Ősbemutató az udvarhelyi Tomcsa színházban

Adorján Viktor A lovasok című színművét mutatja be Hatházi András kolozsvári színész-rendező „továbbértelmezésében” a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház társulata.

2013. október 02., 16:432013. október 02., 16:43

A 2011-ben kiírt Drámázat nyertes színműve korábban, 2003–2004-ben született – egy nemzetközi drámapályázatra íródott –, ez idáig sem színpadon, sem nyomtatásban nem került nyilvánosság elé. A Tomcsa Sándor Színház tehát kettős hiányt pótol: a darab ősbemutatóját október 3-án, csütörtökön este 7-től tartják, október 15-én pedig a szöveget tartalmazó kiadványt mutatják be a DráMA kortárs színházi találkozó keretében. „A kiírás célja volt új lehetőségeket, új darabokat találni társulatunk számára, szűk két évvel az eredményhirdetés után pedig éltünk az ősbemutató jogával” – mondta el az esemény apropóján Nagy Pál, a Tomcsa Sándor Színház igazgatója. Az udvarhelyi felkérésnek eleget téve a darabot Hatházi András, a Kolozsvári Állami Magyar Színház színművésze viszi színre. A lovasok egyfajta kísérlet, mivel az előadás nem az alapjául szolgáló irodalmi mű szócsöve, önálló életre kel, önmagában – a szövegtől függetlenül is – értékes alkotássá válik. Nem kell viszont megriadni – hangsúlyozta Hatházi András. „Igyekeztem olyan előadást létrehozni, amely a mindenkori néző elvárásaira apellál. Néha kicsit ki kell mozdulni – ahogyan a színházba is kimozdulunk a tévé elől –, szellemileg és érzelmileg el kell kalandoznunk a megszokottól. Ilyen értelemben lesz kísérlet A lovasok” – tette hozzá.

A hathetes próbafolyamat egyébként más szempontból is jó alkalomnak bizonyult. „Hatházi András szakmáját tekintve színházpedagógus is, így a próbák során lehetőség volt másfajta szemléletmódok bemutatására is. Kellenek az ilyen jellegű támpontok, hisz a társulat így tud fejlődni” – mutatott rá Csurulya Csongor, a színház művészeti vezetője. Az ősbemutató alkalmával mutatkozik be az udvarhelyi közönségnek a társulat legújabb tagja, Nagy Csongor színész is. Az általa megformált figura Csurulya Csongor szerint „érdekes rendezői elgondolásból” alakult ki. A díszletet és a jelmezeket szintén a kolozsvári magyar színház munkatársa, Carmencita Brojboiu tervezte, az előadás során vetítendő videóanyagot pedig Csibi László készítette. „Az ősbemutatón nem, viszont október 15-én Székelyudvarhelyen lesz a szerző, Adorján Viktor is, hisz a DráMA részeként ekkor tartjuk annak a kötetnek a bemutatóját, amely egyebek közt A lovasokat is tartalmazza” – árulta el Nagy Pál színházigazgató. Az előadás a csütörtöki bemutatót követően október 4-én, pénteken este 7 órától is megtekinthető lesz. Az ősbemutatóra a Tomcsa Sándor-, a másnapi előadásra pedig a Nyírő József-bérletek érvényesek.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 18., hétfő

Egy évszázad művészete a Bánffy-palotában: nagyszabású jubileumi tárlattal rajtolt a Kolozsvári Magyar Napok

Nagyszabású jubileumi tárlattal ünnepli fennállásának 95. évfordulóját a Barabás Miklós Céh: a Kolozsvári Magyar Napok keretében a Bánffy-palotában megnyílt kiállítás 250 művész alkotásaiból válogat.

Egy évszázad művészete a Bánffy-palotában: nagyszabású jubileumi tárlattal rajtolt a Kolozsvári Magyar Napok
2025. augusztus 16., szombat

Kolozsvártól Cannes-ig – Udvari-Kardos Tímea útja a független színháztól a vörös szőnyegig

Udvari-Kardos Tímea, kolozsvári születésű színésznő a Kenyeres Bálint új kisfilmjében nyújtott alakítása révén jutott el az idei cannes-i filmfesztiválra.

Kolozsvártól Cannes-ig – Udvari-Kardos Tímea útja a független színháztól a vörös szőnyegig
2025. augusztus 15., péntek

Intenzíven bekapcsolódik a színház Kolozsvári Magyar Napok programsorozatába

A Kolozsvári Állami Magyar Színház az idei Magyar Napok alatt hat előadással is bekapcsolódik a programsorozatba: három saját és három vendégelőadással.

Intenzíven bekapcsolódik a színház Kolozsvári Magyar Napok programsorozatába
2025. augusztus 15., péntek

A Bölcsészkar mint alma mater – Napsugaras piknik a Kolozsvári Magyar Napokon

A kincses városbeli Bölcsészkar árnyas kertjébe várják az érdeklődőket interaktív, műhely-jellegű tevékenységekkel a Napsugár és Szivárvány gyermekirodalmi lapok szerzői, illusztrátorai a Kolozsvári Magyar Napok keretében.

A Bölcsészkar mint alma mater – Napsugaras piknik a Kolozsvári Magyar Napokon
2025. augusztus 12., kedd

A tengerentúlon is bemutatják a Hunyadi sorozatot

A Torontói Filmfesztiválon tartják a Magyarországon rekordnézettséget hozó Hunyadi-sorozat észak-amerikai premierjét, és szeptembertől műsorára tűzi egy kanadai streaming csatorna is.

A tengerentúlon is bemutatják a Hunyadi sorozatot
2025. augusztus 12., kedd

Színészek és közönség közös sporteseményére várja az érdeklődőket a temesvári színház

Színházi alkotók és nézők közös rendezvénye közeleg: augusztus 18-ig lehet jelentkezni a proTeszt Egyesület és temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház által szervezendő II. színJÁTÉKOK elnevezésű rendezvényre.

Színészek és közönség közös sporteseményére várja az érdeklődőket a temesvári színház
2025. augusztus 11., hétfő

Sci-fi és giccs: mesterséges intelligenciával oszlatja szét a Drakula-mítoszt az új román film

Tiszteletlen, sok mindent összevegyít, sci-fit, giccset, komédiát: nem mindenkinek tetszett Radu Jude Drakula című, új román filmje.

Sci-fi és giccs: mesterséges intelligenciával oszlatja szét a Drakula-mítoszt az új román film
2025. augusztus 08., péntek

Sztánán mérettetnek meg a Kárpát-medencei néphagyományokat, néprajzot bemutató filmek

Szilágy megye festői szépségű falujában, Sztánán rendezik meg augusztus 28. és 31. között a Nemzetközi Népismereti Filmszemlét, ahol több mint húsz versenyfilmet, tábori alkotást mutatnak be.

Sztánán mérettetnek meg a Kárpát-medencei néphagyományokat, néprajzot bemutató filmek
2025. július 29., kedd

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa: kettős esemény a Mikes-kastélyban

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa címmel kötetbemutatót és kiállításmegnyitót tartanak csütörtökön a háromszéki Zabolán a Mikes-kastélyban.

Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa: kettős esemény a Mikes-kastélyban
2025. július 29., kedd

Radu Jude Drakulájával jubilál a TIFF horrorfilm-fesztiválja a Szeben megyei Berethalomban

Tizedik alkalommal szervezi a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezőcsapata augusztus közepén a horrorfilmek fesztiválját a Szeben megyei Berethalomban.

Radu Jude Drakulájával jubilál a TIFF horrorfilm-fesztiválja a Szeben megyei Berethalomban