Liszt Ferencre és Cziffra Györgyre emlékeznek a bukaresti Magyar Zene Fesztiválon

Liszt Ferencre és Cziffra Györgyre emlékeznek a bukaresti Magyar Zene Fesztiválon

Fotó: Facebook

Liszt Ferencre és Cziffra Györgyre emlékeznek a bukaresti 17. Magyar Zene Fesztiválon, amely az idén is online térben zajlik a koronavírus-járvány miatt – közölte csütörtökön a szervező bukaresti Magyar Kulturális Intézet.

MTI

2021. május 07., 16:382021. május 07., 16:38

Az intézet egyik legjelentősebb programjának számító fesztivál verseny formájában zajlik minden évben, fiatal román és romániai magyar zenészek mérik össze hangszeres előadóművészi tudásukat. Az idén 13 versenyszám került a fesztivál programjába, a versenyzők három felsőfokú zeneművészeti intézményből, a bukaresti Nemzeti Zeneművészeti Egyetemről, a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémiáról és a temesvári Nyugati Egyetem Művészeti Karáról jelentkeztek.

A közönség által május 10. és 12. között az intézet Facebook-oldalán helyi idő szerint este 7 órától megtekinthető 20-25 perces versenyszámokban szinte egyenlő arányban szólalnak meg a magyar zeneszerzők – Liszt Ferenc, Erkel Ferenc, Bartók Béla, Kodály Zoltán, Kacsoh Pongrác, Rózsa Miklós, Kurtág György, Ligeti György – művei a zenei világirodalom más gyöngyszemei mellett.

A 17. Magyar Zene Fesztiválon Liszt Ferencre és Cziffra Györgyre emlékeznek születésük 210. és 100. évfordulója alkalmából.

Ezért a május 13-i díjátadó gálát Viniciu Moroianu zongoraművész, a Bukaresti Nemzeti Zeneművészeti Egyetem professzora, a Magyar Zene Fesztivál több előző évi nyertesének mestere nyitja meg Liszt Ferenc Változatok Johann Sebastian Bach kantátája, a Weinen, Klagen, Sorgen, Zagen témájára című opusával.

A fesztivál zsűrijében Tóth István elnök, fesztiválalapító, Verona Maier zongoraművész, a Bukaresti Nemzeti Zeneművészeti Egyetem rektorhelyettese, Stan Katalin zenekritikus, Makkai Gyöngyvér zeneszerző, a marosvásárhelyi Művészeti Egyetem tanára és Ioan Dobrinescu zeneszerző, a román közszolgálati rádió munkatársa foglalnak helyet. A díjazottak a szófiai, az isztambuli és a bécsi magyar intézetekben, valamint a budapesti Liszt Ferenc Zeneakadémián adnak jutalomkoncertet.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 18., csütörtök

Kalkuttában nyílt tárlat Gazdáné Olosz Ella textilművész munkáiból, több indiai helyszínen is emlékeznek Kőrösi Csoma Sándorra

A Kőrösi Csoma Sándor születésének 240. évfordulójára szervezett indiai programsorozat keretében nyílt kiállítás Gazdáné Olosz Ella kovásznai textilművész alkotásaiból a kalkuttai Ázsiai Társaság székhelyén.

Kalkuttában nyílt tárlat Gazdáné Olosz Ella textilművész munkáiból, több indiai helyszínen is emlékeznek Kőrösi Csoma Sándorra
2024. április 18., csütörtök

Évfolyamtalálkozó is egyben a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház új premierje

A kaukázusi krétakör című előadás bemutatójára készül a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, a produkció évfolyamtalálkozónak is számít – közölte a társulat.

Évfolyamtalálkozó is egyben a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház új premierje
2024. április 18., csütörtök

Hungarikum-pályázatokat hirdet a magyar agrárminisztérium, erdélyi szervezetek jelentkezését is várják

Idén 445 millió forint értékben hirdet hungarikum-pályázatokat a budapesti Agrárminisztérium, amelyen határon túli szervezetek is részt vehetnek. A forrás célja a hungarikumok és nemzeti értékek népszerűsítésének, megőrzésének és gondozásának támogatása.

Hungarikum-pályázatokat hirdet a magyar agrárminisztérium, erdélyi szervezetek jelentkezését is várják
2024. április 18., csütörtök

Közeleg a megfilmesíthetetlennek gondolt Száz év magányból készülő sorozat premierje

Hamarosan bemutatja a Netflix a Nobel-díjas Gabriel García Márquez Száz év magány című regényéből készült filmsorozatot – közölte a streaming szolgáltató.

Közeleg a megfilmesíthetetlennek gondolt Száz év magányból készülő sorozat premierje
2024. április 18., csütörtök

A század hamutartója: Mózes Attila életművére fókuszáló konferenciát tartanak Kolozsváron

Mózes Attila író, irodalomkritikus, szerkesztő életművére fókuszáló konferenciát tartanak április 25–26-án Kolozsváron.

A század hamutartója: Mózes Attila életművére fókuszáló konferenciát tartanak Kolozsváron
2024. április 18., csütörtök

Vakon és romaként is el lehet jutni a legnagyobb színpadokra: a Partiumban koncertezik Vaskó Makka

A sérült énekesekre épülő Nem adom fel Együttes tagjaként koncertezik a következő napokban partiumi városokban a látássérült Vaskó Makka. Előadásaira ingyenes a belépés

Vakon és romaként is el lehet jutni a legnagyobb színpadokra: a Partiumban koncertezik Vaskó Makka
2024. április 18., csütörtök

A világ csaknem hetven országából érkeztek pályaművek a 8. Székelyföldi Grafikai Biennáléra

Minden eddiginél több, csaknem ezer művész jelentkezett a 8. Székelyföldi Grafikai Biennáléra – tájékoztattak a szervezők.

A világ csaknem hetven országából érkeztek pályaművek a 8. Székelyföldi Grafikai Biennáléra
2024. április 17., szerda

Székelyföldi turnéra indult a kolozsvári Puck Bábszínház

A tavalyi évhez hasonlóan ismét székelyföldi turnéra indult a kolozsvári Puck Bábszínház magyar társulata.

Székelyföldi turnéra indult a kolozsvári Puck Bábszínház
2024. április 17., szerda

Nőiségről, múló időről szóló önálló előadással lép fel az Aradi Kamaraszínházban Kézdi Imola Jászai Mari-díjas színésznő

Gazdag felhozatallal várja közönségét az Aradi Kamaraszínház májusban. Önálló előadással lép színpadra Kézdi Imola Jászai Mari-díjas színésznő – olvasható a társulat közleményében.

Nőiségről, múló időről szóló önálló előadással lép fel az Aradi Kamaraszínházban Kézdi Imola Jászai Mari-díjas színésznő
2024. április 15., hétfő

„Szatmárikum” a Harag György Társulat és közönsége szeretetkapcsolata

A Harag György Társulat és közönségének kapcsolata szeretetkapcsolat – talán eltűnt már lassan a többi erdélyi városból, de Szatmáron még létező a jelenség, hogy az emberek messziről felismerik a színészeket az utcán, nemcsak a magyarok, de a románok is.

„Szatmárikum” a Harag György Társulat és közönsége szeretetkapcsolata