Fotó: spectrum szinhaz
Tamási Áron Vitéz lélek című darabjával második premierje előtt áll Marosvásárhely legújabb művelődési intézménye, a Spectrum Színház. Mint ismeretes, a tavaly év végén alakult társulat Henrik Ibsen A nép ellensége című darabjával mutatkozott be a közönségnek.
2014. február 17., 19:552014. február 17., 19:55
A magántársulat a nyárádszeredai Bekecs Néptáncegyüttes közreműködésével szerdán este 7 órától, a vásárhelyi Ifjúsági Házban viszi színre a Kossuth-díjas székely író 1941-ben született művét. Török Viola rendező és lelkes csapata már túl van a vasárnap este Nyárádszeredában tartott előbemutatón, amelynek közönségsikere lendületet adott a társulatnak.
Erről maguk a Spectrum tapasztaltabb tagjai meséltek, mondván, hogy az akadozva, szerepcserékkel induló próbafolyamat élvezhető, igényes előadássá fejlesztette a produkciót, amelyet a rendező Tamási egyik legjellegzetesebb alkotásának tart.
„Sajátos, szürrealista formanyelven próbáljuk megfogalmazni az előadást. Fontos szerep jut a Bekecsnek, amely a néptánc stilizált felhasználásával álomvilágot teremt a színpadon\" – jellemezte a produkciót Török Viola. Kárp György és Tatai Sándor – akik pályafutásuk során számos Tamási-darabban játszottak – elismerték, hogy a rendezői koncepció még számukra is több újdonságot hozott, viszont örömmel nyugtázták, hogy Török Viola nem próbált semmiféle „kicsavart dolgot\" színpadra vinni.
A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház nyugalmazott színészei mellett a darabban a New Yorkból visszatelepedett Szász Anna és a Bécsből két hónapra hazaköltözött Székely Szabó Zoltán is helyet kapott. Szász Anna elmondta: számára olyan érzés volt huszonöt év után színpadra lépni, mintha a negyed évszázados szünet nem is létezett volna. A taxisofőrként dolgozó Székely Szabó Zoltán huszonnyolc esztendős kihagyás után tért vissza a színház világába, és bevallotta, komoly lámpalázzal küzdött.
„Be kell ismernem: rettenetesen féltem, elvégre az általam vezetett taxiból kerültem ismét a színpadra. Azt meg egyenesen csodának tartom, hogy miután valamikor nagyon régen kétszer is eltanácsoltak a színiről, még tapsot is kaptam a nyárádszeredai közönségtől\" – tréfálkozott a Sepsiszentgyörgyről a 80-as évek derekán kivándorolt Székely Szabó Zoltán.
A Vitéz lélekben egy megváltozott, elidegenedett világba tér haza hétévnyi távollét után Balla Péter (Faragó Zénó). Az első világégés utáni székely faluban megbomlott a korábbi rend. Menyasszonya, Rozáli (Ritziu Ilka Krisztina) már a gépész (Kinda Szilárd) felesége, apját közben eltemették, szülőházát nem találja, a hagyományos földművelés helyett a gépeket részesítik előnyben.
A háborútól megfáradt és az emberéletek kioltására alkalmas gépezetektől megundorodott Péter mégis megtalálja az újrakezdés módját. A hit és hűség drámájának is nevezett színpadi játék álomvilágát a Spectrum Színház ezúttal a népzene és néptánc kifejező eszköztárának felhasználásával fogalmazta meg. A darab koreográfiáját Ivácson László jegyzi, a zenét Kelemen László szerezte, a díszleteket és a jelmezt a rendező Török Viola tervezte.
Szucher Ervin
Udvari-Kardos Tímea, kolozsvári születésű színésznő a Kenyeres Bálint új kisfilmjében nyújtott alakítása révén jutott el az idei cannes-i filmfesztiválra.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház az idei Magyar Napok alatt hat előadással is bekapcsolódik a programsorozatba: három saját és három vendégelőadással.
A kincses városbeli Bölcsészkar árnyas kertjébe várják az érdeklődőket interaktív, műhely-jellegű tevékenységekkel a Napsugár és Szivárvány gyermekirodalmi lapok szerzői, illusztrátorai a Kolozsvári Magyar Napok keretében.
A Torontói Filmfesztiválon tartják a Magyarországon rekordnézettséget hozó Hunyadi-sorozat észak-amerikai premierjét, és szeptembertől műsorára tűzi egy kanadai streaming csatorna is.
Színházi alkotók és nézők közös rendezvénye közeleg: augusztus 18-ig lehet jelentkezni a proTeszt Egyesület és temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház által szervezendő II. színJÁTÉKOK elnevezésű rendezvényre.
Tiszteletlen, sok mindent összevegyít, sci-fit, giccset, komédiát: nem mindenkinek tetszett Radu Jude Drakula című, új román filmje.
Szilágy megye festői szépségű falujában, Sztánán rendezik meg augusztus 28. és 31. között a Nemzetközi Népismereti Filmszemlét, ahol több mint húsz versenyfilmet, tábori alkotást mutatnak be.
Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa címmel kötetbemutatót és kiállításmegnyitót tartanak csütörtökön a háromszéki Zabolán a Mikes-kastélyban.
Tizedik alkalommal szervezi a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezőcsapata augusztus közepén a horrorfilmek fesztiválját a Szeben megyei Berethalomban.
Kertkönyvtár címmel szervez foglalkozást az érdeklődők számára a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.
szóljon hozzá!