2010. február 02., 10:432010. február 02., 10:43
A műsor jelképévé vált Pallasz Athéné szobrát a régi budai városháza oldalában többször felújították a sorozat indulása óta, a korábbi adások szövegei pedig az elmúlt három évtizedben három kötetet is megtöltöttek.
Ráday Mihály háromszor tudósított például Nagyszebenből, Európa 2007-es kulturális fővárosából, forgatott olyan határon túli településeken, ahol a magyar műemlékvédelem támogatásával újult meg egy-egy épület.
Felkeresett a rombolás elől megmentett belvárosi házakat, Monarchia korabeli vasútállomásokat, elfeledett ’48-as emlékhelyeket és felújított budapesti kávéházakat. Újra megnyittatta Táncsics börtönét, elbúcsúztatta a pesti Ügetőpályát, és önálló műsort készített a Magyar Televízió volt székházáról, az egykori Tőzsdepalotáról is.
Az évfordulós adásban (február 7., 12.30, m2) a többi közt annak jár utána, hogyan vállalja fel utcakövekbe vagy épületek falára vésett jelekben náci múltját Linz, a tavalyi kulturális főváros. Pécsett, az idei helyszínen viszont éppen a graffitimentesítést vizsgálja a városvédő, és bemutatja azt is, hol tart a város-helyreállítás a Széchenyi téren és a Zsolnay-gyárban.
Szatmárnémetiben az egykori városi közfürdő újrahasznosításának lehetnek tanúi a nézők, Budapesten pedig a kis híján elpusztult Hungária fürdő homlokzatának rekonstrukciós munkálataiba nyerhetnek bepillantást. A Dohány utca másik hírének is utánajár Ráday Mihály: újra látható a volt Árkád Bazár homlokzata, és az érdeklődők a híres játékáruház múltját is megismerhetik.
Sólyom Jenő Széchenyi-díjas fizikus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja vehette át az Akadémiai Aranyérmet az MTA 199., ünnepi közgyűlésének hétfői ülésén.
Szerelmi történetbe ágyazva a magyar néptáncot mutatja be a Magyar menyegző című játékfilm, a kalotaszegi világba betekintést nyújtó alkotás várhatóan jövő év elején kerül a mozikba.
Mihail Afanaszjevics Bulgakovnak A Mester és Margarita című művéből készült előadás premierjét tartja pénteken a szatmárnémeti Harag György Társulat.
A bukaresti „I.L. Caragiale” Színház és Filmművészeti Egyetem (UNATC) nemzetközi konferenciát és workshopot szervez, melynek tematikája az úgynevezett „oktatófilmek” felhasználási gyakorlata a volt szocialista országokban.
A romániai magyar színházakról és az IFesztről is szó esett a Nemzeti Kisebbségi Színházak Nemzetközi Találkozóján, de felmerült egy budapesti helyszínű erdélyi fesztivál lehetősége is.
Film- és könyvbemutatóval tisztelegtek Janovics Jenő, a magyar filmgyártás úttörőjének munkássága előtt a kolozsvári Művész moziban. A magyar film napja alkalmából szervezett eseményen a „Szamos-parti Hollywoodba” kaphattak betekintést az érdeklődők.
Magyarország és Európa egyik legeredetibb és legkeményebb underground együttesének, a Vágtázó Halottkémeknek a koncertje is szerepel a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) programjában.
Bár a világon az egyik legnagyszerűbb dolog a tánc, hiszen egyetemes, mindenki számára befogadható „nyelv”, amely az életerőt és az életörömöt hordozza, a virtuális „nézelődéshez” szokott mai társadalom ellustult – jelentette ki Könczei Csongor.
A Déryné Program Határtalan alprogramja részeként a magyar nyelvű színjátszás válik elérhetővé Felvidék, Kárpátalja, Vajdaság és Erdély mintegy 60, magyarok által lakott településén – jelentette be Novák Irén.
A népi együtt muzsikálás és éneklés nemcsak közösségi élményt, de életformát is jelenthet – mondta el az Erdélyben több helyszínen működő Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány (EHHA) kolozsvári intézetének kulturális szervezője, Nagy Kata.