Fotó: Szvacsek Attila/Szupermodern Filmstúdió
A Semmelweis című mozifilmet nevezi Magyarország nemzetközi film kategóriában az Oscar-díjra a magyar jelölésről határozó szakmai testület döntése alapján – közölte az MTI-vel kedden a Nemzeti Filmintézet (NFI).
2024. szeptember 10., 20:062024. szeptember 10., 20:06
2024. szeptember 10., 20:132024. szeptember 10., 20:13
Az NFI tájékoztatása szerint a hivatalos magyar Oscar nevezésről döntő szakmai testület 18 magyar egészestés mozifilm közül választotta ki Koltai Lajos filmjét.
A bizottságban Káel Csaba mozgóképipari kormánybiztos, Koncz Gabriella vágó, Lukácsy György dramaturg-rendező, Novák Emil operatőr-rendező, a Magyar Filmakadémia elnöke, Pesti Ákos filmgyártási szakember, Sipos Zsuzsanna Oscar-díjas berendező (Dűne) és Szabó Csilla dramaturg vett részt.
Ezek közül az Amerikai Filmakadémia tagjai választják majd ki azt az öt jelölt játékfilmet, amelyek végül a legjobb nemzetközi filmnek járó Oscar-díjért versenyezhetnek.
A jelöltek listáját 2025. január 17-én hozzák nyilvánosságra, az Oscar-díjak ünnepélyes átadására pedig március 2-án kerül sor Los Angeles-ben.
Tavaly ősszel a New York-i világpremiert és a Los Angeles-i vetítéseket követően Torontó közönségét is meghódította a Koltai Lajos rendezésben, Vecsei H. Miklós és Nagy Katica főszereplésével, Lajos Tamás producer vezetésével a világhírű magyar orvosról, Semmelweis Ignácról készült film.
A magyar mozikban mintegy 350 ezren nézték meg a filmdrámát, diadalútja később a legnagyobb streaming platformon (a Netflixen, szerk. megj.) folytatódott – idézi a közlemény.
A főszereplők mellett fontos alakítást nyújt az alkotásban Gálffi László, Kovács Tamás, Lengyel Ferenc, Szűcs Nelli, Elek Ferenc, Kovács Lajos, Györgyi Anna, Csapó Attila, Znamenák István, Hajduk Károly, Simon Kornél, Mészáros Blanka és Kizlinger Lilla is.
A Semmelweis a Nemzeti Filmintézet támogatásával, a Szupermodern Filmstúdió gyártásában készült, producere Lajos Tamás mellett Vida Joe, operatőre Nagy András, a forgatókönyvet Maruszki Balázs írta. A film dramaturgja Goda Kriszta, látványtervezője Pater Sparrow, jelmeztervezője Szakács Györgyi, vágója Kovács Zoltán volt.
A Semmelweis című alkotás forgalmazási jogait a Filmintézet a régió összes országára, valamint Spanyolországra, Latin-Amerikára és Észak-Amerikára is értékesítette.
Az Oscar-díjra jelölt Koltai Lajos Semmelweis című filmjére a tavaly november 30-i bemutató óta már több mint háromszázezren váltottak jegyet – közölte a produkció csütörtökön az MTI-vel.
A romániai magyar könyvkiadás emblematikus kiadójának, a Kriterionnak az öt évtizednyi termését gyűjtötték egybe és teszik hozzáférhetővé, látogathatóvá, áttekinthetővé és kutathatóvá Kolozsváron.
Vándortárlatnak szánt kiálltást nyitott meg a Helikon irodalmi folyóirat szerkesztősége a Kolozsvári Magyar Napok keretében. Az augusztus 24-ig látogatható kiállítás az 1990-ben indult Helikon 35 címlapját vonultatja fel.
Erdélyi néprajzkutatók – Dr. Jakab Albert Zsolt, Kisné Portik Irén és Tötszegi Tekla – tevékenységét is magyar állami kitüntetéssel ismerte el augusztus 20. alkalmából Budapesten Hankó Balázs.
Nagyszabású jubileumi tárlattal ünnepli fennállásának 95. évfordulóját a Barabás Miklós Céh: a Kolozsvári Magyar Napok keretében a Bánffy-palotában megnyílt kiállítás 250 művész alkotásaiból válogat.
Udvari-Kardos Tímea, kolozsvári születésű színésznő a Kenyeres Bálint új kisfilmjében nyújtott alakítása révén jutott el az idei cannes-i filmfesztiválra.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház az idei Magyar Napok alatt hat előadással is bekapcsolódik a programsorozatba: három saját és három vendégelőadással.
A kincses városbeli Bölcsészkar árnyas kertjébe várják az érdeklődőket interaktív, műhely-jellegű tevékenységekkel a Napsugár és Szivárvány gyermekirodalmi lapok szerzői, illusztrátorai a Kolozsvári Magyar Napok keretében.
A Torontói Filmfesztiválon tartják a Magyarországon rekordnézettséget hozó Hunyadi-sorozat észak-amerikai premierjét, és szeptembertől műsorára tűzi egy kanadai streaming csatorna is.
Színházi alkotók és nézők közös rendezvénye közeleg: augusztus 18-ig lehet jelentkezni a proTeszt Egyesület és temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház által szervezendő II. színJÁTÉKOK elnevezésű rendezvényre.
Tiszteletlen, sok mindent összevegyít, sci-fit, giccset, komédiát: nem mindenkinek tetszett Radu Jude Drakula című, új román filmje.
szóljon hozzá!