2009. december 04., 11:072009. december 04., 11:07
Csertési fotótábora anyagát is bemutatja majd kiállításain, január folyamán az Erdélyi Képírók Egyesülete (ErKE), fennállásának egyéves évfordulóját ünnepelve. A kolozsvári ErKE múlt hétvégén szervezte meg negyedik fotótáborát a Hunyad megyei Csertésen, ahol Verespatakhoz hasonlóan aranybánya megnyitását tervezik.
A táborozás idején 30–35 fényképész örökítette meg a környék templomait, műemlékeit, természeti látványosságait, melyeket a sajtó és a zöld szervezetek rendelkezésére kívánnak bocsátani – tudtuk meg az egyesület elnökétől, Soós Attilától.
A fotóklub vezetője arról is tájékoztatott, hogy december huszadikán a Tranzit Házban egy fényképészeknek szóló vásárt is szerveznek, amely tudomásuk szerint az első hasonló jellegű rendezvény az országban.
A vásárra bárki elhozhatja régi fényképezőgépét, állványát vagy bármilyen fénytechnikai felszerelését, amelyet az érdeklődőknek kínálhat, de fényképészeti cikkek gyártásával foglalkozó cégeket is meghívtak, amelyek bemutathatják termékeiket a Tranzit Házban.
Soós Attila szerint egyfajta fényképészeknek kitalált „ócskapiacként” fogható fel a rendezvény, hiszen reményei szerint olyan ritkaságokat is eladásra kínálnak majd a résztvevők, amelyeket nehéz fellelni, ugyanakkor karácsonyi ajándékszerzésre is alkalmasnak nevezte a vásárt, hiszen az itt bemutatkozó cégek kedvezményes áron kínálják termékeiket.
„Nemcsak arra jó egy ilyen alkalom, hogy a fényképészet iránt érdeklődők kamerákat, kiegészítőket vásárolhassanak, hanem pusztán azért is szükség van ilyenekre, hogy a hasonló érdeklődési körű emberek találkozhassanak egymással. A fotósoknak lehetőségük lesz az ismerkedésre, tapasztalatcserére is” – magyarázta Soós.
Mint megtudtuk, az egyesület januárban ünnepli fennállásának egyéves évfordulóját, ez alkalomból pedig az egy év során összegyűlt termésből, köztük a csertési tábor anyagából szeretnének kiállítássorozatot szervezni.
Soós Attila beszámolt arról, hogy karácsony előtt szeretnének felkeresni egy árvaházat, hogy a gyerekekről fényképeket készítsenek, és azokat nekik ajándékozzák. „Sajnos bonyolult bürokráciai eljárás szükséges ehhez, a gyerekek fényképezéséhez külön engedélyeket kell szerezni” – magyarázta Soós, hozzátéve, ha ez a terv nem sikerül, 2010-ben mindenképpen szeretnének műhelymunkákat szervezni hátrányos helyzetű és fogyatékkal élő gyerekek számára, ahol a fényképészet alapjaival ismerkedhetnek.
Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa címmel kötetbemutatót és kiállításmegnyitót tartanak csütörtökön a háromszéki Zabolán a Mikes-kastélyban.
Tizedik alkalommal szervezi a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezőcsapata augusztus közepén a horrorfilmek fesztiválját a Szeben megyei Berethalomban.
Kertkönyvtár címmel szervez foglalkozást az érdeklődők számára a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.
Néptánc- és népzeneoktatás, kézműves foglalkozások, nagycsaládos programok, minden korosztályt megszólító táborok szerepelnek a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület tevékenységei között, melynek elnöke céljaikról, terveikről beszélt a Krónikának.
Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.
Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.
A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.
Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).
Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.