2010. február 26., 10:192010. február 26., 10:19
A kulturális intézmény jelenlegi ingatlanát az önkormányzat egy úgynevezett integrációs városrendezési terv alapján fogja felújítani.
„Egyelőre nem tudni pontosan, mikor sikerül pénzt szerezni erre a munkálatra. Az ügy érdekében már pályázott a polgármesteri hivatal” – vázolta a helyzetet Bogdan Georgescu, aki egyébként korábban a művelődési ház igazgatója volt. Georgescu szerint a rehabilitációs tervben a jelenlegi művelődési házépület, a városi színház és a közvetlen környezetében álló, leromlott állapotú ingatlanok is szerepelnek.
„Bízunk benne, hogy a tervezett munkálatok hamarosan elkezdődnek. A művelődési ház a mostani székházat már kinőtte, egyelőre ideiglenes székházként a volt étkezdét jelöltük meg, ahol a mostaninál jóval több a helyiség” – tette hozzá a nagykárolyi szakember. A partiumi kisváros művelődési házának munkatársai magáncégektől is támogatást kérnek, ugyanakkor jótékonysági előadásokat, bálokat is tartanak majd, ahol a lakosok lehetőségeik szerint adakozhatnak az új székház felújítására.
A Nagykárolyi Kulturális Központ tavaly májusban kapott használati jogot az egykori iskolai menza épületére, amelyet korábban a Simion Bărnuţiu Mezőgazdasági Iskola használt. Az előzetes elképzelések szerint az épületben 8 hangszigetelt próbatermet és öltözőket is kialakítanának.
Sólyom Jenő Széchenyi-díjas fizikus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja vehette át az Akadémiai Aranyérmet az MTA 199., ünnepi közgyűlésének hétfői ülésén.
Szerelmi történetbe ágyazva a magyar néptáncot mutatja be a Magyar menyegző című játékfilm, a kalotaszegi világba betekintést nyújtó alkotás várhatóan jövő év elején kerül a mozikba.
Mihail Afanaszjevics Bulgakovnak A Mester és Margarita című művéből készült előadás premierjét tartja pénteken a szatmárnémeti Harag György Társulat.
A bukaresti „I.L. Caragiale” Színház és Filmművészeti Egyetem (UNATC) nemzetközi konferenciát és workshopot szervez, melynek tematikája az úgynevezett „oktatófilmek” felhasználási gyakorlata a volt szocialista országokban.
A romániai magyar színházakról és az IFesztről is szó esett a Nemzeti Kisebbségi Színházak Nemzetközi Találkozóján, de felmerült egy budapesti helyszínű erdélyi fesztivál lehetősége is.
Film- és könyvbemutatóval tisztelegtek Janovics Jenő, a magyar filmgyártás úttörőjének munkássága előtt a kolozsvári Művész moziban. A magyar film napja alkalmából szervezett eseményen a „Szamos-parti Hollywoodba” kaphattak betekintést az érdeklődők.
Magyarország és Európa egyik legeredetibb és legkeményebb underground együttesének, a Vágtázó Halottkémeknek a koncertje is szerepel a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) programjában.
Bár a világon az egyik legnagyszerűbb dolog a tánc, hiszen egyetemes, mindenki számára befogadható „nyelv”, amely az életerőt és az életörömöt hordozza, a virtuális „nézelődéshez” szokott mai társadalom ellustult – jelentette ki Könczei Csongor.
A Déryné Program Határtalan alprogramja részeként a magyar nyelvű színjátszás válik elérhetővé Felvidék, Kárpátalja, Vajdaság és Erdély mintegy 60, magyarok által lakott településén – jelentette be Novák Irén.
A népi együtt muzsikálás és éneklés nemcsak közösségi élményt, de életformát is jelenthet – mondta el az Erdélyben több helyszínen működő Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány (EHHA) kolozsvári intézetének kulturális szervezője, Nagy Kata.