Makovecz Imre építész születésének 80. évfordulójára emlékezik a november 5. és 20. között zajló idei Héttorony Fesztivál, amelynek programjában kolozsvári események is szerepelnek.
2015. november 01., 17:282015. november 01., 17:28
Horváth László fesztiváligazgató az MTI-nek elmondta, a neves építész életműve befejezetlen, hiszen Budapesten még nincs általa tervezett jelentősebb épület, viszont megvalósításra vár a templomterve.
„A Héttorony Fesztivál akkor teljesíti be a küldetését, ha ez a budapesti épület is megépül, a világ a csodájára járhat, és a fesztivál kulturális rendezvényei lakhatják be tereit” – fogalmazott Horváth László. A fesztivál idei helyszínei között van Budapest mellett Makó, Kakasd és Jászapáti, valamint programoknak – koncerteknek, fényfestésnek, vetítéseknek, kiállításoknak és beszélgetéseknek – ad otthont a kárpátaljai Tiszapéterfalva képtára, a szlovéniai Lendva színház és hangversenyterme és a Kolozsvár-törökvágási református templom is. A rendezvénysorozat keretében olyan produkciókkal töltik meg a Makovecz Imre által megálmodott épületeket, amelyekre maga az építész is rábólintana – fűzte hozzá a fesztiváligazgató.
Az idei rendezvénysorozat a Fonó Budai Zeneházban veszi kezdetét, ahol bemutatják a fesztivál szimbolikáját tükröző Jelterv építészeti pályázat legjobb terveit, valamint Makovecz és a nomád nemzedék címmel konferenciát is szerveznek. A szocializmus évtizedei alatt a „vissza a természetbe” és „vissza a saját kultúránkhoz” jelszavakat megélő ikonikus magyar alkotók, köztük Makovecz Imre is, önmagukat a „nomád nemzedéknek” nevezték el. Ennek a nemzedéknek a találkozóhelyévé alakul át a Fonó november 5-én – mondta el Horváth László. A rendezvényt Szalóki Ági és barátai, valamint a Dűvő zenekar és Kubinyi Júlia koncertje színesíti.
A Héttorony Fesztivált november 20-án, Makovecz Imre születésnapján nagyszabású gála zárja a budapesti Zeneakadémián, ahol az észt Arvo Part – a 2011-ben elhunyt építész kedvenc zeneszerzője – Lamentate című műve csendül fel, valamint hallható lesz Kiss Ferenc A holdudvarház dalai című ciklusa is Vedres Csaba szimfonikus hangszerelésében. A hangversenyen Makovecz Pál fog vezényelni, az est részeként első alkalommal adják át a Makovecz Imre-díjat.
A Kossuth- és Prima Primissima díjjal, valamint Corvin-lánccal is kitüntetett Makovecz Imre (1935-2011) Magyar Pavilonja nagy nemzetközi sikert aratva épült fel 1992-ben a Sevillai Expón. Tíz évvel később ennek az épületnek az üzenete inspirálta a szervezőket arra, hogy megrendezzék az első Héttorony Fesztivált, amely a zene és építészet szerves kapcsolatára igyekszik ráirányítani a figyelmet. A fesztivál részletes programja a www.hettoronyfesztival.hu internetes oldalon olvasható.
Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa címmel kötetbemutatót és kiállításmegnyitót tartanak csütörtökön a háromszéki Zabolán a Mikes-kastélyban.
Tizedik alkalommal szervezi a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezőcsapata augusztus közepén a horrorfilmek fesztiválját a Szeben megyei Berethalomban.
Kertkönyvtár címmel szervez foglalkozást az érdeklődők számára a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.
Néptánc- és népzeneoktatás, kézműves foglalkozások, nagycsaládos programok, minden korosztályt megszólító táborok szerepelnek a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület tevékenységei között, melynek elnöke céljaikról, terveikről beszélt a Krónikának.
Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.
Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.
A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.
Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).
Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.
szóljon hozzá!