Az animációs filmek jelentik idén az Alter-Native Nemzetközi Rövidfilmfesztivál erősségét. Habár jóval kevesebb, de színvonalas alkotások érkeztek a filmes seregszemlére, így az előválogatás után majdnem egynegyedük be is került a versenyprogramba. Emellett nagyobb filmvászonnal és HD-minőséggel is csalogatják a közönséget november 6-10. között a Kultúrpalotába.
2013. november 04., 17:592013. november 04., 17:59
Az iskolásokat is megcélozva rögtön az első napon házi olvasmánnyal rajtol a filmes seregszemle – számolt be a fesztiváligazgató, Sipos Levente, rámutatva, hogy folytatják a tavalyi elképzelést, s Az ember tragédiája után idén a Tüskevár filmes változatával indítanak, hogy az amúgy is internetről tájékozódó diákok legalább filmen lássák a kötelező házi olvasmányt.
Oscar-díjas filmek
A fesztivál szerkezetét tekintve amúgy a jól megszokott forgatókönyvet kapjuk: szerdán nagy játékfilmekkel rajtol az Alter-Native, csütörtökön elkezdődik a versenyprogram a nagyteremben, míg a kisteremben dokumentumfilmeket vetítenek, este pedig koncertekre várják az érdeklődőket. A versenyprogram csütörtökön és pénteken 14 órától kezdődik, a hétvége pedig az Oscar-díjra jelölt filmeké, ezekből ugyanis hármat is kínál az Alter-Native. Ezek közé tartozik a Călin Peter Netzer rendezte A gyermek fekvése, ezt az alkotást nevezte Románia a legjobb idegen nyelvű filmért járó Oscar-díj versenyében, emellett megnézheti a közönség többek között Fliegauf Benedek Csak a szél című drámáját, amelyet tavaly nevezett Magyarország Oscar-díjra a legjobb idegen nyelvű film kategóriában. Valamint műsorra tűzték Srdan Golubovic szerb rendező Körkörös sorsok című 2012-es filmjét is, amely az 1993-ban Bosznia-Hercegovinában zajlott háború egy kiragadott mozzanatára fókuszál. Az alkotás Szerbia jelöltje a jövő évi Oscar-díjra.
„Zsidó dzsessz” is a színpadon
A versenyprogramba több mint 700 rövidfilmet neveztek 53 országból, az előzsűrizés után 26 ország 60 filmje maradt versenyben, ezeket nézheti meg a közönség összesen 11 óra alatt. „Ebben az évben különösen sok jó alkotás érkezett animációs film kategóriában: bár mindössze 101 animációt nézett végig az előzsűri, ebből 27-et be is válogatott a versenyprogramba. Kevesebb animáció jött, de jóval magasabb színvonalúak” – értékelte a versenyprogramot Sipos. Az animációk mellett 23 kisjátékfilm, valamint 5-5 dokumentum- és kísérleti film versenyez.
Az esti koncerteket tekintve is színes a kínálat, az ötnapos fesztiválon négy este koncertezhetünk is, szerdán este a magyarországi Szokolay Dongó Balázs – Both Miklós Duó lép színpadra, csütörötkön Luiza Zan és Gáspár Álmos (Románia) flamenco-dzsessz előadását hallgathatja meg a közönség, pénteken a magyarországi Alapi Band koncertezik. Idén pedig azt is sikerült összehozni, hogy a fesztivál vendégországának zenei oldalát megismerje a közönség: szombat este ugyanis a nagyváradi Hakeshet Band játszik majd klezmer zenét a közönségnek. A zenekar dobosa, Seidler András szerint a műfaj, amit művelnek „amolyan zsidó dzsessz”.
Ami az anyagiakat illeti, Sipos Levente elmondta, évről-évre egyre nehezebb megszervezni a fesztivált, a rendezvény anyagi fedezete szinte kizáróan pályázatokból jön össze, többek közt ennek köszönhető az is, hogy idén két díjat nem tudnak kiosztani a fesztiválon, így hét helyett csak öt alkotás kap majd elismerést. A szerdától vasárnapig tartó fesztiválra 15 lej a napijegy, míg a négynapos bérlet 45 lejbe kerül. Sipos megjegyezte, szinte ugyanannyi, mint egy mozijegy, de mégis jóval többet kap a közönség.
Négy év díjazottjai
Aki lemaradt az elmúlt négy évben valamelyik díjnyertes filmről, az a marosvásárhelyi G kávézóban bepótolhatja. A 21. Alter-Native Nemzetközi Rövidfilmfesztivál partnerségében megvalósuló rendezvényen november 6–10. között levetítik az elmúlt évek fesztiváltermésének legjobbjait. A belépés díjtalan.
A romániai magyar könyvkiadás emblematikus kiadójának, a Kriterionnak az öt évtizednyi termését gyűjtötték egybe és teszik hozzáférhetővé, látogathatóvá, áttekinthetővé és kutathatóvá Kolozsváron.
Vándortárlatnak szánt kiálltást nyitott meg a Helikon irodalmi folyóirat szerkesztősége a Kolozsvári Magyar Napok keretében. Az augusztus 24-ig látogatható kiállítás az 1990-ben indult Helikon 35 címlapját vonultatja fel.
Erdélyi néprajzkutatók – Dr. Jakab Albert Zsolt, Kisné Portik Irén és Tötszegi Tekla – tevékenységét is magyar állami kitüntetéssel ismerte el augusztus 20. alkalmából Budapesten Hankó Balázs.
Nagyszabású jubileumi tárlattal ünnepli fennállásának 95. évfordulóját a Barabás Miklós Céh: a Kolozsvári Magyar Napok keretében a Bánffy-palotában megnyílt kiállítás 250 művész alkotásaiból válogat.
Udvari-Kardos Tímea, kolozsvári születésű színésznő a Kenyeres Bálint új kisfilmjében nyújtott alakítása révén jutott el az idei cannes-i filmfesztiválra.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház az idei Magyar Napok alatt hat előadással is bekapcsolódik a programsorozatba: három saját és három vendégelőadással.
A kincses városbeli Bölcsészkar árnyas kertjébe várják az érdeklődőket interaktív, műhely-jellegű tevékenységekkel a Napsugár és Szivárvány gyermekirodalmi lapok szerzői, illusztrátorai a Kolozsvári Magyar Napok keretében.
A Torontói Filmfesztiválon tartják a Magyarországon rekordnézettséget hozó Hunyadi-sorozat észak-amerikai premierjét, és szeptembertől műsorára tűzi egy kanadai streaming csatorna is.
Színházi alkotók és nézők közös rendezvénye közeleg: augusztus 18-ig lehet jelentkezni a proTeszt Egyesület és temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház által szervezendő II. színJÁTÉKOK elnevezésű rendezvényre.
Tiszteletlen, sok mindent összevegyít, sci-fit, giccset, komédiát: nem mindenkinek tetszett Radu Jude Drakula című, új román filmje.
szóljon hozzá!