2010. május 04., 10:172010. május 04., 10:17
A kezdeményezés célja, hogy a szervezők a rászoruló gyerekeknek, családoknak és iskoláknak könyveket ajándékozzanak, továbbá ismert emberek segítségével megkedveltessék, megszerettessék az olvasást.
„Nagyon szeretem a könyveket, így ez hálás és kedves feladat nekem.
Közszolgálati televíziósként fontos számomra az is, hogy olyan kezdeményezések mellé álljunk, amelyekkel valóban segíthetünk és mindenki számára igazi értéket közvetíthetünk. Az olvasás népszerűsítése ilyen kezdeményezés ” – mondta Mészáros Antónia.
A programsorozatban közismert személyiségek egy-egy kortárs magyar íróval együtt olvasnak a gyerekeknek és szüleiknek – akár egy vidéki iskolában, vagy egy fővárosi művelődési házban. Az első helyszínen: Dobó Kata, Kepes András és még sokan mások olvastak a kisiskolásoknak. A szervezők játékokkal, bábelőadással vagy éppen egy mesével gazdagítják és színesítik az eseményt.
Színvonalas kulturális programot kínál a bányavidéki magyarságnak a 2007 óta majdnem minden év májusában megszervezett Teleki Napok.
Harag György rendező születésének 100. évfordulója alkalmából gazdag kínálatot felvonultató emlékhetet szervez június 1. és 9. között a Kolozsvári Állami Magyar Színház – közölte a társulat.
Román városokban vetítenek friss, népszerű magyar filmeket a Magyar filmek @ 29. Európai Filmek Fesztiválja keretében – közölte a Liszt Intézet Bukarest.
A Kolozsvári Magyar Opera szombaton 19 órától tartja a Valahol Európában című nagy sikerű musical premierjét.
Sólyom Jenő Széchenyi-díjas fizikus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja vehette át az Akadémiai Aranyérmet az MTA 199., ünnepi közgyűlésének hétfői ülésén.
Szerelmi történetbe ágyazva a magyar néptáncot mutatja be a Magyar menyegző című játékfilm, a kalotaszegi világba betekintést nyújtó alkotás várhatóan jövő év elején kerül a mozikba.
Mihail Afanaszjevics Bulgakovnak A Mester és Margarita című művéből készült előadás premierjét tartja pénteken a szatmárnémeti Harag György Társulat.
A bukaresti „I.L. Caragiale” Színház és Filmművészeti Egyetem (UNATC) nemzetközi konferenciát és workshopot szervez, melynek tematikája az úgynevezett „oktatófilmek” felhasználási gyakorlata a volt szocialista országokban.
A romániai magyar színházakról és az IFesztről is szó esett a Nemzeti Kisebbségi Színházak Nemzetközi Találkozóján, de felmerült egy budapesti helyszínű erdélyi fesztivál lehetősége is.
Film- és könyvbemutatóval tisztelegtek Janovics Jenő, a magyar filmgyártás úttörőjének munkássága előtt a kolozsvári Művész moziban. A magyar film napja alkalmából szervezett eseményen a „Szamos-parti Hollywoodba” kaphattak betekintést az érdeklődők.