Fotó: A szerző felvétele
2009. november 16., 11:312009. november 16., 11:31
\"Köszönöm az őrültségüket\" – kezdte beszédét Tóth István, a fotóklub elnöke, aki elmesélte: többször megtörtént, hogy egy-egy tárlat művészei nagyobb számban voltak jelen a megnyitón, mint a közönség, a kvartett mégis teljes odaadással játszott, nem törődve sikerrel vagy népszerűséggel, csakis az adni tudás örömével. Sőt az is előfordult, hogy feledékenységből még meghívást sem kaptak a megnyitóra, ám a sajtóból értesültek az időpontról, és eljöttek zenélni. Mivel a húsz év alatt a zenészek semmilyen anyagi juttatást nem kaptak a tárlatnyitókon való fellépésekért, Tóth, a megjelentek nagy derültségére, jelképesen egy-egy lejt adott át nekik.
Biró Rozália alpolgármester példamutatónak nevezte a zenészek odaadását. Azt mondta, a váradiak számára ez az önzetlenség az igazi ajándék, amely még magánál a zenénél is többet ér. Megígérte: a hónap végi soros ülésén a helyi önkormányzati testület díszoklevéllel köszöni majd meg a kvartett tagjainak munkáját. Ramona Novicov műkritikus, aki a fotóklub tárlatait rendszeresen méltatja, azt mondta, szinte érthetetlen, hogy a mai gyakorlatias világban hogyan képes valaki pusztán a művészet kedvéért folyamatosan tenni és adni, a haszon keresése nélkül, sokszor akár összesen két néző előtt is.
A kvartett, amely az ünnepségen nem zenélt, a Kulturális Minisztérium, illetve a Bihar Megyei Hagyományőrző Központ díszoklevelét is átvette az intézmények képviselőitől. A Varadinum Vonósnégyes tagjai: Tokaji Ágnes (hegedű), Marcu Sikes Ágnes (gordonka), Costin Éva (hegedű) és Thurzó Sándor József (brácsa). Utóbbi, az együttes vezetője, épp szombaton ünnepelte 66. születésnapját. Az 1989-ben létrejött négyes több száz koncertet tartott Európa-szerte az elmúlt húsz évben. Vasárnap este, megalakulásuk évfordulójának napján ünnepi koncertet is tartottak a nagyváradi barátok templomában. A galériabeli jubileumon a Nagyváradi Egyetem zene szakának hallgatóiból álló fúvóskvintett zenélt adjunktusával együtt – a vonósnégyes tagjai szívből gratuláltak nekik.
Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa címmel kötetbemutatót és kiállításmegnyitót tartanak csütörtökön a háromszéki Zabolán a Mikes-kastélyban.
Tizedik alkalommal szervezi a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezőcsapata augusztus közepén a horrorfilmek fesztiválját a Szeben megyei Berethalomban.
Kertkönyvtár címmel szervez foglalkozást az érdeklődők számára a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.
Néptánc- és népzeneoktatás, kézműves foglalkozások, nagycsaládos programok, minden korosztályt megszólító táborok szerepelnek a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület tevékenységei között, melynek elnöke céljaikról, terveikről beszélt a Krónikának.
Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.
Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.
A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.
Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).
Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.