2010. szeptember 16., 16:132010. szeptember 16., 16:13
A színház csütörtökön közölte : a művészt 61 éves korában, hosszas betegség után érte a halál.
Bokor Ildikó 1949-ben született Kolozsváron. 1973-ban végzett Marosvásárhelyen, a Szentgyörgyi István Színművészeti Főiskolán. Négy évig a temesvári Állami Magyar Színház tagja, 1976 és 1992 között a szatmárnémeti társulat, a későbbi Harag György Színház művésznője volt. 1992-től játszott Magyarországon. Először a Kisváradi Várszínház, majd a debreceni Csokonai Színház, 1998-tól a Nemzeti Színház, 2000-től a Magyar Színház előadásaiban, Beke Sándor, Parászka Miklós, Málnay Levente, Sík Ferenc, Iglódi István, Csiszár Imre, Pinczés István rendezéseiben.
A Pesti Magyar Színház méltatása szerint Bokor Ildikó pályafutása során változatos karakterszerepeket játszott nagyfokú bensőségességgel, s igen találó kifejezőeszközökkel. Jellemformálásában gyakran alkalmazott váratlan, meghökkentő megoldásokat. Legnagyobb sikereit vígjátékokban és tragikomédiákban aratta. Művészi munkájának elismeréseként 1992-ben elnyerte a legjobb női alakítás díját a Határon túli színházak fesztiválján és a Harag György-emlékplakettet.
Emlékezetes alakításai közé tartozott Gertrudis a Bánk bánban, Vaszilissza az Éjjeli menedékhelyben, Kamilla a Liliomfiban, Margit Németh László Villámfénynél című darabjában, Eleonóra Mrozek Tangójában, Jourdainné az Úrhatnám polgárban, az Anya szerepe Örkény István Kulcskeresők című művében, Rózsa néni Tamási Áron Csalóka szivárvány című játékában, Biri néni a Lúdas Matyiban, Mrs. Eynsford-Hill a My Fair Ladyben. Utolsó szerepe a Magyar Színházban Sutu volt, Szabó Magda-Bereményi Géza Az ajtó című darabjában.
Rodostó, a Rákóczi-kultusz zarándokvárosa címmel kötetbemutatót és kiállításmegnyitót tartanak csütörtökön a háromszéki Zabolán a Mikes-kastélyban.
Tizedik alkalommal szervezi a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF) szervezőcsapata augusztus közepén a horrorfilmek fesztiválját a Szeben megyei Berethalomban.
Kertkönyvtár címmel szervez foglalkozást az érdeklődők számára a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár.
Néptánc- és népzeneoktatás, kézműves foglalkozások, nagycsaládos programok, minden korosztályt megszólító táborok szerepelnek a nagykárolyi Rekettye Kulturális Egyesület tevékenységei között, melynek elnöke céljaikról, terveikről beszélt a Krónikának.
Szent László magyar király halálának 930. évfordulóján Jánó Mihály művészettörténész érdekfeszítő és látványos vetített képes előadást fog tartani Sepsiszentgyörgyön.
Mikrokosmos címmel indul a kulturális kapcsolatokat Bartók Béla örökségét bemutatva erősítő program a magyar–román határ mentén európai uniós támogatással.
A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban nyílik meg július 22-én, kedden 18 órától a Lábasház emeleti kiállítótereiben Damokos Csaba designer kiállítása.
A Magyar Rendőrség is felhívást tett közzé, hogy ha valaki látta a Maros megyei Mezőméhesen történt gyilkosság szökésben lévő gyanúsítottját, azonnal értesítse a rendőrséget. A gyanúsított ellen európai és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.
Kristófi János nagyváradi festőnek állít emléket az a retrospektív kiállítás, amelyet július 22-én nyitnak meg a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMŰK).
Megnyílt a jelentkezés a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyszekciójára. A Filmgaloppban tavaly fikciós alkotások versenyeztek egymással, így idén az erdélyi dokumentumfilmeké a főszerep.