Fotó: A szerző felvétele
2010. szeptember 16., 10:352010. szeptember 16., 10:35
„Az illúziók nem visznek sehová, az embernek előbb-utóbb szembe kell néznie a valósággal” – fejtegette Barabás Olga rendező, elmondva, hogy Goldoni színművében az emberi vágyak állnak a középpontban. A szerző többek közt az elvágyódás problémáját boncolgatja, amely a rendező szerint mindannyiunkban megvan.
Egyébként a történet szerkezete követi a commedia dell’arte egyszerűségét, átláthatóságát. Egy kisváros terecskéjén megjelenik egy fiatalember, aki hazugságaival, házassági ígéreteivel felbolygatja a lakók hétköznapjait. Hazugságai reményt keltenek, hogy mindenki lehet szebb és jobb, hogy az álmok beteljesülhetnek, de a szép, színes hazugságokba belegabalyodott szereplők csupán üres illúziókat kergetnek, amelyek hamar szertefoszlanak a hétköznapok valóságában. Mint Béres László színházigazgató elmondta,
A hazug erdetileg a múlt évad utolsó bemutatója lett volna, ám egészségi problémák miatt halasztaniuk kellett az előadást. A Figura Stúdió Színház egyébként az új évadban fennállásának 20. évfordulóját ünnepli, és mint az igazgató elmondta, ebben az évadban igyekeznek olyan rendezőket meghívni, akik a színház indulásakor bizalmat szavaztak az új társulatnak. Ilyen többek közt Barabás Olga is, aki 1993-ban Balassi Szép magyar komédiáját rendezte a Figuránál. A vasárnapi bemutatót követően, szeptember 23-án játsszák újra Goldoni művét.
Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa címmel kötetbemutatót és kiállításmegnyitót tartanak csütörtökön a háromszéki Zabolán a Mikes-kastélyban.
Tizedik alkalommal szervezi a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezőcsapata augusztus közepén a horrorfilmek fesztiválját a Szeben megyei Berethalomban.
Kertkönyvtár címmel szervez foglalkozást az érdeklődők számára a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.
Néptánc- és népzeneoktatás, kézműves foglalkozások, nagycsaládos programok, minden korosztályt megszólító táborok szerepelnek a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület tevékenységei között, melynek elnöke céljaikról, terveikről beszélt a Krónikának.
Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.
Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.
A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.
Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).
Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.