2010. szeptember 08., 10:022010. szeptember 08., 10:02
Budapestre érkezésük óta a dokumentumokat ellenőrzött körülmények között kivették a fémhengerből, így megkezdődhetett az állapotfelmérés és konzerválás első fázisa. Biró Rozália nagyváradi alpolgármester tegnap számolt be a fémkapszulában talált okiratok helyreállításának fejleményeiről. Annyi biztosan tudható, hogy a szelencét még időben kiemelték, így jó esély van a dokumentumok restaurálására.
Az időkapszula öt iratcsomót rejt, illetve egy díszoklevelet, amelyeket tekercs formában helyeztek el, és kívül-belül pergamennel csomagolták be, amelyen ma is látható a piros viaszpecsét, illetve a nemzetiszín zsinór – utóbbi a nedvesség miatt nyomot is hagyott a pergamenen.
A pecséten „Nagyvárad város közönsége” felirat található. A külső réteg igen rossz állapotban van, szakadt, gyűrött és hiányos, de a díszoklevél, amelyet különleges védőréteggel vontak be, ma is jól olvasható. A tekercset a színház építésének befejezésekor az úgynevezett zárkő alá helyezték el, mint a szövegből kiderül, 1900. október 15-én, amikor a város törvényhatósági bizottsága az építkezés befejezésének megünneplésére díszközgyűlést tartott.
A 25×36 centiméteres kézzel írott oklevél betűit aranyszínű festékkel rótták a papírra, ám a festék nem aranyat tartalmaz, hanem rezet, sajnos az oklevél olyan rossz állapotba került, hogy kézzel sem szabad hozzányúlni, mert a betűk könnyedén letörölhetők a pergamenről.
A tekercsben megtalálható az építési, illetve a színügyi bizottság által írt egy-egy dokumentum, a törvényhatósági bizottság tagjainak, illetve az akkori városi tanács tagjainak névsora, valamint a tanács 1900. októberi jegyzőkönyve – ezeket még nem bontották ki teljesen, így a szövegük sem ismert, a szakértők csak a címla-pokon talált írásból következtettek a tartalmukra. A díszoklevelet a város akkori polgármestere, dr. Bulyovszky József írta alá a város közönsége nevében.
Az Országos Széchényi Könyvtár restaurátorai jelenleg azon dolgoznak, hogy kémiai eljárással kibonthatóvá tegyék a dokumentumokat, és ha lehet, megoldást találjanak a helyreállításukra – ennek mikéntjéről hétvégén konzorcium dönt majd.
Mint ismeretes, az időkapszulát augusztus harmincadikán, nem sokkal megtalálása után adták át az OSZK tudományos igazgatójának, Boka Lászlónak, miután Gyulafehérvárról, ahol szintén rendelkeznek a restauráláshoz szükséges laboratóriummal, késett a visszajelzés, az idő viszont sürgetett. Az Országos Széchényi Könyvtár ígérete szerint tavaszra, a felújított színházépület átadására a dokumentumok is kiállítható állapotba kerülhetnek.
Mi, Nagyvárad törvényhatósági joggal felruházott város törvényhatósági bizottsága, tudtul adjuk mindazoknak akiket illet, hogy ama ünnepélyes ténynek megörökítésére a midőn Szigligeti Ede halhatatlan emlékű színműírónkról, városunk szülöttjéről elnevezett, s a művészet, erkölcs és hazafiúi érzelmek emelésére szentelt eme színházunk építését befejeztük, s Nagyvárad lelkes közönségének részvétele mellett az ezerkilencszázadik év október hó tizenötödikén ünnepélyesen megnyitottuk, az e napon tartott rendkívüli díszközgyűlésünk határozatához képest jelen okirat kapcsán „Zárkövet” helyeztünk el. Álljon e színház városunk közönsége áldozatkészségének és művészetének jeléül az idők végezetéig, legyen alapja az erkölcs, amelyből az igazi nemes művészet fakadjon életre, szolgáljon a lélek üdülésére, a könyörület és igazságszeretet érzetének emelésére, ápolja és fejlessze a hazaszeretetnek szent tüzét. Kelt Nagyvárad törvényhatósági joggal felruházott város törvényhatósági bizottságának 1900. év október 15. napján tartott rendkívüli díszközgyűléséből.
A város közönsége nevében: Dr Bulyovszky József polgármester.
Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa címmel kötetbemutatót és kiállításmegnyitót tartanak csütörtökön a háromszéki Zabolán a Mikes-kastélyban.
Tizedik alkalommal szervezi a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezőcsapata augusztus közepén a horrorfilmek fesztiválját a Szeben megyei Berethalomban.
Kertkönyvtár címmel szervez foglalkozást az érdeklődők számára a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.
Néptánc- és népzeneoktatás, kézműves foglalkozások, nagycsaládos programok, minden korosztályt megszólító táborok szerepelnek a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület tevékenységei között, melynek elnöke céljaikról, terveikről beszélt a Krónikának.
Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.
Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.
A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.
Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).
Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.