Magyar sikerrel zárult hétvégén a hatodik alkalommal megrendezett CinÉast filmfesztivál Luxemburgban: Bodzsár Márk első játékfilmje, az Isteni műszak nyerte a fesztivál nemzetközi zsűrijének különdíját – közölte a Magyar Filmunió.
2013. október 27., 18:192013. október 27., 18:19
Közleményük szerint az Isteni műszakot Bodzsár Márk forgatókönyvíró-rendező a hét elején személyesen mutatta be a luxemburgi filmfesztivál közönségének. A film a Magyar Nemzeti Filmalap 206,5 millió forintos támogatásával készült. „Az Isteni műszak című film abszurd humorral meséli el egy fiatal mentőápoló alászállását az éjszakába, ahol beavatást nyer a halottasbizniszbe és az ott érvényesülő kegyetlen elvbe: a halál nem válogat, az ember igen” – ismerteti a film tartalmát a közlemény. Bodzsár Márk első játékfilmjének tervével, az Isteni műszakkal elnyerte a berlini Nipkow ösztöndíjat, és tavaly Tallinnban már díjazta a nemzetközi filmszakma.
A romániai magyar könyvkiadás emblematikus kiadójának, a Kriterionnak az öt évtizednyi termését gyűjtötték egybe és teszik hozzáférhetővé, látogathatóvá, áttekinthetővé és kutathatóvá Kolozsváron.
Vándortárlatnak szánt kiálltást nyitott meg a Helikon irodalmi folyóirat szerkesztősége a Kolozsvári Magyar Napok keretében. Az augusztus 24-ig látogatható kiállítás az 1990-ben indult Helikon 35 címlapját vonultatja fel.
Erdélyi néprajzkutatók – Dr. Jakab Albert Zsolt, Kisné Portik Irén és Tötszegi Tekla – tevékenységét is magyar állami kitüntetéssel ismerte el augusztus 20. alkalmából Budapesten Hankó Balázs.
Nagyszabású jubileumi tárlattal ünnepli fennállásának 95. évfordulóját a Barabás Miklós Céh: a Kolozsvári Magyar Napok keretében a Bánffy-palotában megnyílt kiállítás 250 művész alkotásaiból válogat.
Udvari-Kardos Tímea, kolozsvári születésű színésznő a Kenyeres Bálint új kisfilmjében nyújtott alakítása révén jutott el az idei cannes-i filmfesztiválra.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház az idei Magyar Napok alatt hat előadással is bekapcsolódik a programsorozatba: három saját és három vendégelőadással.
A kincses városbeli Bölcsészkar árnyas kertjébe várják az érdeklődőket interaktív, műhely-jellegű tevékenységekkel a Napsugár és Szivárvány gyermekirodalmi lapok szerzői, illusztrátorai a Kolozsvári Magyar Napok keretében.
A Torontói Filmfesztiválon tartják a Magyarországon rekordnézettséget hozó Hunyadi-sorozat észak-amerikai premierjét, és szeptembertől műsorára tűzi egy kanadai streaming csatorna is.
Színházi alkotók és nézők közös rendezvénye közeleg: augusztus 18-ig lehet jelentkezni a proTeszt Egyesület és temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház által szervezendő II. színJÁTÉKOK elnevezésű rendezvényre.
Tiszteletlen, sok mindent összevegyít, sci-fit, giccset, komédiát: nem mindenkinek tetszett Radu Jude Drakula című, új román filmje.
szóljon hozzá!