2010. március 29., 09:352010. március 29., 09:35
Verssorai és arca egyaránt Aphrodité ajándékai a jelenkori irodalom számára” – mutatta be a költőnőt az est házigazdája, Murányi Sándor Olivér, majd átadta a szót Pécsi Györgyinek, az Új Könyvpiac felelős szerkesztőjének.
Pécsi miután bemutatta Laura életútját, aki jelenleg a szegedi egyetemen néprajzból doktorál, költői pályáját is ismertette. „Mintha nem Moldvából jött volna, hanem az európai költészeti iskolán nevelkedett volna” – mondta el Pécsi. Laura verseire ugyanis mind az írástudatlan nagymamája, mind Simon Weil, mind pedig Pilinszky nagy hatással vannak.
Az istenkérdést, identitást feszegető alkotásokból felolvasó költőnő kifejtette: Istent nem lehet zsebre vágni. Bár Laura bevallása szerint verseiben elkoptatta az isten szót, elmondta, számára az isten szó több dolgot is jelent: sokszor egy gyönyörű álmot, vágyat, aminek egykor nagy értéket tulajdonított.
A könyvbemutató a Monyo Project zenekar koncertjével ért véget.
Gyermeknapi ünneplésre várja nézőit a kolozsvári Puck Bábszínház június elsején, ezt követően szervezik meg a Puck Nemzetközi Fesztivált június 2. és 5. között.
Mai világunk, társadalmunk, valóságunk nagy mértékben irányt vesztett – többek közt erre világít rá Sławomir Mrożek lengyel drámaíró ma is fölöttébb aktuális, Tangó című darabja, amelynek premierjét pénteken tartják a Kolozsvári Állami Magyar Színházban.
Hunor Horváth rendezőt nevezték ki a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház ideiglenes igazgatójává.
A román színházi szakma két legfontosabb elismerésével tüntették ki a szatmárnémeti Harag György Társulat III. Richárd című előadását. Bessenyei Gedő István, a szatmári társulat igazgatója nyilatkozott a Krónikának.
Több mint 50 szerzővel és nyolcvannál is több programmal várják az érdeklődőket a június 26. és 29. között tartandó 14. Kolozsvári Ünnepi Könyvhétre, melynek főbb meghívottjai Lars Saabye Christensen norvég-dán és Gabriel Adameșteanu román író.
Újra megrendezik a kerékpározást, olvasást és a kultúrafogyasztást népszerűsítő Tricikli fesztivált, a Szegedet, Magyarkanizsát és Sepsiszentgyörgyöt érintő programsorozat május 30-án indul.
Tarr Béla magyar rendező lesz a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) 24. kiadásának díszmeghívottja, aki életműdíjat vehet át a kincses város legnagyobb filmes rendezvényének zárógáláján.
Két kiemelt kategóriában is díjazták a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának III. Richárd című előadását a Román Országos Színházi Szövetség (UNITER) hétfőn este rendezett gáláján. Emellett magyar alkotók is részesültek UNITER-díjban.
A világ számos természeti érdekességét hozza el a mozivászonra június 4–9. között a brassói LYNX fesztivál.
Dzsafar Panahi világhírű iráni rendező titokban forgatott Egy egyszerű baleset című thrillerének ítélte az Arany Pálmát a 78. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon a Juliette Binoche francia filmszínésznő által vezetett nemzetközi zsűri szombat este.