2011. november 20., 11:292011. november 20., 11:29
A 22. Érmindszenti Zarándoklatot több, magas rangú vendég tisztelte meg jelenlétével: L. Simon László, az Országgyűlés kulturális és sajtóbizottságának elnöke, a Nemzeti Kulturális Alap elnöke és Szili Katalin, az Országgyűlés Nemzeti Összetartozás Bizottságának elnöke, de megjelent Magyarország kolozsvári, illetve beregszászi főkonzulja is, Gaál András Levente közigazgatási és igazságügyi államtitkár üzenetét pedig Nemes Csaba politikai tanácsadó tolmácsolta.
Az Ady-emlékháznál szervezett megemlékezés előtt ökumenikus istentiszteletet tartottak, melynek keretében Schönberger Jenő szatmári római katolikus megyés püspök és Bölcskei Gusztáv tiszántúli református püspök hirdetett igét. L. Simon László szerint „Ady a magyar, legfőképpen pedig az erdélyi magyar sors, az elfogyó emlékezet szimbóluma”. Szándékosan próbálnak ugyanis elfeledtetni velünk dolgokat, Ady pedig figyelmeztet – ő a hazaszeretet ébresztője, a felelős, korszerű nemzeti politizálás megtestesítője, aki ki meri mondani azt, amit mi nem merünk. Szili Katalin Adyhoz csatlakozva – akiben szerinte „az utolsó eleven magyar jajveszékelt” – tette fel a kérdést, hogy kényszerű beletörődéssel kell-e viselnünk „a világserpenyő változásait”?
Úgy vélte, össze kell fognunk, mert csakis így válhatunk saját sorsunk alakítóivá. Mint rámutatott, Ady egyszerre volt magyar és európai, aki mindent el akart mondani, ami egy mai magyart is hajthat. Tőkés László, az Európai Parlament alelnöke, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke beszéde elején felelevenítette az Ady születésének századik évfordulója alkalmából – az ébredező ellenállás évében – 1977-ben tartott zarándoklatot. Akkor a Szekuritáté ügynökeinek jelenlétében zajlott az ünnepség. Ezzel kapcsolatosan megjegyezte, hogy a titkosszolgálati dossziékban a mai napig megtalálhatók a jelentések arról, hogy kik vettek részt, és mit mondtak.
Visszaemlékezésében az EP-alelnök kitért a szabadulás esztendejében, 1990-ben szervezett első szabad zarándoklatra, majd felidézte a 2002-es évet is, amelyet a „kisiklatás évének” nevezett. Tőkés szerint ekkor „lopták el” ugyanis a Királyhágómelléki Református Egyházkerület nyertes pályázatát, és hiúsították meg az érmindszenti kulturális központ és termálfürdő megvalósulását. Örömét fejezte ki, hogy 2011-re újra együtt, a politikai pártálláson felülemelkedve emlékezhetnek meg Ady Endréről. Az ünnepség keretében három költő méltatta a nagy elődöt – Oláh András mátészalkai és Nagy Zsuka nyíregyházi alkotón kívül a Szatmár megyei G. Katona József olvasta fel saját, Adyhoz kötődő írását. Muzsnay Árpád főszervező, EMKE-alelnök elmondta: jövőre ismét kerek évfordulót ünnepelhetünk (Ady születésének 135. évfordulóját), melynek alkalmából irodalmi konferenciát szerveznek, és valószínűleg egy kötetet is megjelentetnek majd.
Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa címmel kötetbemutatót és kiállításmegnyitót tartanak csütörtökön a háromszéki Zabolán a Mikes-kastélyban.
Tizedik alkalommal szervezi a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezőcsapata augusztus közepén a horrorfilmek fesztiválját a Szeben megyei Berethalomban.
Kertkönyvtár címmel szervez foglalkozást az érdeklődők számára a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.
Néptánc- és népzeneoktatás, kézműves foglalkozások, nagycsaládos programok, minden korosztályt megszólító táborok szerepelnek a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület tevékenységei között, melynek elnöke céljaikról, terveikről beszélt a Krónikának.
Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.
Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.
A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.
Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).
Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.