2010. szeptember 16., 10:332010. szeptember 16., 10:33
Erkel egyetlen vígoperáját, a Saroltát az intézmény munkatársa, Demény Attila rendezte, és az idei Miskolci Nemzetközi Operafesztiválon mutatták be nagy sikerrel. Demény elmondta: 2002-ben már megrendezte a művet, a mostani változat a miskolci fesztivál igazgatójának kérésére készült el.
„Ez egy kétfelvonásos változata a műnek, a kortárs elvárásoknak jobban megfelel, ugyanis be kell vallanunk, hogy a ma emberének már nincs türelme végigülni egy hosszú előadást” – magyarázta a rendező. Az évad programjában ugyanakkor továbbra is szerepelnek a korábban már bemutatott Erkel-művek is: a Bánk bán, a Hunyadi László és a Brankovics György. Szép Gyula elmondta: az évad végéig elkészítették az intézmény részletes programját, így megkönnyítve a nézők választását és énekeseik munkáját is.
A bérletrendszert is újragondolják a megváltozott elvárásoknak megfelelően, ugyanis az igazgató szerint a régi bérletrendszer már 10–15 éve elavult. A közönség a magyarországi Moravetz Levente által írt és rendezett Ali Baba és vAgy negyven rabló című musicalt is megtekintheti az új évadban, amelynek zenéjét Venczel Péter írta. Moravetz beszámolója szerint az előadás hiánypótló jellegű is, ugyanis család-musicalről, azaz olyan előadásról van szó, amely minden korosztályt megszólít. „Eddig vagy a felnőtteknek, vagy a gyerekeknek készültek előadások, holott a színházat együtt kéne élveznie az egész családnak. A szöveget és a zenét is úgy írtuk meg, hogy minden generációhoz szóljon egyes részleteiben” – magyarázta Moravetz.
Az előadás koreográfusa a rendező felesége, Dévényi Ildikó. Bár tavaly már színre vitte a művet a nagyváradi Szigligeti Társulat, a musical mégis ősbemutatóként szerepel a plakátokon. Moravetz elmondta: ennek oka, hogy Nagyváradon nem volt lehetőség arra, hogy nagyzenekari kísérettel mutassák be az Ali Babát, ráadásul Váradon nem ő rendezte az előadást, a kolozsvári produkció teljesen más lesz. Szép Gyula elmondta: a korábbi években is szűkös volt a költségvetésük, a mostani évadban nem lett roszszabb a helyzet.
Az intézmény jelentős támogatásban részesült a művelődésügyi minisztériumtól, ebből az öszszegből finanszírozzák az új bemutatókat. Alkalmazottaik fizetése azonban 25 százalékkal csökkent. „Lakástámogatások kiharcolásával próbálunk segíteni munkatársainknak, a fizetések azonban nagyon alacsonyak. A színvonalból viszont nem engedünk, mint ahogy az sem lehetséges, hogy kevesebb bemutatóval jelentkezzünk” – szögezte le Szép Gyula.
Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa címmel kötetbemutatót és kiállításmegnyitót tartanak csütörtökön a háromszéki Zabolán a Mikes-kastélyban.
Tizedik alkalommal szervezi a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezőcsapata augusztus közepén a horrorfilmek fesztiválját a Szeben megyei Berethalomban.
Kertkönyvtár címmel szervez foglalkozást az érdeklődők számára a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.
Néptánc- és népzeneoktatás, kézműves foglalkozások, nagycsaládos programok, minden korosztályt megszólító táborok szerepelnek a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület tevékenységei között, melynek elnöke céljaikról, terveikről beszélt a Krónikának.
Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.
Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.
A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.
Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).
Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.