Tíz éve, hogy heti egy alkalommal magyar nyelvű műsort sugároz a vajdahunyadi Radio Color, amely Vajdahunyadon és a környező településeken fogható, ezáltal több ezer magyar családhoz is eljut a magyar kultúra.
2013. november 03., 18:442013. november 03., 18:44
Szombaton délelőtt a Magyar Házban Kun Kriza Ilona jelenlegi és Gáspár Barra Réka volt rádiószerkesztő kezdeményezésére tartották meg a vajdahunyadi magyar adás születésnapját, amelyen a rádió munkatársai, támogatói és a magyar közösség tagjai voltak jelen. „A közösségépítést sokféleképpen lehet értelmezni, sajnos a szórványban vannak olyanok, akik elsősorban az anyagi háttér megteremtését tartják fontosnak, esetleg azért panaszkodnak, hogy hiányzik a finanszírozás terveik megvalósításához. Ezzel szemben én azt állítom, hogy az önkéntesség, a helyi kezdeményezés, a megfelelő partnerségek kialakítása biztosít átütő sikert, a szórványban különösen fontos, hogy a többségi nemzettársainkkal tudjunk partnerséget kialakítani – fogalmazott az ünnepségen Winkler Gyula, az RMDSZ Hunyad megyei elnöke. – Ilyen jó példa a vajdahunyadi magyar rádióműsor: tíz éve, hogy minden héten egyszer magyarul szól a rádió, az éter hullámain keresztül szól a vajdahunyadi és a környező települések magyar családjaihoz, helyi híreket, közösségi tájékoztatást, magyar zenét, esti mesét, orvosi tanácsadást biztosítva nekik, és ugyanolyan fontos, hogy tíz éve a helyi román közösség is megszokhatta, hogy hetente egy este magyarul szólal meg a rádió műsorvezetője.\" Kun Kriza Ilona és Gáspár Barra Réka felidézték a műsor tízéves történetét, Takács Aranka helyi RMDSZ-elnök pedig méltatta az önkéntességi alapon szerveződő szerkesztőség munkáját, kiemelve, hogy fontos szerepet tölt be a magyar közösség életében.
A romániai magyar könyvkiadás emblematikus kiadójának, a Kriterionnak az öt évtizednyi termését gyűjtötték egybe és teszik hozzáférhetővé, látogathatóvá, áttekinthetővé és kutathatóvá Kolozsváron.
Vándortárlatnak szánt kiálltást nyitott meg a Helikon irodalmi folyóirat szerkesztősége a Kolozsvári Magyar Napok keretében. Az augusztus 24-ig látogatható kiállítás az 1990-ben indult Helikon 35 címlapját vonultatja fel.
Erdélyi néprajzkutatók – Dr. Jakab Albert Zsolt, Kisné Portik Irén és Tötszegi Tekla – tevékenységét is magyar állami kitüntetéssel ismerte el augusztus 20. alkalmából Budapesten Hankó Balázs.
Nagyszabású jubileumi tárlattal ünnepli fennállásának 95. évfordulóját a Barabás Miklós Céh: a Kolozsvári Magyar Napok keretében a Bánffy-palotában megnyílt kiállítás 250 művész alkotásaiból válogat.
Udvari-Kardos Tímea, kolozsvári születésű színésznő a Kenyeres Bálint új kisfilmjében nyújtott alakítása révén jutott el az idei cannes-i filmfesztiválra.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház az idei Magyar Napok alatt hat előadással is bekapcsolódik a programsorozatba: három saját és három vendégelőadással.
A kincses városbeli Bölcsészkar árnyas kertjébe várják az érdeklődőket interaktív, műhely-jellegű tevékenységekkel a Napsugár és Szivárvány gyermekirodalmi lapok szerzői, illusztrátorai a Kolozsvári Magyar Napok keretében.
A Torontói Filmfesztiválon tartják a Magyarországon rekordnézettséget hozó Hunyadi-sorozat észak-amerikai premierjét, és szeptembertől műsorára tűzi egy kanadai streaming csatorna is.
Színházi alkotók és nézők közös rendezvénye közeleg: augusztus 18-ig lehet jelentkezni a proTeszt Egyesület és temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház által szervezendő II. színJÁTÉKOK elnevezésű rendezvényre.
Tiszteletlen, sok mindent összevegyít, sci-fit, giccset, komédiát: nem mindenkinek tetszett Radu Jude Drakula című, új román filmje.
szóljon hozzá!