Marosvásárhely egykori zsinagógája ezentúl összművészeti központtá válik – erről tájékoztatta az újságírókat András Lóránt, az András Lóránt Társulat vezetője.
2015. október 06., 21:542015. október 06., 21:54
A háromszintes épület még az 1930-as években épült, ám a marosvásárhelyi ortodox zsidók csak 1944-ig használták, befejezni már nem tudták, a holokauszt utáni megfogyatkozott közösségnek pedig már nem volt szüksége rá – ismertette a hely történetét András Lóránt. A társulatvezető elmondta, Tánc és kortárs művészetek háza a neve annak a projektnek, amelyet szeretnének megvalósítani az egykori szakrális helyen.
Téglák az építményben
A sajtótájékoztató helyszínén egyébként téglákkal jelölték a társulat tagjait és segítőit: a legnagyobb tégla az épületet létrehozó és használatba adó marosvásárhelyi zsidó hitközséget jelképezi, öt kisebb tégla a társulat jelenlegi öt tagját, egy másik pedig Kovács Levente rendezőt, egyetemi tanárt, aki „szakmailag és emberileg is sokat segíti a csapatot”. A további téglák a csapat munkatársait, önkénteseit jelképezik.
„A társulat munkahelyet szeretne ajánlani a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem koreográfia szakán végzetteknek, azoknak a fiataloknak, akik a táncművészetben képzelik el az életüket, de nem akarnak külföldre menni, és nem szeretnének sorsuk fölött búsuló, alkoholista művészként tengődni” – fogalmazott a társulatvezető a tegnapi sajtótájékoztatón.
Hidegben készülnek évadnyitásra
Október 9–11. között Moving bricks (Táncoló téglák) címmel évadnyitó rendezvénysorozatra várja a marosvásárhelyieket a tavaly alakult társulat. Öt előadás lesz látható, kettő a tavaly bemutatott produkciók közül, két új darab, illetve egy rendhagyó bemutató, amely betekintést nyújt a táncszínházi előadások megszületésének folyamatába.
A nagyközönség ebből az alkalomból megismerheti az összművészeti központnak elképzelt épületet is, bejárhatja annak három szintjét. A legfelső emeleten egy stúdió működik, ahogyan a földszinten is az fog működni, a középső szinten pedig worshopokat, szakmai képzéseket szerveznek az érdeklődőknek. Az épületben a tánc mellett minden olyan kortárs művészeti megnyilvánulásnak szeretnének helyet adni, amely a dinamikáról, mozgásról szól.
Bár az új évad pénteken már indul, egyelőre fűtetlen termekben folyik a munka – mutatott rá a társulatvezető, hozzátéve, amenynyiben az önkormányzat nem áll melléjük, a megnyitó után kénytelenek lesznek bezárni, ugyanis hidegben nem tudnak és nem akarnak dolgozni. Az önkormányzat támogatását májusban kérték, ígéretet kaptak is, de még semmi nem történt. Eddig az anyagiakat András Tünde, a társulatvezető húga biztosította saját vállalkozása révén. Kovács Levente szerint ami a támogatottságát illeti, a színházművészet utóbbi 150 esztendejében szinte semmi nem változott.
Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa címmel kötetbemutatót és kiállításmegnyitót tartanak csütörtökön a háromszéki Zabolán a Mikes-kastélyban.
Tizedik alkalommal szervezi a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezőcsapata augusztus közepén a horrorfilmek fesztiválját a Szeben megyei Berethalomban.
Kertkönyvtár címmel szervez foglalkozást az érdeklődők számára a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.
Néptánc- és népzeneoktatás, kézműves foglalkozások, nagycsaládos programok, minden korosztályt megszólító táborok szerepelnek a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület tevékenységei között, melynek elnöke céljaikról, terveikről beszélt a Krónikának.
Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.
Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.
A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.
Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).
Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.
szóljon hozzá!