Van úgy, hogy egy, a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztiválhoz (TIFF) hasonló méretű seregszemlén az ember „beleválaszt”, és sikerül sorban olyan filmeket megnéznie, amelyek finoman fogalmazva is „alkalmasak a nyugalom megzavarására”.
A Megmaradt Alice-nek (Still Alice) ebben a sorban mondhatni a „kíméletesebb” alkotások közé tartozik, még akkor is, ha az egyik legrémisztőbb témát, a személyiség elvesztését járja körül, Julianne Moore rendkívüli alakításának köszönhetően – nem véletlenül kapott érte Oscart – húsbavágóan.
A főhősnőnél – aki egyébként egy sikeres kutató, egyetemi tanár, boldog családanya – meglepően korán, 50 éves korában diagnosztizálnak Alzheimer-kórt, onnantól pedig elkezdődik a versenyfutás az idővel: nap mint nap elvész valami. Eltűnik egy-egy apró emlék, nem ugrik be egy szó, végül pedig az ember percekig nem ismeri fel a saját lányát, és nem találja a fürdőszobát a saját lakásában.
A rémület, ahogyan a főhős idegenként bolyong a saját élete „útvesztőjében” megmosolyogtat, de legtöbbször torokszorító, miközben a néző szinte repes, hogy probléma nélkül fel tudja idézni kedves emlékeit. Főleg, hogy ebből a helyzetből már az öngyilkosság sem „vezet ki”, ha az ember képtelen megjegyezni a jó előre felvett videoüzenetben elmagyarázott lépéseket. A filmet június 7-én 18 órától vetítik legközelebb a Florin Piersic moziban.
Az emberi vér sós és édes
Joshua Oppenheimer A csend képe (The Look of Silence) című dokumentumfilmje már a zsigerekig hat. Az amerikai rendező 2012-ben, Az ölés aktusa (The Act of Killing) foglalkozott először az 1965-ös indonéziai katonai hatalomátvétel nyomán lezajlott tömegmészárlásokkal, amikor is több mint egymillió embert, az Indonéz Kommunista Párt vélt vagy valós tagjait és szimpatizánsait mészárolta le Suharto tábornok irányítása alatt a „biztonság és a rend helyreállításának parancsnoksága”.
Az akkori film a borzalmas mészárlás elkövetői közül szólaltatott meg néhányat, akik részletesen elmesélték, már-már pantomimszerűen elmutogatták, bozótvágóikkal, késeikkel hogyan vágták le a fejeket, miként ontották ki a belsőségeket. Sokan máig büszkén mesélték „hőstetteiket”, hiszen a mészárlások nyomán megszilárdult politikai hatalom azóta sem változott, így a felelősségre vonás helyett „igazolást” nyertek a „történelmi tettek”.
A mostani film, A csend képe a 2012-es alkotás folytatása. Ezúttal nem az elkövetők, hanem egy áldozat családjának szemszögéből látjuk az eseményeket. A 44 éves főszereplő éppen Az ölés aktusát nézve szembesül a tettesekkel, majd felkeresi a filmben látott embereket, és óvatos kérdésekkel arra biztatja őket, idézzék fel újra a ’65-ös eseményeket. Félelmetes az a gondosan felépített – és nyilvánvalóan a hatalom által sugallt – mentségrendszer, amivel az elkövetők elzárják magukat a saját lelkiismeretük elől.
„A kommunistáknak semmilyen vallásuk sem volt, sőt mások feleségeivel is lefeküdtek. A nép ösztönösen gyűlöli a kommunistákat. Ami történt, az politika” – sorolja a jól bemagolt frázisokat az egyik gyilkos, és a többiek is nagyon hasonlóan mondják el ugyanazt. De azt is bevallják ketten is, hogy ittak az áldozatok véréből, a babona szerint ugyanis így nem őrül bele a gyilkosságokba az elkövető, mint ahogy szerintük sokan beleőrültek. „Az emberi vér sós és édes” – meséli egyikük, nem éppen a normális emberekre jellemző tekintettel és arckifejezéssel.
A főhős egyébként optikus, így a lencséit próbálgatják a beszélgetések közben az alanyok. Ahogy egyre tisztábban látnak, ahogy kezdenek kellemetlenek lenni a kérdések, többen kitérnek előlük azzal, hogy „nem tanácsos ennyit politizálni”.
Végül a 44 éves férfi bevallja nekik, hogy testvérét is megölték, innentől pedig a beszélgetéseket nem lehet soká folytatni. Hiszen ha feldolgoznák a traumát, ha belátnák, hogy koholt vádak miatt öltek meg egymillió embert, a fennálló politikai rendszer is elvesztené erőszakon alapuló „legitimitását”. Ez azonban egyelőre nem esedékes – ez abból is látszik, hogy a dán-finn-indonéz koprodukció sok szigetországi közreműködője nem merte vállalni nevét a stáblistában. A filmet már nem vetítik a TIFF-en.
Amikor minden összejön
Persze „könnyedebb” alkotásokból sincs azért hiány a fesztiválon. A TIFF szervezői igyekeznek minden évben meghívni a programba egy–két dél-koreai filmet, amelyek általában nem okoznak csalódást, közös jellemzőjük ugyanis, hogy az akció- vagy drámajelenetek közé váratlan, első látásra oda nem illő poénokat csempésznek be, szinte arra kényszerítve a nézőt, hogy „kínjában nevessen”.
Nincs ez másként a hétfő este a Piersic moziban bemutatott Egy nehéz nap (A Hard Day) című, Kim Seong-hoon rendezte akciófilmmel sem. A történet főhőse egy nyomozó, Go Geon-soo, akinek – amint már a címből is tudni lehet – irtó nehéz napja van. A felesége bejelenti, hogy válni akar, az édesanyja meghal, ő és a munkatársai ellen korrupció gyanúja miatt vizsgálódnak, ráadásul az anyja temetésére tartva halálra gázol valakit.
A nyomozó az idegtépő helyzetben úgy dönt, hogy a holttestet anyja koporsójában rejti el, valaki azonban meglátja, és végigköveti a bizarrul humoros helyzetet. Az alkotás – más dél-koreai filmekhez hasonlóan – egyik legfőbb jellemzője (amely alapján jelentősen eltér a hasonló jellegű amerikai filmektől), hogy időnként teljesen váratlan fordulatok bekövetkeznek, amelyek nyomán a sztori a várthoz képest más mederben kezd folydogálni – egészen a következő meglepő cselekményváltozásig.
A szereplők ugyanakkor sokkal teátrálisabbak, kifejezőbbek mind beszéd, mind gesztusok szintjén, ez egy nyugati filmben már túlzásnak, röhejesnek hatna, de az egyébként is a hihetetlenség határát súroló, a tragédiát a komikummal bátran ötvöző történetben helye van. Kim Seong-hoon filmjét a TIFF keretében szombaton, június 6-án 22 órától vetítik újra a Monostor negyedi szabadtéri „moziban”.
Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa címmel kötetbemutatót és kiállításmegnyitót tartanak csütörtökön a háromszéki Zabolán a Mikes-kastélyban.
Tizedik alkalommal szervezi a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezőcsapata augusztus közepén a horrorfilmek fesztiválját a Szeben megyei Berethalomban.
Kertkönyvtár címmel szervez foglalkozást az érdeklődők számára a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.
Néptánc- és népzeneoktatás, kézműves foglalkozások, nagycsaládos programok, minden korosztályt megszólító táborok szerepelnek a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület tevékenységei között, melynek elnöke céljaikról, terveikről beszélt a Krónikának.
Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.
Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.
A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.
Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).
Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.
szóljon hozzá!