Totth Benedek nyerte az első Margó-díjat – Erdélyi különdíjas

Totth Benedek Holtverseny című regénye kapta a legjobb első prózakötetért járó Margó-díjat, amelyet idén első alkalommal adtak át a Margó Irodalmi Fesztivál különkiadásának záróprogramján, a budapesti Toldi moziban.

Hírösszefoglaló

2015. október 12., 21:512015. október 12., 21:51

Az MTI szerint a fővárosi önkormányzat külön elismerésben részesítette az erdélyi Papp-Zakor Ilka Angyalvacsora című prózakötetét. A Margó-díjat azért alapították, hogy a pályakezdő írókra is nagyobb figyelem essen, így a kiírók olyan könyveket vártak, amelyek szerzője korábban soha nem jelentetett meg saját prózakötetet.

A pályázatra 47 könyvet neveztek a szerzők és kiadók, ez a lista a Könyvesblog előzsűrizésével tízre szűkült. A zsűrit négyen alkották: Gaborják Ádám, a József Attila Kör elnöke, Kollár Árpád, a Fiatal Írók Szövetségének elnöke, Péterfy Gergely, az Aegon-díj aktuális győztese, valamint Valuska László, a Margó Irodalmi Fesztivál szervezője.

A Margó-díjas szerző 500 ezer forintos összdíjjal lett gazdagabb, az Aegon-díj 2015-ös győztese, a Kitömött barbár című könyv szerzője, Péterfy Gergely pedig mentorként segíti. A Holtverseny című kötet kereskedelmi és médiatámogatást kap a Bookline online és offline felületein, a Balassi Intézet pedig próbafordítást készít a regényből.

„Egy bátor, sőt inkább vakmerő, indulatos, szenvedélyes könyv. Az első oldalon beszállunk egy sportautóba, és, képletesen szólva, az utolsó lapig ki se szállunk belőle. Olyan profi dramaturgiával veszi be Totth a történet kanyarulatait, hogy az ember csak ámul-bámul. Egy merő trip az egész, a szereplők sorsának gyorsaságával zakatolunk végig ezen a hátborzongató, horrorisztikus világon” – mondta Péterfy Gergely laudációjában.

A Margón a fővárosi önkormányzat fiatal tehetségeket támogató programja keretében elismerték a Margó zsűrije által kiválasztott 10 legjobb első prózakötetes író közül Papp-Zakor Ilkát. Angyalvacsora című novelláskötetéért az író 150 ezer forintot és egy Budapest-élménycsomagot vehetett át.

„Azt szeretnénk, ha a külön elismeréssel fiatal tehetségeink éreznék, hogy Budapest számára fontosak az eredményeik és kreativitásuk. Papp-Zakor Ilka könyvének erőssége az állandó meglepetés élménye. Különleges hangvétele, egyszerre játékos, ugyanakkor kíméletlenül éleslátó szavai beskatulyázhatatlanná teszik történeteit. Reméljük, hogy érzékenysége, álomszerű, magával ragadó látásmódja még több inspirációt meríthet majd következő könyvéhez Budapest segítségével” – mondta Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes a díjátadón.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 29., kedd

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa: kettős esemény a Mikes-kastélyban

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa címmel kötetbemutatót és kiállításmegnyitót tartanak csütörtökön a háromszéki Zabolán a Mikes-kastélyban.

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa: kettős esemény a Mikes-kastélyban
2025. július 29., kedd

Radu Jude Drakulájával jubilál a TIFF horrorfilm-fesztiválja a Szeben megyei Berethalomban

Tizedik alkalommal szervezi a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezőcsapata augusztus közepén a horrorfilmek fesztiválját a Szeben megyei Berethalomban.

Radu Jude Drakulájával jubilál a TIFF horrorfilm-fesztiválja a Szeben megyei Berethalomban
2025. július 28., hétfő

Kertkönyvtár nyílik Sepsiszentgyörgyön, várják az érdeklődőket

Kertkönyvtár címmel szervez foglalkozást az érdeklődők számára a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.

Kertkönyvtár nyílik Sepsiszentgyörgyön, várják az érdeklődőket
2025. július 28., hétfő

Népi kultúrával köt össze generációkat a nagykárolyi Rekettye egyesület

Néptánc- és népzeneoktatás, kézműves foglalkozások, nagycsaládos programok, minden korosztályt megszólító táborok szerepelnek a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület tevékenységei között, melynek elnöke céljaikról, terveikről beszélt a Krónikának.

Népi kultúrával köt össze generációkat a nagykárolyi Rekettye egyesület
2025. július 24., csütörtök

Szent László halálának évfordulóján tart előadást Jánó Mihály a középkori falképekről

Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.

Szent László halálának évfordulóján tart előadást Jánó Mihály a középkori falképekről
2025. július 22., kedd

Bartók Béla életművéhez kapcsolódva erősítik a kulturális kapcsolatokat Mórahalom és Nagyszentmiklós között

Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.

Bartók Béla életművéhez kapcsolódva erősítik a kulturális kapcsolatokat Mórahalom és Nagyszentmiklós között
2025. július 18., péntek

Színház, kosárlabda, autóverseny – Damokos Csaba designer plakátjaiból nyílik kiállítás

A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.

Színház, kosárlabda, autóverseny – Damokos Csaba designer plakátjaiból nyílik kiállítás
2025. július 18., péntek

A Magyar Rendőrség is körözi a mezőméhesi gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját

A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.

A Magyar Rendőrség is körözi a mezőméhesi gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját
2025. július 16., szerda

Tusványos előrendezvénye: a nagyváradi festészet meghatározó alakjának állít emléket az EMŰK tárlata

Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).

Tusványos előrendezvénye: a nagyváradi festészet meghatározó alakjának állít emléket az EMŰK tárlata
2025. július 15., kedd

Erdélyi dokumentumfilmek versenyeznek idén a 25. Filmtettfeszten

Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.

Erdélyi dokumentumfilmek versenyeznek idén a 25. Filmtettfeszten