Színpadi mű az alkotó emberekről

A híres Sirály című darabot mutatja be a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata Keresztes Attila színrevitelében. A rendező szerint Csehov darabja őszintén és megkapóan beszél nemcsak a színházi emberekről, de általában az alkotókról.

Antal Erika

2015. november 18., 13:132015. november 18., 13:13

Csehov Sirály című darabjának bemutatójára készül a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata péntek este fél 8-tól Keresztes Attila művészeti vezető rendezésében.

A darabválasztásról Keresztes Attila a keddi sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, hogy ez az a darab, amely „közel áll hozzánk, tud beszélni rólunk, nemcsak a színházi emberekről, de minden alkotó emberről”. A darab egyébként 1898-ban az első bemutatója volt a híres moszkvai Művész Színháznak. Az előadást nagyszínpadon stúdiókörülmények között játssza a társulat. A rendező szerint így a néző is része lesz az alkotásnak, nem a kényelmes nézőtérről figyeli, hogy mi történik a színpadon, hanem jelen lesz az alkotótérben.

Keresztes Attila elmondta, hogy a produkció a legegyszerűbb formában beszél az életünkről, leplezetlenül, szinte próbaruhában, minimális díszletek között játszanak a színészek, így próbálják elmondani a lényeget a hiábavaló életről és az alkotásról, festészetről, színházról, zenéről. „Olyan szép, őszinte vallomást írt Csehov a színházról, hogy az ma is érvényes” – hívta fel a figyelmet a rendező a több mint százéves darab lényegére.

Keresztes szerint Csehov darabjainak visszatérő helyszíne, a vidéki udvarház és a távoli nagyváros ezúttal az alkotásnak létjogosultságot, értelmet adó vagy azt ellehetetlenítő, értelmetlenné tevő környezetté alakul, ahol a legfőbb kérdés az alkotó tehetsége és tehetetlensége közötti megfoghatatlan határ.

A szereposztásról a rendező elmondta, a nyugalmazott Makra Lajos a produkció kedvéért viszszatér a színpadra, és nagyszerű az együttműködése a fiatal kollégáival. Újból a marosvásárhelyi színpadon láthatja a közönség Bíró József kolozsvári színművészt is, akivel Keresztes Attila sokat dolgozott együtt, a marosvásárhelyi közönség legutóbb Moliere Tartuffe-jében láthatta.

A Tompa Miklós Társulat művészeti vezetője ez alkalommal a megszokott csapatával dolgozik: a díszlet Fodor Viola munkája, a jelmezeket Bianca Imelda Jeremias tervezte, a zenét Boros Csaba jegyzi, a rendezőasszisztens Keresztes Franciska. Az előadás szombaton este fél 8-tól is megtekinthető a nagyszínpadon.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 29., kedd

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa: kettős esemény a Mikes-kastélyban

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa címmel kötetbemutatót és kiállításmegnyitót tartanak csütörtökön a háromszéki Zabolán a Mikes-kastélyban.

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa: kettős esemény a Mikes-kastélyban
2025. július 29., kedd

Radu Jude Drakulájával jubilál a TIFF horrorfilm-fesztiválja a Szeben megyei Berethalomban

Tizedik alkalommal szervezi a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezőcsapata augusztus közepén a horrorfilmek fesztiválját a Szeben megyei Berethalomban.

Radu Jude Drakulájával jubilál a TIFF horrorfilm-fesztiválja a Szeben megyei Berethalomban
2025. július 28., hétfő

Kertkönyvtár nyílik Sepsiszentgyörgyön, várják az érdeklődőket

Kertkönyvtár címmel szervez foglalkozást az érdeklődők számára a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.

Kertkönyvtár nyílik Sepsiszentgyörgyön, várják az érdeklődőket
2025. július 28., hétfő

Népi kultúrával köt össze generációkat a nagykárolyi Rekettye egyesület

Néptánc- és népzeneoktatás, kézműves foglalkozások, nagycsaládos programok, minden korosztályt megszólító táborok szerepelnek a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület tevékenységei között, melynek elnöke céljaikról, terveikről beszélt a Krónikának.

Népi kultúrával köt össze generációkat a nagykárolyi Rekettye egyesület
2025. július 24., csütörtök

Szent László halálának évfordulóján tart előadást Jánó Mihály a középkori falképekről

Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.

Szent László halálának évfordulóján tart előadást Jánó Mihály a középkori falképekről
2025. július 22., kedd

Bartók Béla életművéhez kapcsolódva erősítik a kulturális kapcsolatokat Mórahalom és Nagyszentmiklós között

Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.

Bartók Béla életművéhez kapcsolódva erősítik a kulturális kapcsolatokat Mórahalom és Nagyszentmiklós között
2025. július 18., péntek

Színház, kosárlabda, autóverseny – Damokos Csaba designer plakátjaiból nyílik kiállítás

A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.

Színház, kosárlabda, autóverseny – Damokos Csaba designer plakátjaiból nyílik kiállítás
2025. július 18., péntek

A Magyar Rendőrség is körözi a mezőméhesi gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját

A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.

A Magyar Rendőrség is körözi a mezőméhesi gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját
2025. július 16., szerda

Tusványos előrendezvénye: a nagyváradi festészet meghatározó alakjának állít emléket az EMŰK tárlata

Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).

Tusványos előrendezvénye: a nagyváradi festészet meghatározó alakjának állít emléket az EMŰK tárlata
2025. július 15., kedd

Erdélyi dokumentumfilmek versenyeznek idén a 25. Filmtettfeszten

Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.

Erdélyi dokumentumfilmek versenyeznek idén a 25. Filmtettfeszten