2010. április 02., 13:312010. április 02., 13:31
Az MTI kérdéseire e-mailben válaszoló szerző emlékeztetett: Németországban nem az ő Harmonia Caelestis című családregényéről folyt diskurzus, hanem egy Helene Hegemann nevű 17 éves írónő könyvéről, akit jelöltek a lipcsei könyvdíjra és közben kiderült, hogy egy blogból vett át nagyon hosszú részeket.
„Én ebben a vitában nem szerepeltem, illetve annyiban, hogy Gauch írt egy cikket egy regionális lapban, amiben megismételte a 9 évvel ezelőtti álláspontját, hogy zokon veszi, hogy a könyvéből idéztem. És erről volt a 3sat Kulturzeitben egy 5 perces összeállítás. Ez az öt perc, amíg én része voltam a Hegemann-vitának (tudomásom szerint)” – utalt a Sigfried Gauch által a Die Rheinpfalz című újságban február 11-én megjelentetett cikkre, illetve saját televíziós szereplésére Esterházy Péter.
Írásában a német szerző azt kifogásolja, hogy Esterházy Péter vendégszövegeket szerepeltet többek között az ő Vaterspuren (Apa-nyomok) című regényéből is, és arról tájékoztat, hogy efféle szerkesztésmódja miatt a magyar író ellen az Egyesült Államokban perek folynak.
Válaszában Esterházy Péter cáfolta Gauch értesülését: „nincsenek és nem is voltak amerikai pörök, ezt Gauch rosszul tudja (a Donald Barthelme társaság kérte a megjelenés előtt az amerikai kiadót, hogy legyen benne a kötetben köszönetnyilvánítás, ez lett is, meg egy nem teljes névsor a +vendégszövegekről+)” - fogalmazott, hozzátéve: a Harmonia Caelestis már 7 éve megjelent az Egyesült Államokban.
Mint Esterházy Péter megjegyezte, a családregény német kiadásához is hasonló listát csatoltak, ahogy az utolsó magyar utánnyomás is tartalmaz ilyet. Gauch egyébként más téves állításokat is megfogalmaz cikkében: a Harmonia Caelestis például nem 23, hanem fél oldalon idéz Ernst Jüngertől – fűzte hozzá.
A német író cikke kitér az Esterházy-regény német fordítójára is, nehezményezve, hogy Mora Terézia még azt a fáradságot sem vette, hogy visszafordítsa németre az Esterházy Péter által magyarított fejezetet, ehelyett szó szerint átemelte az adott szövegrészt.
Mint Mora Terézia korábban az MTI-nek elmondta, a Vaterspurenből átvett részek fordítását is elkészítette, de azután Esterházy hívta fel a figyelmét arra, hogy az eredeti szöveg átvételére van szükség. „Számára nagyon fontos az, hogy ne tegyünk úgy, mintha nem merítettünk volna másoktól, hanem jelezzük, hogy a merítés felismerhetően benn van a szövegben” – emelte ki az írónő.
Hasonlóan fogalmazott Esterházy Péter is: „a cél nem az, hogy ne látszódjék, hanem ellenkezőleg, hogy látszódjék a szöveg”.
A Kolozsvári Magyar Opera szombaton 19 órától tartja a Valahol Európában című nagy sikerű musical premierjét.
Sólyom Jenő Széchenyi-díjas fizikus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja vehette át az Akadémiai Aranyérmet az MTA 199., ünnepi közgyűlésének hétfői ülésén.
Szerelmi történetbe ágyazva a magyar néptáncot mutatja be a Magyar menyegző című játékfilm, a kalotaszegi világba betekintést nyújtó alkotás várhatóan jövő év elején kerül a mozikba.
Mihail Afanaszjevics Bulgakovnak A Mester és Margarita című művéből készült előadás premierjét tartja pénteken a szatmárnémeti Harag György Társulat.
A bukaresti „I.L. Caragiale” Színház és Filmművészeti Egyetem (UNATC) nemzetközi konferenciát és workshopot szervez, melynek tematikája az úgynevezett „oktatófilmek” felhasználási gyakorlata a volt szocialista országokban.
A romániai magyar színházakról és az IFesztről is szó esett a Nemzeti Kisebbségi Színházak Nemzetközi Találkozóján, de felmerült egy budapesti helyszínű erdélyi fesztivál lehetősége is.
Film- és könyvbemutatóval tisztelegtek Janovics Jenő, a magyar filmgyártás úttörőjének munkássága előtt a kolozsvári Művész moziban. A magyar film napja alkalmából szervezett eseményen a „Szamos-parti Hollywoodba” kaphattak betekintést az érdeklődők.
Magyarország és Európa egyik legeredetibb és legkeményebb underground együttesének, a Vágtázó Halottkémeknek a koncertje is szerepel a kolozsvári Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) programjában.
Bár a világon az egyik legnagyszerűbb dolog a tánc, hiszen egyetemes, mindenki számára befogadható „nyelv”, amely az életerőt és az életörömöt hordozza, a virtuális „nézelődéshez” szokott mai társadalom ellustult – jelentette ki Könczei Csongor.
A Déryné Program Határtalan alprogramja részeként a magyar nyelvű színjátszás válik elérhetővé Felvidék, Kárpátalja, Vajdaság és Erdély mintegy 60, magyarok által lakott településén – jelentette be Novák Irén.