2011. november 15., 09:152011. november 15., 09:15
Míg tavaly decemberben egy 1989 előtti képeslapokból és régi karácsonyfadíszekből összeállított tárlatot nyitottak meg, idén eredeti és egyedi művészi kivitelezésű üdvözlőlapokból rendezett kiállítással kívánják megünnepelni a karácsonyt. „Amióta létezik üdvözlőlap, mindig is voltak művészi készítésű darabok. Mivel mesterségemből kifolyólag művészek között mozgok, tudom, hogy nagyon sok képzőművész készít egyedi üdvözlőkártyát és ezt küldi, családjának, ismerőseinek. Arra gondoltunk, hogy az ilyen típusú alkotásokat érdemes megmutatni a közönségnek is” – fejtette ki a Krónikának Vécsi Nagy Zoltán a múzeum művészettörténésze.
A felhívással elsősorban képzőművészekhez és iparművészekhez, valamint művészeti képzésben részt vevő diákokhoz fordulnak. Hagyományos technikákkal készült (A5-nél nem nagyobb) egyedi grafikákat, festményeket, sokszorosított grafikákat, kollázsokat várnak kiállítható kivitelben. A Haáz Rezső Múzeum által felkért zsűri ítélete alapján, a kiállítók között díjakat osztanak ki két kategóriában, külön a képzőművészeknek és külön a tanulóknak, ugyanakkor a díjazottak munkáiból választják ki a múzeum jövő évi karácsonyi üdvözlőlapját. Az alkotások leadási határideje december 16-a. A karácsonyi üdvözlőlapokból összeállított kiállítást december 20-án nyitják meg. Addig is látogathatók a múzeum állandó kiállításai, így többek között az idén megnyitott A pénz beszél… című tárlat, amely a magyar pénzverés történetét mutatja be.
Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa címmel kötetbemutatót és kiállításmegnyitót tartanak csütörtökön a háromszéki Zabolán a Mikes-kastélyban.
Tizedik alkalommal szervezi a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezőcsapata augusztus közepén a horrorfilmek fesztiválját a Szeben megyei Berethalomban.
Kertkönyvtár címmel szervez foglalkozást az érdeklődők számára a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.
Néptánc- és népzeneoktatás, kézműves foglalkozások, nagycsaládos programok, minden korosztályt megszólító táborok szerepelnek a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület tevékenységei között, melynek elnöke céljaikról, terveikről beszélt a Krónikának.
Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.
Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.
A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.
Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).
Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.