2011. október 31., 06:322011. október 31., 06:32
Idén pénteken, szombaton és vasárnap vehettek részt a váradiak az animáció világnapja alkalmából szervezett programokon a Szabadság moziban, illetve a város egyik népszerű szórakozóhelyén. Bár a világnapon számos ország rangos animációs filmjeit vetítették a közönségnek, a legnagyobb sikere nem a moziban tartott rendezvényeknek volt, hanem a Moszkva kávézó fölött, az emeleten berendezett, Moszkvaland elnevezésű installációnak. Mátza Teréz, a különleges dekoráció megálmodója a Krónikának úgy magyarázta, a három berendezett és falfestményekkel beborított terem a Disneyland nem kommersz verziója akart lenni, így olyan rajzfilmfigurák kaptak helyet rajta, amelyeket a nagyközönség kevésbé ismer. A Moszkvának egyébként is népes törzsközönsége van, a szórakozni vágyók most is megtöltötték a kávézó termeit, hogy a Moszkvalandet vagy a meghívott zenekarokat lássák. A rendezvény pénteki megnyitója után, a második napon, szombaton a Stuttgarti Nemzetközi Animációs Filmfesztivál 2011 díjnyertes alkotásai mellett a miskolci Cinefest legjobb alkotásait is megtekinthették az érdeklődők, de vetítették a Mediawave legjobb versenyfilmjeit is. Vasárnap, hangvágó szakemberek előadása után gyermekeknek szóló rajzfilmeket vetítettek a moziban.
Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa címmel kötetbemutatót és kiállításmegnyitót tartanak csütörtökön a háromszéki Zabolán a Mikes-kastélyban.
Tizedik alkalommal szervezi a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezőcsapata augusztus közepén a horrorfilmek fesztiválját a Szeben megyei Berethalomban.
Kertkönyvtár címmel szervez foglalkozást az érdeklődők számára a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.
Néptánc- és népzeneoktatás, kézműves foglalkozások, nagycsaládos programok, minden korosztályt megszólító táborok szerepelnek a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület tevékenységei között, melynek elnöke céljaikról, terveikről beszélt a Krónikának.
Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.
Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.
A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.
Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).
Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.