Szabó István filmrendező vezeti a 62. Mannheim-Heidelbergi Nemzetközi Filmfesztivál zsűrijét.
2013. október 28., 19:022013. október 28., 19:02
Az új tehetségek bemutatására törekvő német fesztivál csütörtökön kezdődik, a fődíjért 17 nagyjátékfilm indul. A két szomszédos Baden-Württemberg tartományi város, Mannheim és Heidelberg közös mustrája az egyik legrégebbi szerzői filmes fesztivál. A versenyprogramba csak olyan filmeket lehet nevezni, amelyeket még nem mutattak be Cannes-ban, Locarnóban, Velencében, illetve a Berlinálén vagy más németországi fesztiválon. Évente általában ezer alkotást neveznek, és ezek mintegy 5 százalékát mutatják be a nagyjából 60 ezres közönségnek, köztük több ezer szakmabelinek. A fődíjat, az Év felfedezettje elismerést eddig többek között Jim Jarmusch, Lars von Trier és Wim Wenders nyerte el a fesztiválon, amely Michael Kötz igazgató szerint „a hollywoodi generálszósz” helyett ismeretlen rendezőknek nyit teret a bemutatkozáshoz. Az idén 46 produkciót mutatnak be. Nyolc filmnek a november 10-ig tartó fesztiválon lesz az ősbemutatója, négy alkotást pedig a mannheim-heidelbergi mustrán lehet először látni Európában. A fesztivál rangját jelzi, hogy versenyen kívül bemutatják a Coen-testvérek új alkotását, az Inside Llewyn Davis című filmet is, amely decemberben kerül csak a mozikba. A fesztivál zsűrijében több magyar filmes volt már, köztük Bódy Gábor, Tarr Béla és Enyedi Ildikó. Az idén az Oscar-díjas Szabó István mellett a nemzetközi zsűri tagja Kirsi Marie Liimatainen finn és Matías Bize chilei rendező.
A romániai magyar könyvkiadás emblematikus kiadójának, a Kriterionnak az öt évtizednyi termését gyűjtötték egybe és teszik hozzáférhetővé, látogathatóvá, áttekinthetővé és kutathatóvá Kolozsváron.
Vándortárlatnak szánt kiálltást nyitott meg a Helikon irodalmi folyóirat szerkesztősége a Kolozsvári Magyar Napok keretében. Az augusztus 24-ig látogatható kiállítás az 1990-ben indult Helikon 35 címlapját vonultatja fel.
Erdélyi néprajzkutatók – Dr. Jakab Albert Zsolt, Kisné Portik Irén és Tötszegi Tekla – tevékenységét is magyar állami kitüntetéssel ismerte el augusztus 20. alkalmából Budapesten Hankó Balázs.
Nagyszabású jubileumi tárlattal ünnepli fennállásának 95. évfordulóját a Barabás Miklós Céh: a Kolozsvári Magyar Napok keretében a Bánffy-palotában megnyílt kiállítás 250 művész alkotásaiból válogat.
Udvari-Kardos Tímea, kolozsvári születésű színésznő a Kenyeres Bálint új kisfilmjében nyújtott alakítása révén jutott el az idei cannes-i filmfesztiválra.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház az idei Magyar Napok alatt hat előadással is bekapcsolódik a programsorozatba: három saját és három vendégelőadással.
A kincses városbeli Bölcsészkar árnyas kertjébe várják az érdeklődőket interaktív, műhely-jellegű tevékenységekkel a Napsugár és Szivárvány gyermekirodalmi lapok szerzői, illusztrátorai a Kolozsvári Magyar Napok keretében.
A Torontói Filmfesztiválon tartják a Magyarországon rekordnézettséget hozó Hunyadi-sorozat észak-amerikai premierjét, és szeptembertől műsorára tűzi egy kanadai streaming csatorna is.
Színházi alkotók és nézők közös rendezvénye közeleg: augusztus 18-ig lehet jelentkezni a proTeszt Egyesület és temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház által szervezendő II. színJÁTÉKOK elnevezésű rendezvényre.
Tiszteletlen, sok mindent összevegyít, sci-fit, giccset, komédiát: nem mindenkinek tetszett Radu Jude Drakula című, új román filmje.
szóljon hozzá!