Fotó: Agerpres
2010. január 12., 10:002010. január 12., 10:00
A határon túli magyar nyelvű teátrumok számára a rendszeres bemutatkozási lehetőséget teremtő sorozat első meghívottja idén a Kassai Thália Színház, amely Rostand Cyrano de Bergerac, illetve Schisgal Szerelem, ó! című darabjaival vendégszerepel a baranyai megyeszékhelyen.
Ezután a Szabadkai Népszínház magyar társulata, a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház, valamint a nisi Szerb Népszínház meghívásával a Déli Kulturális Övezet kerül a középpontba, majd ősszel erdélyi magyar és román nyelvű társulatok látogatnak Pécsre. Kerek évfordulót ünnepel 2010-ben a Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT): a rangos fesztivált június 3. és 12. között immár tizedszer rendezik meg. Az idén Fáy Miklós újságíró összeállította szakmai versenyprogram mellett az off-program keretében Pécs 32 helyszínén további 200 rendezvény várja a közönséget.
A hagyományok ápolása mellett új kezdeményezések is elindulnak Pécsett: június 17. és 20. között első alkalommal kerül sor a Roma Színházművészeti Találkozóra. Egyébként hatalmas érdeklődés kísérte a programsorozat megnyitóját vasárnap este a baranyai megyeszékhelyen, amely Bajnai Gordon kormányfő szavai szerint most nagybetűkkel felkerül Európa kulturális térképére. Becslések szerint tízezer ember gyűlt össze a helyszínen, a Széchenyi téren, valamint a környező utcákban, hogy személyesen legyenek tanúi a történelmi eseménynek.
Mostantól Magyarországnak két fővárosa van, Budapest mellett Pécs is azzá vált, a magyar és az európai kultúra fővárosává – hangoztatta a miniszterelnök a megnyitón mondott beszédében. A mikrofonhoz lépő miniszterelnököt füttyszó fogadta, de Páva Zsolt pécsi polgármester kézjelzéssel kérte az emberektől, hogy ezt hagyják abba. Bajnai Gordon és Páva Zsolt beszédét követően a Dunántúl legnagyobb városának történelmi, kultúrtörténeti korszakai elevenedtek meg pécsi kötődésű művészek, hírességek, művészeti csoportok, valamint több száz helyi diák közreműködésével.
Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa címmel kötetbemutatót és kiállításmegnyitót tartanak csütörtökön a háromszéki Zabolán a Mikes-kastélyban.
Tizedik alkalommal szervezi a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezőcsapata augusztus közepén a horrorfilmek fesztiválját a Szeben megyei Berethalomban.
Kertkönyvtár címmel szervez foglalkozást az érdeklődők számára a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.
Néptánc- és népzeneoktatás, kézműves foglalkozások, nagycsaládos programok, minden korosztályt megszólító táborok szerepelnek a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület tevékenységei között, melynek elnöke céljaikról, terveikről beszélt a Krónikának.
Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.
Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.
A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.
Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).
Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.