2010. május 03., 08:292010. május 03., 08:29
Gyarmati Zsolt, a Csíki Székely Múzeum igazgatója kifejtette: a közönség kívánsága az volt, hogy a 19. század magyar festőit láthassa. Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere kiemelte az újabb nagyszabású, a megyeközpontban nyílt tárlat jelentőségét, mondván, az érdeklődők „egy szeletnyi Európát láthatnak most a Csíki Székely Múzeumban”.
Ráduly Róbert, Csíkszereda polgármestere elmondta, 2007-ben még csak lélekben és a kiállításoknak otthont adó helyszín szempontjából álltak készen ilyen méretű tárlat fogadására. „Ma már kívül-belül készen állunk, így valósulhatott meg egy ilyen értékes kiállítás a Csíki Székely Múzeumban” – magyarázta Ráduly. A városvezető megköszönte Csíkszereda nevében, hogy az erdélyi kultúrmisszió zászlósa lehet a város. Szabó Béla, Magyarország csíkszeredai főkonzulja kiemelte, a Csíki Székely Múzeum is felkerült arra a képzeletbeli tablóra, amelyen a legigényesebb tárlatok helyszínei szerepelnek.
„Annak idején, amikor ezekről a nagyszabású kiállítástervekről esett szó, a hitetlenkedők között voltam. Most, látván az eredményeket, azt kívánom, olyan sok hasonló kiállításnak adjon otthon, a város és a múzeum, hogy ne is tudják számon tartani” – mondta Szabó. A május elsején megnyílt kiállítás kurátora, Bakó Zsuzsanna, a Magyar Nemzeti Galéria festészeti szakosztályának vezetője hangsúlyozta, ezúttal olyan festők remekműveit láthatják Csíkszeredában az érdeklődők, akik nélkül nem létezne a magyar festészet.
A szakember szerint nemzeti művészetünk kialakulásának szempontjából a 19. század első felét hőskornak tekinthetjük, amelyben a legfőbb feladat egy újfajta gondolkodásmód elfogadása volt. Áttekintve a 19. századi magyar festészet nagy ívű fejlődéstörténetét, megállapítható, hogy a mindössze száz évet felölelő időszak alatt tehetséges művészeink kimagasló teljesítményt produkáltak, melynek köszönhetően a magyar festészet Európa legjobbjaihoz csatlakozott, máig kiállva az összehasonlítás szigorú mércéjét.
„Sétáljanak úgy, mintha a Magyar Nemzeti Galériában sétálnának, hiszen annak egy keresztmetszetét láthatják a Csíki Székely Múzeumban” – fogalmazott a művészettörténész. A kiállítás elrendezésében segédkezett Basics Beatrix, a Budapesti Történeti Múzeum kurátora, aki kiemelte, Csíkszereda már néhány éve részévé vált a magyarországi kulturális életnek is, hiszen a jó értelemben vett úgymond sztárkiállítások még határainkon túl is ritkák.
Szűcs György, a Magyar Nemzeti Galéria főigazgató-helyettese nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy három évvel ezelőtt Csíkszeredában látható legyen a Munkácsy Mihály- tárlat. A szakember kiemelte, csak ott születhet egy ilyen kiállítás, ahol a szakmai hozzáértés befogadókészséggel társul. A kiállítás megnyitója előtt különleges tárlatvezetést szerveztek a sajtó képviselőinek – Bakó Zsuzsa és Basics Beatrix bemutatták a műtárgyakat.
A Csíki Székely Múzeum munkája azonban nem csak a nagyszabású tárlatok megszervezésére terjed ki, hétköznapokon kutatómunkát, restaurálást, konzerválást végeznek, de raktárrendezéssel és adatbázis-készítéssel is foglalkoznak. Jövőre egy régészeti kiállítást terveznek a Mikó-várba. Az intézmény célja népszerűvé tenni egész Székelyföldön a múzeumlátogatást, valamint helyi székely hagyományokon alapuló modern közintézménnyé válni, amit az ehhez hasonló nagyszabású tárlatok csak gazdagítanak.
A Remekművek a 19. század magyar festészetéből című kiállítás május elsejétől július 25-éig látogatható. Gyarmati Zsolt bemutatta a tárlatot népszerűsítő nyomtatványokat is: kiadtak egy katalógust, a tárlat festőinek magyar, román és angol nyelvű életrajzával. A múzeum honlapján pedig külön oldalt hoztak létre: információk, képgaléria, videók, kisfilmek népszerűsítik a tárlatot.
Színvonalas kulturális programot kínál a bányavidéki magyarságnak a 2007 óta majdnem minden év májusában megszervezett Teleki Napok.
Harag György rendező születésének 100. évfordulója alkalmából gazdag kínálatot felvonultató emlékhetet szervez június 1. és 9. között a Kolozsvári Állami Magyar Színház – közölte a társulat.
Román városokban vetítenek friss, népszerű magyar filmeket a Magyar filmek @ 29. Európai Filmek Fesztiválja keretében – közölte a Liszt Intézet Bukarest.
A Kolozsvári Magyar Opera szombaton 19 órától tartja a Valahol Európában című nagy sikerű musical premierjét.
Sólyom Jenő Széchenyi-díjas fizikus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja vehette át az Akadémiai Aranyérmet az MTA 199., ünnepi közgyűlésének hétfői ülésén.
Szerelmi történetbe ágyazva a magyar néptáncot mutatja be a Magyar menyegző című játékfilm, a kalotaszegi világba betekintést nyújtó alkotás várhatóan jövő év elején kerül a mozikba.
Mihail Afanaszjevics Bulgakovnak A Mester és Margarita című művéből készült előadás premierjét tartja pénteken a szatmárnémeti Harag György Társulat.
A bukaresti „I.L. Caragiale” Színház és Filmművészeti Egyetem (UNATC) nemzetközi konferenciát és workshopot szervez, melynek tematikája az úgynevezett „oktatófilmek” felhasználási gyakorlata a volt szocialista országokban.
A romániai magyar színházakról és az IFesztről is szó esett a Nemzeti Kisebbségi Színházak Nemzetközi Találkozóján, de felmerült egy budapesti helyszínű erdélyi fesztivál lehetősége is.
Film- és könyvbemutatóval tisztelegtek Janovics Jenő, a magyar filmgyártás úttörőjének munkássága előtt a kolozsvári Művész moziban. A magyar film napja alkalmából szervezett eseményen a „Szamos-parti Hollywoodba” kaphattak betekintést az érdeklődők.