Erdélyi táncházakról szóló dokumentumfilmeket is láthat a közönség Sztánán (képünk illusztráció)
Fotó: Beliczay László
A magyarországi Néprajzi Múzeum idén is megrendezi a Nemzetközi Népismereti Filmszemlét a kalotaszegi Sztánán. A Szilágy megyei településen rendezendő szemle versenybe került filmjeit augusztus 22. és 25. között vetítik – tájékoztatta a múzeum az MTI-t szerdán.
2024. augusztus 14., 17:442024. augusztus 14., 17:44
A közleményben felidézték, hogy a Dr. Kós Károly Néprajztudós Alapítvány 10 éve indította el a Nemzetközi Népismereti Filmszemlét. A pályázatra idén összesen 40 film érkezett, amelyekből 11 alkotás versengett az ifjúsági kategóriában. A beérkezett alkotások közül 33 filmet választott ki a héttagú zsűri.
A vetítéssorozat felnőtt kategóriájában egyebek mellett számos, kihalóban lévő népi mesterséget bemutató alkotást vetítenek, valamint erdélyi táncházakról szóló dokumentumfilmeket is láthat a közönség. Az ifjúsági kategória alkotásai között a méhek világát bemutató, valamint a Bácsalmáson található Csausher-palotáról készült dokumentumfilmet is megtekinthetik az érdeklődők. A díjazott versenyzők névsorát augusztus 25-én, a filmszemle utolsó napján hirdetik ki.
Részletek a Néprajzi Múzeum honlapján olvashatók. A közleményben felidézik: a Néprajzi Múzeum 2023. március 5-én, a Néprajzi Múzeum Napján vette át a Nemzetközi Népismereti Filmszemle rendezési jogát az alapítványtól. A filmszemlét azóta is ifj. Kós Károly születési helyén, a kalotaszegi Sztánán rendezik meg, kapcsolódva a névadó 1919. augusztus 31-i születési dátumához.
Vándortárlatnak szánt kiálltást nyitott meg a Helikon irodalmi folyóirat szerkesztősége a Kolozsvári Magyar Napok keretében. Az augusztus 24-ig látogatható kiállítás az 1990-ben indult Helikon 35 címlapját vonultatja fel.
Erdélyi néprajzkutatók – Dr. Jakab Albert Zsolt, Kisné Portik Irén és Tötszegi Tekla – tevékenységét is magyar állami kitüntetéssel ismerte el augusztus 20. alkalmából Budapesten Hankó Balázs.
Nagyszabású jubileumi tárlattal ünnepli fennállásának 95. évfordulóját a Barabás Miklós Céh: a Kolozsvári Magyar Napok keretében a Bánffy-palotában megnyílt kiállítás 250 művész alkotásaiból válogat.
Udvari-Kardos Tímea, kolozsvári születésű színésznő a Kenyeres Bálint új kisfilmjében nyújtott alakítása révén jutott el az idei cannes-i filmfesztiválra.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház az idei Magyar Napok alatt hat előadással is bekapcsolódik a programsorozatba: három saját és három vendégelőadással.
A kincses városbeli Bölcsészkar árnyas kertjébe várják az érdeklődőket interaktív, műhely-jellegű tevékenységekkel a Napsugár és Szivárvány gyermekirodalmi lapok szerzői, illusztrátorai a Kolozsvári Magyar Napok keretében.
A Torontói Filmfesztiválon tartják a Magyarországon rekordnézettséget hozó Hunyadi-sorozat észak-amerikai premierjét, és szeptembertől műsorára tűzi egy kanadai streaming csatorna is.
Színházi alkotók és nézők közös rendezvénye közeleg: augusztus 18-ig lehet jelentkezni a proTeszt Egyesület és temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház által szervezendő II. színJÁTÉKOK elnevezésű rendezvényre.
Tiszteletlen, sok mindent összevegyít, sci-fit, giccset, komédiát: nem mindenkinek tetszett Radu Jude Drakula című, új román filmje.
Szilágy megye festői szépségű falujában, Sztánán rendezik meg augusztus 28. és 31. között a Nemzetközi Népismereti Filmszemlét, ahol több mint húsz versenyfilmet, tábori alkotást mutatnak be.
szóljon hozzá!