Vasárnap estig várja még az érdeklődőket a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház által 10. alkalommal megszervezett Nemzetiségi Színházi Kollokvium.
2013. október 03., 18:022013. október 03., 18:02
2013. október 04., 10:572013. október 04., 10:57
A romániai kisebbségi társulatokat egybegyűjtő rendezvényen pénteken a nagyszebeni Radu Stanca Színház Német Tagozata és az Erdélyi Vándorszínház, szombaton a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház társulata lép fel. Az utolsó előadás vasárnap este a Csiky Gergely Állami Magyar Színház Hajdu Szabolcs által írt és rendezett Békeidő című produkciója lesz, de minden este koncertekre is sor kerül.
Nézeteltérésektől sem volt egyébként mentes a seregszemle. A fesztivál keddi napján a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata és a Yorick Stúdió koprodukciójában két Székely Csaba-darab – Bányavirág, Bányavakság – is műsorra került, mindkettő Sebestyén Aba rendezésében. A fesztivál hivatalos, Kolli-baci nevű blogján Lovassy Cseh Tamás Elképzelt kiáltvány egy agyonhallgatott Székely Csabáért című – feltehetően ártatlan poénnak szánt – írásában arról ír, hogy több fesztiválra kellene meghívni a Székely Csaba-darabokból készült előadásokat, hiszen a szerző nevét alig ismerik a nézők. Az ártatlan, diáklapos stílusban megírt szöveg – amelynek poén-jellegét az is nyilvánvalóvá teszi, hogy a szerző a Le a Színházvezetők és Fesztiválszervezők Diktatúrájával (LSZFD) és a Huszonheten az Őszintébb Szakmai Beszélgetésekért Baráti Társaság (HŐSZBBT) vezetősége és tagsága „nevében” írta alá – a jelek szerint mégis komoly félreértéseket okozott, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház igazgatója, Gáspárik Attila ugyanis bejelentette: többé nem vesznek részt a gyergyói kollokviumon.
Ugyancsak a fesztivál blogján egyébként részletes kritika is megjelent a két előadásról, amelyben dicsérőleg beszélnek a produkciókról. „Szó sincs Székely Csaba elleni támadásról, a szöveget egy humoros műfajnak szántam, és az, hogy a „Lájk” rovatba került, egyértelműen jelzi, hogy mi is a véleményem, véleményünk a szerzőről, meg az előadásról egyaránt” – idézte a Transindex a félreértéseket tisztázni kívánó Lovassy Cseh Tamást. Az ügyben egyébként sem Székely Csaba, sem Sebestyén Aba nem nyilatkozott.
„A gyergyói körülményeknek csak ez a két előadás felelt meg, ezért mentünk ezzel. A művészeinket egyáltalán nem könnyű meggyőzni, hogy odamenjenek. Gyergyó és Kisvárda arról híres, hogy szinte semmilyen normális színházi körülményt nem tud biztosítani, de nagyon ambíciós. Következtetést levontuk. A jövőben nagy szeretettel várjuk a gyergyói színházkedvelőket Marosvásárhelyen!\" - írta ezzel szemben egy Facebook-hozzászólásban a marosvásárhelyi színházigazgató, aki egyébként nem első alkalommal beszélt lekezelően más teátrumokról.
Amint arról korábban beszámoltunk, 2009-ben a kézdivásárhelyi színház megalakulásának idején az alapítók az akkor a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem rektoraként tevékenykedő Gáspáriktól azt kérték: a nyári szünetre az intézmény engedje át néhány hallgatóját, akikkel létrehozhatják az induló színház első előadását. Gáspárik ekkor a hivatalos válasz helyett A rektor mondja című blogján, az érintettek szerint számukra és Kézdivásárhely lakossága számára sértő módon kérdőjelezte meg az új színház létjogosultságát. „Tény, ami tény, egyetemünk nem bocsátkozik kalandokba és nem teszi ki a hallgatóinak szakmai fejlődését kulturális martalócok ambícióinak” – írta többek között.
Nagyszabású jubileumi tárlattal ünnepli fennállásának 95. évfordulóját a Barabás Miklós Céh: a Kolozsvári Magyar Napok keretében a Bánffy-palotában megnyílt kiállítás 250 művész alkotásaiból válogat.
Udvari-Kardos Tímea, kolozsvári születésű színésznő a Kenyeres Bálint új kisfilmjében nyújtott alakítása révén jutott el az idei cannes-i filmfesztiválra.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház az idei Magyar Napok alatt hat előadással is bekapcsolódik a programsorozatba: három saját és három vendégelőadással.
A kincses városbeli Bölcsészkar árnyas kertjébe várják az érdeklődőket interaktív, műhely-jellegű tevékenységekkel a Napsugár és Szivárvány gyermekirodalmi lapok szerzői, illusztrátorai a Kolozsvári Magyar Napok keretében.
A Torontói Filmfesztiválon tartják a Magyarországon rekordnézettséget hozó Hunyadi-sorozat észak-amerikai premierjét, és szeptembertől műsorára tűzi egy kanadai streaming csatorna is.
Színházi alkotók és nézők közös rendezvénye közeleg: augusztus 18-ig lehet jelentkezni a proTeszt Egyesület és temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház által szervezendő II. színJÁTÉKOK elnevezésű rendezvényre.
Tiszteletlen, sok mindent összevegyít, sci-fit, giccset, komédiát: nem mindenkinek tetszett Radu Jude Drakula című, új román filmje.
Szilágy megye festői szépségű falujában, Sztánán rendezik meg augusztus 28. és 31. között a Nemzetközi Népismereti Filmszemlét, ahol több mint húsz versenyfilmet, tábori alkotást mutatnak be.
Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa címmel kötetbemutatót és kiállításmegnyitót tartanak csütörtökön a háromszéki Zabolán a Mikes-kastélyban.
Tizedik alkalommal szervezi a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezőcsapata augusztus közepén a horrorfilmek fesztiválját a Szeben megyei Berethalomban.
szóljon hozzá!