2010. október 27., 09:592010. október 27., 09:59
Balázs Zoltán szervező elmondta: bár a városi önkormányzat még mindig nem segíti őket anyagilag, az Országos Ifjúsági és Sporthatóságnál és a Szülőföld Alapnál is sikerült pályázatot nyerniük, emellett egyre több magáncég segíti őket szponzorként.
„Fontos volna, hogy amint minden filmfesztivál kötődik a városhoz, amelyben sor kerül rá, éppúgy kötődjék hozzá a város is, a városvezetés azonban ezúttal sem támogatta rendezvényünket” – mondta Balázs Zoltán. A versenyzők tavaly az Európa elrablása, idén pedig a Bábel tornya témában készítettek plakátokat és animációs filmeket. Mint megtudtuk, idén több száz plakát érkezett a versenyre, amelyek közül sok nemzetközi színvonalú.
A legjobb plakátokból kiállítást szerveznek a megyei könyvtárban. Inspirációként Demeter Szilárd, a Partiumi Keresztény Egyetem oktatójának egy írását lehetett felhasználni, amelyet korábban közzétettek a szervezők. A versenyprogramban 15–20 filmet tekinthetnek meg az érdeklődők. Pénzdíjat idén először adnak: plakát kategóriában 1500, animáció kategóriában pedig 3000 lej a fődíj, a zsűri elismert hazai és külföldi szakemberekből áll. A nyitónapra és a zárónapra ingyenes a belépés, a többi napra naponta 10 lej a belépő, a három napra szóló bérlet 20 lejbe kerül.
Holnap, az animáció világnapján a rajzfilmes világszervezet, az ASIFA válogatását vetítik le a világ számos országában, köztük Nagyváradon is. A pénteki lengyel nap után, amelyet teljes egészében a lengyel animációnak szentelnek, a Bábel tornya-nap következik, ekkor mutatják be a pályázatra érkezett filmeket. Vasárnap a legkisebbeket várják gyurma- és bábanimációkkal, nemezeléssel és bábkészítéssel.
Sepsiszentgyörgyön háromnapos rendezvénnyel ünneplik az Animáció Világnapját a Gyárfás Jenő Képtárban. Csütörtökön 18 órától az Animációs Gyereknap keretében rajzolni hívják a legkisebbeket. 19 órától Pădureţ Mónika bukaresti keramikus Cserép-Mesék című kiállítását nyitják meg. Pénteken helyi alkotók filmjeit és az aniMéter alkotótáborban készült alkotásokat mutatják be.
Szombaton a krakkói Etiuda and Anima fesztivál 2008-as és 2009-es díjnyertes filmjeit tekinthetik meg az érdeklődök. Az Animáció Világnapját Kolozsváron is megünneplik, ahol október 28–30. között második alkalommal szervezik meg az Apropo – Kortárs Művészeti Modult. Csütörtökön, pénteken és szombaton délelőtt 11 órától a Playground báb- és animációs műhely várja az érdeklődőket a Petőfi Sándor (Avram Iancu) utca 21. szám alatt, ahol bábkészítést tanulhatnak.
A Főtéren lévő Gambrinus Pubban animációs asztalokat állít fel a Betyár Animációs Stúdió, amelyeken bárki elkészítheti saját rövid animációját. Csütörtökön, pénteken és szombaton animációs rövidfilmeket vetítenek. Pénteken kerekasztal-beszélgetésre kerül sor színészekkel, filmesekkel, bábjátékosokkal. A napot a Luna Amară együttes koncertje zárja. Ugyancsak a Gambrinus Pubban szombaton Szabó Attila performansza után a rendezvény a 23 órakor kezdődő ingyenes Halloween Partyval zárul.
Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa címmel kötetbemutatót és kiállításmegnyitót tartanak csütörtökön a háromszéki Zabolán a Mikes-kastélyban.
Tizedik alkalommal szervezi a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezőcsapata augusztus közepén a horrorfilmek fesztiválját a Szeben megyei Berethalomban.
Kertkönyvtár címmel szervez foglalkozást az érdeklődők számára a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.
Néptánc- és népzeneoktatás, kézműves foglalkozások, nagycsaládos programok, minden korosztályt megszólító táborok szerepelnek a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület tevékenységei között, melynek elnöke céljaikról, terveikről beszélt a Krónikának.
Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.
Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.
A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.
Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).
Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.