2010. szeptember 27., 09:092010. szeptember 27., 09:09
Andrea Scherf, az intézet Németországból származó kultúrreferense lapunknak elmondta, a Gulyás, rántott hús és töltött káposzta elnevezésű kezdeményezés lényege, hogy a részt vevő középiskolások a környezetükben élőket kérdezzék a Szatmárra jellemző etnikumok egymáshoz való viszonyáról.
„Több napig tartó médiaworkshop során a részt vevő diákoknak a magyar, német és román kultúráról kellett nyersanyagot összegyűjteniük – például olvasási szokásaikról kérdezték az egyes etnikumok képviselőit –, és ezt nyomtatott, illetve elektronikus kép- és hanganyagok formájában feldolgozniuk. A végtermékeket a pénteken tartott nyílt nap keretében mutatták be” – fogalmazott a referens.
A nyílt nap alkalmával több mint 50 személy látogatta meg a német kultúrközpontot és tekintett be az ott folyó tevékenységekbe. Andrea Holtzberger, a Német Demokrata Fórum szatmári szervezetének szóvivője szerint a legtöbben a könyvtárat látogatták meg, illetve azt a rádióstúdiót, amelyből hetente egyszer félórás német nyelvű műsort sugároznak az egyik helyi kereskedelmi rádió hullámhosszán. „Aki akarta, rögzíthette a saját hangját, vághatott, illetve a keverőpultot is kipróbálhatta. Igyekszünk minél változatosabb programot ajánlani a hozzánk látogatóknak.
A több mint 7 ezer kötetes, német nyelvű könyvtárunk bárki számára elérhető, illetve szinte hetente szervezünk valamilyen foglalkozást kicsiknek és felnőtteknek egyaránt. A nyílt napon vendégül láttuk a Német DemokrataFórum területi elnökeit a megye sváb településeiről, illetve több szabadtéri foglalkozást is szerveztünk gyerekeknek” – részletezte Holtzberger. A szatmári német kultúrközpontban egyébként a pénteki rendezvénnyel indították el a 2010–2011-es évadot, amely számos rendezvénnyel várja a német kultúra iránt érdeklődőket.
Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa címmel kötetbemutatót és kiállításmegnyitót tartanak csütörtökön a háromszéki Zabolán a Mikes-kastélyban.
Tizedik alkalommal szervezi a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezőcsapata augusztus közepén a horrorfilmek fesztiválját a Szeben megyei Berethalomban.
Kertkönyvtár címmel szervez foglalkozást az érdeklődők számára a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.
Néptánc- és népzeneoktatás, kézműves foglalkozások, nagycsaládos programok, minden korosztályt megszólító táborok szerepelnek a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület tevékenységei között, melynek elnöke céljaikról, terveikről beszélt a Krónikának.
Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.
Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.
A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.
Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).
Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.