos vagyok magammal, nem kell keresnem semmit, csak meg kell próbálnom jól csinálni azt, amivel éppen foglalkozom. Miután emberi lényként csak részlegesen vagyok jó bármiben – hiszen az abszolútum nem humán kategória –, úgyis elrontom a magam módján, és ettől lesz egyedi.

Idézet
Ezért mind a gondolkodásomban, mind pedig a képi megfogalmazásomban van egy személyiséglenyomat, amit ha az ember őszintén művel, máris kész, amit egyedi hangvételként szoktak körülírni.

Nagy forradalom nem volt az alakulástörténetemben, de 2003–2004 tájékán volt egy időszak, amikor visszalapoztam régebbi munkáimat, és rájöttem, hogy ezek erősen absztraháltak már. Számomra tartalmazták a narrációt, de kiderült, hogy kívülről ez nem érződik. Így a kép mint kommunikációs eszköz értelmét vesztette. Ekkor volt egy erős hátraarc, és hirtelen olyan látványalapon megfogható dolgok lettek a tisztázás eszközei, mint a tájkép, a csendélet vagy a portré.

A Kibontó című festmény •  Fotó: Facebook/Incze Mózes Galéria

A Kibontó című festmény

Fotó: Facebook/Incze Mózes

– Hogyan zajlik az alkotás folyamata, ahogy a gondolat képpé fejlődik?

– Nem szoktam vázlatokat készíteni, ha változtatok is az alapgondolaton, az nagyjából ugyanazon a vásznon történik, úgyhogy „röntgen alatt” sok kezű, sok fejű figuráim lennének láthatók. Ahhoz, hogy egy kép megszülessen, sokszor elég annyi, hogy egy adott felületen nem sok minden fér el anélkül, hogy zavarni ne kezdenék egymást a részek. A társított gondolatok és képi lehetőségek ezért lemaradnak, amiknek ha új vásznat adok, máris megvan az újabb kép – és ez végtelen láncként folytatható. Másrészt ha az ember nyitott szemmel és lélekkel létezik, olyan jelenségek érik utol a sokszor triviálisnak tűnő hétköznapokból, amelyek kiterjeszthetők arra a szintre, ahol érdemes velük foglalkozni. Így méltóságot kap a legapróbb részlet is. Reménytelen, hogy a végére érjek, de legalább belekóstolok a folyamatba.

– Az elmúlt két évtized során számos díjat, fődíjat és alkotói ösztöndíjat gyűjtött be. Melyek azok, amelyek útjelzők és meghatározó visszaigazolások Önre, mint alkotóra nézve?

– Az ösztöndíjak fontosságát nem kell taglalni, hiszen ha van hátszél, könnyebb vitorlázni. Fejedelmi állapot, ha az ember egy alkotói munkára szóló támogatást megkap: sok gondot levesz a válláról. A díjak nem feltétlenül számomra bírnak értékkel, sokkal inkább azért, mert kategorizálják az értékeket, és ha alkotói meg befogadói oldalról is működik egy összefüggő értékrend, hosszú távon könnyebb lesz kiteljesíteni egy-egy gondolatot. Szép dolog „csak azért is” és bármi ellenében megvalósítani ügyeket, viszont megtöbbszörözi az energiákat, ha többen gondolkodnak egy fele, és lerövidülnek a keresési bolyongások.

•  Fotó: Facebook/Incze Mózes Galéria

Fotó: Facebook/Incze Mózes

– Hová helyezhető a festészet egy erősen digitalizált korszakban?

– Itt vagyunk a 21. században, és sok ember még mindig azzal tölti az idejét, hogy egy fehér felületen kapirgál színekkel és vonalakkal, miközben a pörgő-mozgó képek világa vesz körül, ahol akció és reakció szinte azonnal történik. Jogosan kérdezhetnénk, mi köze ehhez annak, hogy napok, sokszor hetek alatt hozok létre felületeket, amelyek a következő öt vagy akár ötven évben is ugyanolyanok lesznek?

Idézet
Az állókép sajátossága ebben a lüktető-villódzó jelenben, hogy lehetőséget ad visszatérni ahhoz az önmagunkhoz, amelyet kiindulópontnak tartunk. Ettől számítva minden, ami mozgalmas, már a belső utazás része, a különböző képi asszociációk és megélések tere, amelyek egy-egy festmény alapján jönnek működésbe.

Ezek azonban már a néző saját, belső történetei, amelyek különféleképpen fejeződnek be. Ez a lehetőség a megállásra másfajta felismeréseket szül, mint az elénk tárt, színes mozgóképáradat.

A Prológus című festmény •  Fotó: Facebook/Incze Mózes Galéria

A Prológus című festmény

Fotó: Facebook/Incze Mózes

•  Fotó: Facebook/Incze Mózes Galéria

Fotó: Facebook/Incze Mózes

A Valahol máshol című festmény •  Fotó: Facebook/Incze Mózes Galéria

A Valahol máshol című festmény

Fotó: Facebook/Incze Mózes

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 02., szerda

Főként a színészi játékra épül A mi kis városunk: évadzáró premier a kolozsvári színházban

A Kolozsvári Állami Magyar Színház az évadot Thornton Wilder A mi kis városunk című drámájának a bemutatójával zárja.

Főként a színészi játékra épül A mi kis városunk: évadzáró premier a kolozsvári színházban
2025. június 30., hétfő

Többen jártak könyvtárba, kevesebben múzeumba, moziba tavaly

Elkészült 2024 kultúrmérlege, mely szerint 2024-ben nőtt a könyvtárba járok száma, ezzel szemben a mozik, múzeumok és nyilvános gyűjtemények látogatottsága csökkent – derül ki az Országos Statisztikai Intézet hétfőn közzétett adataiból.

Többen jártak könyvtárba, kevesebben múzeumba, moziba tavaly
2025. június 30., hétfő

Bach, Händel és Scarlatti alkotásai csendülnek fel Kolozsváron

Újabb évfordulós koncerttel készül ünnepelni a kincses városi Schola Cantorum Transsylvaniensis kamarakórus.

Bach, Händel és Scarlatti alkotásai csendülnek fel Kolozsváron
2025. június 30., hétfő

Erdélyi sikerek a Kisvárdai Fesztiválon: a kolozsvári és sepsiszentgyörgyi társulat is díjjal tér haza

A Kolozsvári Állami Magyar Színház a legjobb előadás, míg a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház produkciója a legjobb rendezés díját kapta meg a június 20-28 között megrendezett Magyar Színházak 37. Kisvárdai Fesztiválján.

Erdélyi sikerek a Kisvárdai Fesztiválon: a kolozsvári és sepsiszentgyörgyi társulat is díjjal tér haza
2025. június 29., vasárnap

Otthonról, házasságról, írásról és egymásról: Szabó T. Anna és Dragomán György a Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten

Gyerekként ugyanazokat a könyveket olvasták, és ugyanazokra az ételekre vágytak – ismeretlen curryk illatát keresték a lapokon, anélkül, hogy tudták volna, milyen az ízük.

Otthonról, házasságról, írásról és egymásról: Szabó T. Anna és Dragomán György a Kolozsvári Ünnepi Könyvhéten
2025. június 28., szombat

Szabadkőművesek Kolozsváron: ami a mítosz mögött van

Történelem, legendák és szociális felelősségvállalás – ez jellemezte a kolozsvári Unió szabadkőműves páholy működését a 19. század végén.

Szabadkőművesek Kolozsváron: ami a mítosz mögött van
2025. június 28., szombat

Nők Jókai árnyékában – és fényében

Az idei Kolozsvári Ünnepi Könyvhét egyik érdekes, sokakat vonzó beszélgetése Szécsi Noémi új kötetéről, Jókai és a nők című könyvéről szólt.

Nők Jókai árnyékában – és fényében
2025. június 27., péntek

Az eltűnt bőrönd és a megtalált írói hang – Lars Saabye Christensen norvég író Kolozsváron

Lars Saabye Christensen norvég-dán író volt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét díszvendége. A 72 éves szerző pályafutásáról, első verséről, zenei ihleteiről és az elveszett, legendás kéziratos bőröndről mesélt csütörtök este a kincses városi közönségnek.

Az eltűnt bőrönd és a megtalált írói hang – Lars Saabye Christensen norvég író Kolozsváron
2025. június 26., csütörtök

Nem dísz, nem relikvia: a könyv él – Megnyitotta kapuit a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét

Kolozsváron négy napra ismét a könyvek kerülnek a középpontba: június 26-án megnyílt a 14. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét, a kortárs magyar irodalom egyik legjelentősebb erdélyi seregszemléje.

Nem dísz, nem relikvia: a könyv él – Megnyitotta kapuit a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét
2025. június 24., kedd

Kilenc országból érkeznek zenészek a szabadtéri sepsiszentgyörgyi jazzfesztiválra

Sepsiszentgyörgyön gazdag programot kínáló jazzfesztiválra várják a közönséget.

Kilenc országból érkeznek zenészek a szabadtéri sepsiszentgyörgyi jazzfesztiválra