Fotó: Bodor Balázs
2010. április 27., 09:452010. április 27., 09:45
Idén a vásárhelyi mellett a bukaresti, kolozsvári, galaci, jászvásári, valamint a szebeni egyetemek színészképző karainak tanárai és diákjai voltak jelen a rendezvényen, amely nemcsak az előadásokról és a megmérettetésről szólt, hanem a szakmai tapasztalatcseréről is.
Az egyetemek jelenlévő képviselői az előadások apropóján saját oktatói stratégiáikat is bemutatták, megvitatták a romániai felsőfokú művészeti oktatás kérdéseit, és javaslatokat fogalmaztak meg egymás munkájának segítésére.
A diákok előadásait neves szakemberekből álló zsűri értékelte: Aura Corbeanu, a Román Színházi Szövetség ügyvezető elnöke, Marius Zarafescu, a művelődési minisztérium színházi szakértője, Ion Caloi, a Marosvásárhelyi Rádió szerkesztője, Anca Rotescu színházkritikus és Bereczki Edit tévészerkesztő. A zsűri döntésének értelmében különdíjat kapott a Babeş–Bolyai Tudományegyetem harmadéves hallgatóinak Kukucs! című bábelőadása, valamint Horváth Gyula a Művészeti Egyetem Egy asszonygyilkos vallomása című előadásában használt non-verbális kifejezőeszközeiért. A legjobb férfi mellékszereplő díját Szabó Tamás nyerte a BBTE Patkányok című előadásában Erich Spitta megformálásáért. A legjobb női mellékszereplő díját Gergely Katalin nyerte a ugyanazon előadásban Paulina Piperkarcka megformálásáért.
A legjobb férfi főszereplő díját Varga Balázs nyerte a BBTE Patkányok című előadásában Harro Hassenreuter megformálásáért. A legjobb női főszereplő díját Alexandra Fasolă nyerte a Bukaresti Színház- és Filmművészeti Egyetem Álom című előadásában Heléna megformálásáért.
A legjobb előadás díját a BBTE Patkányok című előadása és a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem és az Ariel Színház közös előadása, a Légzés nyerte megosztva.
A Kolozsvári Magyar Opera szombaton 19 órától tartja a Valahol Európában című nagy sikerű musical premierjét.
Sólyom Jenő Széchenyi-díjas fizikus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja vehette át az Akadémiai Aranyérmet az MTA 199., ünnepi közgyűlésének hétfői ülésén.
Szerelmi történetbe ágyazva a magyar néptáncot mutatja be a Magyar menyegző című játékfilm, a kalotaszegi világba betekintést nyújtó alkotás várhatóan jövő év elején kerül a mozikba.
Mihail Afanaszjevics Bulgakovnak A Mester és Margarita című művéből készült előadás premierjét tartja pénteken a szatmárnémeti Harag György Társulat.
A bukaresti „I.L. Caragiale” Színház és Filmművészeti Egyetem (UNATC) nemzetközi konferenciát és workshopot szervez, melynek tematikája az úgynevezett „oktatófilmek” felhasználási gyakorlata a volt szocialista országokban.
A romániai magyar színházakról és az IFesztről is szó esett a Nemzeti Kisebbségi Színházak Nemzetközi Találkozóján, de felmerült egy budapesti helyszínű erdélyi fesztivál lehetősége is.
Film- és könyvbemutatóval tisztelegtek Janovics Jenő, a magyar filmgyártás úttörőjének munkássága előtt a kolozsvári Művész moziban. A magyar film napja alkalmából szervezett eseményen a „Szamos-parti Hollywoodba” kaphattak betekintést az érdeklődők.
Magyarország és Európa egyik legeredetibb és legkeményebb underground együttesének, a Vágtázó Halottkémeknek a koncertje is szerepel a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) programjában.
Bár a világon az egyik legnagyszerűbb dolog a tánc, hiszen egyetemes, mindenki számára befogadható „nyelv”, amely az életerőt és az életörömöt hordozza, a virtuális „nézelődéshez” szokott mai társadalom ellustult – jelentette ki Könczei Csongor.
A Déryné Program Határtalan alprogramja részeként a magyar nyelvű színjátszás válik elérhetővé Felvidék, Kárpátalja, Vajdaság és Erdély mintegy 60, magyarok által lakott településén – jelentette be Novák Irén.