Régészeti konferencia Gyergyószentmiklóson

Mintegy 150 szakember és diák vesz részt a hétvégén a 9. Erdélyi Magyar Régészeti Konferencián Gyergyóban.

Jánossy Alíz

2011. november 04., 10:292011. november 04., 10:29

Több mint 150 szakembert és régészhallgatót várnak a 9. Erdélyi Magyar Régészeti Konferenciára Gyergyószentmiklósra a hétvégén – jelentette be sajtótájékoztató keretében Csergő Tibor András, a Tarisznyás Márton Múzeum igazgatója. Mint mondta, Gyergyószentmiklóson még soha nem járt ennyi régész, mint ahányan itt lesznek a hétvégén. A rangos esemény megnyitóünnepsége pénteken este fél hattól lesz a múzeumban; az ünnepi beszédeket követően bemutatják a Sófalvi András és Szabó Máté felvételeiből összeállított Légi régészeti fényképek Udvarhelyszékről című kiállítást, illetve a Bronzkori népek és vizigótok Székelyudvarhely határában című időszakos régészeti kiállítást.

Ugyanekkor mutatják be az Erdély és kapcsolatai a kora népvándorlás korában című könyvet, amely többek közt tartalmazza az 1960-as években Gyergyószárhegyen végzett ásatások anyagát. A tulajdonképpeni konferencia szombaton zajlik, ahol reggel kilenc órától kezdődően őskor, ókor, népvándorláskor, középkor korszakora tagoltan hallgathatók az előadások a Szent Benedek Tanulmányházban, a BBTE Gyergyószentmiklósra kihelyezett tagozata Csíky Dénes Amfiteátrumában és konferenciatermeiben. „Az előadások nyitottak, minden érdeklődőt szívesen látunk” – szögezte le Csergő kifejtve, hogy vasárnap a vendégeket kirándulni viszik Gyergyószárhegyre a Lázár-kastélyhoz és a ferences kolostorhoz, illetve megnézik a gyergyószentmiklósi örmény templomot is.

A november 4–6. között zajló esemény házigazdája a Tarisznyás Márton Múzeum, társzervezők: a Pósta Béla Egyesület, az Erdélyi Magyar Régészek Érdekvédelmi Szövetsége, a Hargita Megyei Tanács, valamint a műemlékvédelmi igazgatóság.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 29., kedd

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa: kettős esemény a Mikes-kastélyban

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa címmel kötetbemutatót és kiállításmegnyitót tartanak csütörtökön a háromszéki Zabolán a Mikes-kastélyban.

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa: kettős esemény a Mikes-kastélyban
2025. július 29., kedd

Radu Jude Drakulájával jubilál a TIFF horrorfilm-fesztiválja a Szeben megyei Berethalomban

Tizedik alkalommal szervezi a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezőcsapata augusztus közepén a horrorfilmek fesztiválját a Szeben megyei Berethalomban.

Radu Jude Drakulájával jubilál a TIFF horrorfilm-fesztiválja a Szeben megyei Berethalomban
2025. július 28., hétfő

Kertkönyvtár nyílik Sepsiszentgyörgyön, várják az érdeklődőket

Kertkönyvtár címmel szervez foglalkozást az érdeklődők számára a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.

Kertkönyvtár nyílik Sepsiszentgyörgyön, várják az érdeklődőket
2025. július 28., hétfő

Népi kultúrával köt össze generációkat a nagykárolyi Rekettye egyesület

Néptánc- és népzeneoktatás, kézműves foglalkozások, nagycsaládos programok, minden korosztályt megszólító táborok szerepelnek a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület tevékenységei között, melynek elnöke céljaikról, terveikről beszélt a Krónikának.

Népi kultúrával köt össze generációkat a nagykárolyi Rekettye egyesület
2025. július 24., csütörtök

Szent László halálának évfordulóján tart előadást Jánó Mihály a középkori falképekről

Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.

Szent László halálának évfordulóján tart előadást Jánó Mihály a középkori falképekről
2025. július 22., kedd

Bartók Béla életművéhez kapcsolódva erősítik a kulturális kapcsolatokat Mórahalom és Nagyszentmiklós között

Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.

Bartók Béla életművéhez kapcsolódva erősítik a kulturális kapcsolatokat Mórahalom és Nagyszentmiklós között
2025. július 18., péntek

Színház, kosárlabda, autóverseny – Damokos Csaba designer plakátjaiból nyílik kiállítás

A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.

Színház, kosárlabda, autóverseny – Damokos Csaba designer plakátjaiból nyílik kiállítás
2025. július 18., péntek

A Magyar Rendőrség is körözi a mezőméhesi gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját

A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.

A Magyar Rendőrség is körözi a mezőméhesi gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját
2025. július 16., szerda

Tusványos előrendezvénye: a nagyváradi festészet meghatározó alakjának állít emléket az EMŰK tárlata

Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).

Tusványos előrendezvénye: a nagyváradi festészet meghatározó alakjának állít emléket az EMŰK tárlata
2025. július 15., kedd

Erdélyi dokumentumfilmek versenyeznek idén a 25. Filmtettfeszten

Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.

Erdélyi dokumentumfilmek versenyeznek idén a 25. Filmtettfeszten