Holló Cs. Kinga képkiállítása nyílt meg Nagyváradon

Hétköznapi történetek a címe Holló Cs. Kinga nagyváradi képzőművész legújabb kiállításának, amely szerdán nyílt, és csak hétvégéig látogatható a Posticum Kulturális Központban. Apró mesék, események elevenednek meg az egyszerű technikával készült grafikákon, egy kicsit sem hétköznapi főszereplő közvetítésével.

Nagy Orsolya

2010. május 07., 11:062010. május 07., 11:06

A „lókutya” a művésznő elmondása szerint egy tavalyi alkotótáborban született, ahol a falusi környezetben a táborozók körül folyton állatok bóklásztak. Holló Cs. Kinga azt meséli, egy hirtelen ötlettől vezérelve elkezdte rajzolni őket, mégpedig azokkal az eszközökkel, amelyek épp akkor a rendelkezésére álltak: egyszerű filctollakkal és írószerekkel.

A figura azóta állandó szereplővé vált a munkáin. A füzetlapméretű vagy éppen méteres nagyságú papírokon és vásznakon határozott vonalakból, kevés színnel rajzolódnak ki a művésznő „életillusztrációi”. „Hétköznapi történetek, a boldogság keresése egy-egy élmény lenyomata jelenik meg a képeken” – vallja az alkotó. Mindegyiket személyes élmények ihlették. Van például olyan kép, amelyen a férfi és a női lókutya mintha a váradi színház egyik tavalyi premierjébe, a Kasimir és Karolinéba lépett volna be, de olyan is, ami komolyabb testi-lelki élményekből táplálkozott. Mindegyik kép mesél, hol szimbólumokkal, hol konkrétan, hol mozdulatokban, hol szituációkban, hol pedig térben. Holló Cs. Kinga tárlata a Posticum Visual Kontakt sorozatának utolsó kiállítása egyelőre, hamarosan azonban újult erővel folytatódik a sorozat.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 11., vasárnap

Kis magyar sziget Nagybányán: a grófhoz és korához is kötődő kulturális kínálattal várja a közönséget a Teleki Napok

Színvonalas kulturális programot kínál a bányavidéki magyarságnak a 2007 óta majdnem minden év májusában megszervezett Teleki Napok.

Kis magyar sziget Nagybányán: a grófhoz és korához is kötődő kulturális kínálattal várja a közönséget a Teleki Napok
2025. május 10., szombat

Harag György születésének centenáriumán emlékhetet szervez a kolozsvári színház

Harag György rendező születésének 100. évfordulója alkalmából gazdag kínálatot felvonultató emlékhetet szervez június 1. és 9. között a Kolozsvári Állami Magyar Színház – közölte a társulat.

Harag György születésének centenáriumán emlékhetet szervez a kolozsvári színház
2025. május 09., péntek

Román városokban is vetítenek népszerű magyar családi vígjátékokat

Román városokban vetítenek friss, népszerű magyar filmeket a Magyar filmek @ 29. Európai Filmek Fesztiválja keretében – közölte a Liszt Intézet Bukarest.

Román városokban is vetítenek népszerű magyar családi vígjátékokat
2025. május 07., szerda

Premier a láthatáron: újra az opera színpadán a gyerekszereplőkkel készült Valahol Európában

A Kolozsvári Magyar Opera szombaton 19 órától tartja a Valahol Európában című nagy sikerű musical premierjét.

Premier a láthatáron: újra az opera színpadán a gyerekszereplőkkel készült Valahol Európában
2025. május 05., hétfő

Erdélyi származású fizikus kapta az Akadémia legrangosabb tudományos díját

Sólyom Jenő Széchenyi-díjas fizikus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja vehette át az Akadémiai Aranyérmet az MTA 199., ünnepi közgyűlésének hétfői ülésén.

Erdélyi származású fizikus kapta az Akadémia legrangosabb tudományos díját
2025. május 04., vasárnap

A hetvenes évek Kalotaszegébe csöppenhetnek a Magyar menyegző nézői

Szerelmi történetbe ágyazva a magyar néptáncot mutatja be a Magyar menyegző című játékfilm, a kalotaszegi világba betekintést nyújtó alkotás várhatóan jövő év elején kerül a mozikba.

A hetvenes évek Kalotaszegébe csöppenhetnek a Magyar menyegző nézői
2025. május 02., péntek

A Mester és Margarita premierjét tartja a szatmári Harag György Társulat

Mihail Afanaszjevics Bulgakovnak A Mester és Margarita című művéből készült előadás premierjét tartja pénteken a szatmárnémeti Harag György Társulat.

A Mester és Margarita premierjét tartja a szatmári Harag György Társulat
2025. május 01., csütörtök

Magyar szakemberek részvételével szerveznek konferenciát Bukarestben a volt szocialista országok „oktatófilmjeiről”

A bukaresti „I.L. Caragiale” Színház és Filmművészeti Egyetem (UNATC) nemzetközi konferenciát és workshopot szervez, melynek tematikája az úgynevezett „oktatófilmek” felhasználási gyakorlata a volt szocialista országokban.

Magyar szakemberek részvételével szerveznek konferenciát Bukarestben a volt szocialista országok „oktatófilmjeiről”
2025. május 01., csütörtök

Erdélyi színházi fesztivál budapesti helyszínnel?

A romániai magyar színházakról és az IFesztről is szó esett a Nemzeti Kisebbségi Színházak Nemzetközi Találkozóján, de felmerült egy budapesti helyszínű erdélyi fesztivál lehetősége is.

Erdélyi színházi fesztivál budapesti helyszínnel?
2025. május 01., csütörtök

Janovics Jenőre emlékeztek a magyar film napján Kolozsváron

Film- és könyvbemutatóval tisztelegtek Janovics Jenő, a magyar filmgyártás úttörőjének munkássága előtt a kolozsvári Művész moziban. A magyar film napja alkalmából szervezett eseményen a „Szamos-parti Hollywoodba” kaphattak betekintést az érdeklődők.

Janovics Jenőre emlékeztek a magyar film napján Kolozsváron