„Nem volt szüksége feltétlenül egy kötetre, hogy feltűnjön a kortárs irodalom horizontján. Két generációs antológiában is szerepelt már. A Mozdonytűz, majd a Címtelen föld című kötetekben, valamint magyarországi antológiákban is. Azonban nem csupán a jelenlét és nyomdafesték teszi a költőt. Szigorú és precíz költő. Lírájában nem fér meg sallang, fölösleg. Nem csak a hangját találta meg, hanem a festészetét, zenéjét és filozófiáját” – húzza alá méltatásában Mărcuțiu-Rácz Dóra.

Demeter Zsuzsa laudációjában megfogalmazta, hogy

„Szükségünk van a csendre, hogy a versek zenéjét meghalljuk, hogy tetten érhessük az átváltozások idejét. Egyed Emese versei ebből a földből táplálkoznak. Titánok földje ez, ahová az egyszerű halandók néha napján belopakodnak. Megpróbálnak némiképp igazítani a világ kerekén” – zárta Demeter Zsuzsa a méltatást.

Fontos közös motívum

Balázs Imre József, a beszélgetés moderátora kérdéseivel a két díjazott közös pontjait kívánta kidomborítani. Első sorban, hogy mindketten foglalkoznak bölcsészként, filológusként, irodalomtörténészként a régiségnek az irodalmával.

Ugyanis azok a formák, amelyek körülvesznek, azokra nagyon szépen applikálhatóak azok a fogalmak és azok a szerkezetek, mint amikor az ember szemüveget cserél és különböző optikákkal látja a körülvevő világot” – fejtette ki Székely Örs.

Egyed Emese elmondta, hogy ő

Ennek kapcsán egy Méhes György-poézist olvasott fel és elhozta magával Méhes György Szikra Ferkó című kötetének egy régi kiadványát. Bevallása szerint azért hozta el a korábbi évszázadok költőinek régi köteteit, mert azt szerette volna, ha a közönség is találkozik velük.

Balázs Imre József kiemelte, hogy a vers a régiségben a zenével együtt mozdult, s nem véletlen, hogy minkét szerző lírájában ez fontos motívum.

Első kötet: egy rúdugró akadálypálya, amit az ember megugrik vagy sem

Ezt követően a beszélgetés házigazdája arra tért ki, hogy mindkét díjazott esetében van egy nemzedéki tapasztalat. Van egy kontextusa annak, ahogy az első köteteitek megjelentek.

Egyed Emese első kötete, amely kemény kritikákat is kapott, 1988-ban jelent meg, és elmondása szerint nagy dolog volt. Szinte nem lett belőle semmi, ugyanis a Kriterion könyvkiadó szervezte akkor a magyar könyvkiadás 90%-át, egyetlen első kötetes sorozat volt, amelybe nehéz volt bekerülni.

A közönség szerette a verseket, mert egy részük megjelent az Utunk című hetilapban, amely a romániai magyarság irodalmi, művészeti és kritikai lapja volt, és már ismerték korábban.

Székely Örs egyáltalán nem érezte, hogy kész van, és ha szerkesztője nem elég határozott, akkor ma nincs ez a kötet. Amikor legelőször elkezdett szövegeket írni, akkor azt érezte, hogy egyfajta misztikum kapcsolódik az első kötetekhez. Egy rúdugró akadálypálya, amit az ember megugrik vagy sem.

Aztán megváltozott a generációs berendezkedés. Az a tíz év alatt, amíg elkészült a kötetem, fordult egyet maga körül a világ, és a kötet ma már inkább azt jelenti, hogy valamit az ember, ami ott érlelődik benne, azt megmutatja, és nem pedig egy akadály, amit le kell tudni ahhoz, hogy tovább mehessen” – vélekedik a debütdíjas.

A nyelv az, ami segít a nem látott helyeket is közvetíteni

Balázs Imre József szerint vannak még művészeti ágak, amelyek mindkettőjük kötetéhez kapcsolódnak, így harmadik közös pontként a vizualitást emelte ki. Egyed Emese friss könyvében, a Daphne idejében több olyan vers is olvasható, ahol kiállítások képeiről van szó, ezek mellett meg képzőművészeknek ajánlott versek is feltűnnek. Székely Örs esetében meg maga a könyv egy vizuális megnyilvánulás. Ha valaki kézbe veszi, azt fogja látni, hogy szinte mindegyik oldal egy másik vizuális élményt nyújt.

Egyed Emese ennek a felvetésnek a kapcsán elmondta, hogy

„Nagy dolog, hogy ilyen látványos világ vesz minket körül, és nagyon sokszor a látvánnyal közvetítünk, és nem a szavakkal” – vélekedik a költő.

Székely Örs szerint a vizualitás jelenlétét a kötetében az inspiráció forrásaként tekinti, hogy amikor elment egy-egy kiállításra, és megengedte magának, hogy csak odaüljön és nézze, mi történik, az sokkal inkább adta magát, mint amikor leült és azon gondolkozott, hogy miről kéne szóljon a következő verse.

Mindkét díjazott bemutatja friss kötetét a 10. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét keretén belül. Székely Örs pénteken délután 14 órakor beszél ostinato című debütáló kötetéről a Bulgakov Kávéház Teraszán, Egyed Emese pedig szombaton 17 órától mutatja be új kötetét, a Daphne idejét Bánffy-palotában.