Orbán János Dénes egykori elnök nyílt levélben azzal vádolta meg az E-MIL jelenlegi vezetőit, László Noémit és Király Zoltánt, hogy „diplomáciai csődbe” vitték a szervezetet. László és Király a tagságnak szánt, de a sajtóba kiszivárgott válaszából többek között kiderül: az írótábor nem marad el, és új díjakat is alapítanak az idei kötetek jutalmazására.
2013. november 18., 18:572013. november 18., 18:57
2013. november 18., 19:052013. november 18., 19:05
Parázs vita alakult ki az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL) volt elnöke, Orbán János Dénes, illetve a jelenlegi vezetők, László Noémi elnök és Király Zoltán ügyvezető elnök között. A szervezet éléről tavaly februárban leköszönt Orbán János Dénes az Irodalmi Jelen honlapján megjelent nyílt levelében azzal vádolja a szervezet jelenlegi vezetőit, hogy „diplomáciai csődbe” vitték az E-MIL-t. A nyílt levélben szerepel többek között, hogy idén a mintegy másfélszáz tagot számláló írószervezet „díjakat sem tud kiosztani, mert a Méhes-díj kuratóriuma úgy döntött, hogy elhalasztja a díj kiosztását, valamint nem kívánja azt az E-MIL égisze alatt megejteni.” Orbán a vezetőség szemére veti ugyanakkor, hogy a szervezet történetében először idén az írótábort sem tudják megszervezni a Nemzeti Kulturális Alaptól pályázati úton elnyert összeg késése miatt, az E-MIL által a táborral kapcsolatban kiadott közleményből azonban kitűnik, hogy a tábor nem marad el, csak egy későbbi időpontra halasztják. Orbán János Dénes szerint a gondok ott kezdődtek, hogy „az új vezetőség tavaly márciusban csatlakozott a Szőcs Géza elleni akcióhoz, mikor is az írószervezetek felelősségre vonták az akkori államtitkárt a József Attila-díjasok névsorának megváltoztatásáért.” Mint ismeretes, tavaly az írószervezetek által József Attila-díjra felterjesztett tizenhárom nevet tartalmazó listán az akkor kulturális államtitkárként tevékenykedő Szőcs hat nevet kicserélt – így többek között az E-MIL által akkor javasolt Egyed Emese helyére Böszörményi Zoltán került. Az eset miatt az írószervezetek – az E-MIL-lel egyetemben – nyílt levélben tiltakoztak. Szőcs Géza akkor „műbalhénak” nevezte az ügyet, kifejtette: „A 13-ból személyes döntésem alapján 6 alkotó nevét hátrább soroltam, és beemeltem helyettük 6 másik nevet arról a listáról, amelyen ugyancsak az írószervezetek jelöltjei szerepeltek, de még nem rangsorolva.”
„Ezzel az akcióval sikerült elveszíteni Szőcs Gézát és a másik érintettet, Böszörményi Zoltánt, vagyis egy mecénást, aki sokat támogatta a szervezetet, és akire a nehéz pillanatokban is lehetett számítani. És nem utolsósorban Nagy Eleket, Szőcs Géza jó barátját, akit Géza hozott a köreinkbe, és aki a másik mecénása volt a szervezetnek, a pénz és a díjak mellett kezdettől fogva decens irodát is biztosított az E-MIL-nek” – szögezte le Orbán János Dénes nyílt levelében. Mint ismeretes az E-MIL által eddig évente kiosztott Méhes György-díjakat a díj névadójának fia, Nagy Elek vállalkozó adományozta a 2007-ben elhunyt író Kossuth-díjának kamataiból.
Kiszivárgott belső levél
László Noémi és Király Zoltán ugyancsak az – egyébként Böszörményi Zoltán tulajdonában álló – Irodalmi Jelen weboldalára felkerült levélben reagált Orbán János Dénes nyílt levelére – ám, amint László Noémi lapunk megkeresésére elmondta: ők nem a nyilvánosságnak szánták a reakciójukat, csupán az E-MIL-tagságnak küldték ki szigorúan belső használatra. Az E-MIL elnöke lapunknak elmondta: ennek megfelelően egyelőre nem kíván az ügyben a sajtónak nyilatkozni, szándékuk szerint igyekeznek házon belül megoldani a konfliktusokat. Az Irodalmi Jelenre ennek dacára felkerült levélből ugyanakkor kiderül: tavaly az E-MIL – a választmány egyhangú döntése alapján – valóban Egyed Emesét javasolta az erdélyi alkotók közül József Attila-díjra. „A szakmai kuratórium által összeállított listán Egyed Emese nevét Államtitkár úr kicserélte Böszörményi Zoltánéra. Az E-MIL Választmánya akkor sem értett, most sem ért egyet ezzel az eljárással, még akkor sem, ha az Államtitkárnak ehhez »jogilag joga van«. Az írószervezetek akkori akciója tehát nem Szőcs Géza személye ellen, hanem az államtitkári döntés ellen született” – áll a levélben.
Új díjakat is alapítanak
Kitérnek arra is, hogy a 12. Írótábort 2014. március 27. és 30. között szervezik meg Árkoson, a 13. Írótábor időpontja pedig 2014. szeptember 4–7. „Hogy az E-MIL eddigi vezetése időnként kölcsönkéréssel oldotta meg anyagi gondjait, az nem lehet a jövőre nézve kötelező érvényű” – indokolták meg a tábor elhalasztását a jelenlegi vezetők. „Az E-MIL Méhes György Nagydíjának és Debüt-díjának adományozójával folytatott levelezésünkből nem egyértelműen az derül ki, amit te leveledben közhírré teszel, tény azonban, hogy az adományozó a díjakat nem idén decemberben kívánja kiosztani. Annak érdekében, hogy az idei évben megjelent könyvek díjazása ne maradjon el, a Választmány döntése alapján három E-MIL-díjat alapítottunk vers, próza és irodalomkritika kategóriában – áll továbbá az Orbán János Dénesnek címzett levélben. – Az ezzel járó pénzjutalom díjanként 1000 euró. A díjak összege és azok folytonosságának biztosítása a szervezet jelenlegi elnökének »kapcsolati tőkéjét« dicséri. A Díjkiosztó Gálaest időpontja: 2013. december 7., 20 óra, helyszíne: G.Café, Székelyudvarhely.”
A romániai magyar könyvkiadás emblematikus kiadójának, a Kriterionnak az öt évtizednyi termését gyűjtötték egybe és teszik hozzáférhetővé, látogathatóvá, áttekinthetővé és kutathatóvá Kolozsváron.
Vándortárlatnak szánt kiálltást nyitott meg a Helikon irodalmi folyóirat szerkesztősége a Kolozsvári Magyar Napok keretében. Az augusztus 24-ig látogatható kiállítás az 1990-ben indult Helikon 35 címlapját vonultatja fel.
Erdélyi néprajzkutatók – Dr. Jakab Albert Zsolt, Kisné Portik Irén és Tötszegi Tekla – tevékenységét is magyar állami kitüntetéssel ismerte el augusztus 20. alkalmából Budapesten Hankó Balázs.
Nagyszabású jubileumi tárlattal ünnepli fennállásának 95. évfordulóját a Barabás Miklós Céh: a Kolozsvári Magyar Napok keretében a Bánffy-palotában megnyílt kiállítás 250 művész alkotásaiból válogat.
Udvari-Kardos Tímea, kolozsvári születésű színésznő a Kenyeres Bálint új kisfilmjében nyújtott alakítása révén jutott el az idei cannes-i filmfesztiválra.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház az idei Magyar Napok alatt hat előadással is bekapcsolódik a programsorozatba: három saját és három vendégelőadással.
A kincses városbeli Bölcsészkar árnyas kertjébe várják az érdeklődőket interaktív, műhely-jellegű tevékenységekkel a Napsugár és Szivárvány gyermekirodalmi lapok szerzői, illusztrátorai a Kolozsvári Magyar Napok keretében.
A Torontói Filmfesztiválon tartják a Magyarországon rekordnézettséget hozó Hunyadi-sorozat észak-amerikai premierjét, és szeptembertől műsorára tűzi egy kanadai streaming csatorna is.
Színházi alkotók és nézők közös rendezvénye közeleg: augusztus 18-ig lehet jelentkezni a proTeszt Egyesület és temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház által szervezendő II. színJÁTÉKOK elnevezésű rendezvényre.
Tiszteletlen, sok mindent összevegyít, sci-fit, giccset, komédiát: nem mindenkinek tetszett Radu Jude Drakula című, új román filmje.
szóljon hozzá!