Fotó: Kolozsvári Állami Magyar Színház
A Hegedűs a háztetőn című musical bemutatóját tartja pénteken a Kolozsvári Állami Magyar Színház – közölte a teátrum kedden, miután sajtótájékoztatót tartottak a premierről.
2020. február 18., 19:472020. február 18., 19:47
Béres László rendező a közlemény szerint arról beszélt, hogy a Sheldon Harnick, Jerry Bock és Joseph Stein által alkotott musical története két szálon fut. Egyik szálát Tevje, a szegény sorsú tejesember vívódásai képezik, aki az öt lánya iránti szeretet és a hagyományok mélységes tisztelete között őrlődik. Lányai ugyanis érzelmeiknek megfelelően választanak férjet, nem pedig házasságközvetítés útján. A másik szál pedig a többség és a kisebbség viszonyát boncolgatja.
– idézte a rendezőt a színház közleménye.
Béres László elmondta: e szállóige lehetne az előadás egyik mottója. Hozzátette: Tevjének az Úristennel folytatott beszélgetéseiben megnyilvánuló hite ragadta leginkább meg a darabban.
A főbb szerepekben Bogdán Zsolt, Kató Emőke, Albert Csilla, Vindis Andrea, Pethő Anikó, Tőtszegi Zsuzsa és Jerovszky Tímea látható. A koreográfus Jakab Melinda, az előadás díszletét és jelmezeit Carmencita Brojboiu tervezte, a produkció zenei vezetője Kolcsár Péter.
Vándortárlatnak szánt kiálltást nyitott meg a Helikon irodalmi folyóirat szerkesztősége a Kolozsvári Magyar Napok keretében. Az augusztus 24-ig látogatható kiállítás az 1990-ben indult Helikon 35 címlapját vonultatja fel.
Erdélyi néprajzkutatók – Dr. Jakab Albert Zsolt, Kisné Portik Irén és Tötszegi Tekla – tevékenységét is magyar állami kitüntetéssel ismerte el augusztus 20. alkalmából Budapesten Hankó Balázs.
Nagyszabású jubileumi tárlattal ünnepli fennállásának 95. évfordulóját a Barabás Miklós Céh: a Kolozsvári Magyar Napok keretében a Bánffy-palotában megnyílt kiállítás 250 művész alkotásaiból válogat.
Udvari-Kardos Tímea, kolozsvári születésű színésznő a Kenyeres Bálint új kisfilmjében nyújtott alakítása révén jutott el az idei cannes-i filmfesztiválra.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház az idei Magyar Napok alatt hat előadással is bekapcsolódik a programsorozatba: három saját és három vendégelőadással.
A kincses városbeli Bölcsészkar árnyas kertjébe várják az érdeklődőket interaktív, műhely-jellegű tevékenységekkel a Napsugár és Szivárvány gyermekirodalmi lapok szerzői, illusztrátorai a Kolozsvári Magyar Napok keretében.
A Torontói Filmfesztiválon tartják a Magyarországon rekordnézettséget hozó Hunyadi-sorozat észak-amerikai premierjét, és szeptembertől műsorára tűzi egy kanadai streaming csatorna is.
Színházi alkotók és nézők közös rendezvénye közeleg: augusztus 18-ig lehet jelentkezni a proTeszt Egyesület és temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház által szervezendő II. színJÁTÉKOK elnevezésű rendezvényre.
Tiszteletlen, sok mindent összevegyít, sci-fit, giccset, komédiát: nem mindenkinek tetszett Radu Jude Drakula című, új román filmje.
Szilágy megye festői szépségű falujában, Sztánán rendezik meg augusztus 28. és 31. között a Nemzetközi Népismereti Filmszemlét, ahol több mint húsz versenyfilmet, tábori alkotást mutatnak be.
szóljon hozzá!